Századok – 1976

Közlemények - Bérenger; Jean: A francia politika és a kurucok (1676–1681) 273/II

274 JEAN BÉRENGEB. együttműködés a francia király ágensei és a magyar felkelők között. Ugyanis a helyzet olyan volt, hogy a bujdosók többet várhattak a Habsburgok ellenségeinek pénzsegélyeitől, mint a császárral szövetséges protestáns hatalmak, Svédország, Brandenburg vagy Hollandia közvetítésétől. Bár Ruyter admirálisnak sikerült a nápolyi gályákról a még életben maradt magyar prédikátorokat megmentenie és a bécsi holland követ, Hamel Bruyninx közvetített az 1681-es országgyűlés idején, a hollandok szerepe mindamellett korlátozott és közbenjárásuk eredménye csekély volt. Ugyanakkor ezzel egyidőben jelentős pénzsegéllyel támogatták a császárt. A protestáns szövetségesek minden közbenjárása a magyar protestánsok érdekében megtört Lipót császár hajthatatlanságán, ahogy ezt Esaiás Bufendorf, a bécsi svéd követ világosan meg is írta.5 I. Lipót merevsége tehát tág teret nyitott a francia diplomácia számára, s az két alkalommal hatékonyan együtt is működik majd Thököly Imrével, a hollandiai háború végén és a reuniós politika aktív szakaszában, vagyis nagyjából hat évig, 1676-tól 1682-ig. Jogi szempontból azonban súlyos problémát vetett fel egy törvényes Monarchia ós az uralkodójuk ellen fellázadt alattvalók közötti kapcsolat. A szövetségkötés csak a két hatalom közötti nyilt háború esetén volt lehetséges, mint például 1640-ben a francia—spanyol háború idején, amikor XIII. Lajos támogatta a törvényes uralkodójuk, IV. Fülöp spanyol király ellen fellázadt katalánokat. És senki sem vonhatta kétségbe I. Lipót törvényességét a magyar trónon: Lipót főherceget az ország alaptörvényeinek megfelelően az 1655. évi országgyűlés választotta meg, miután elfogadta a bátyjára, IV. Ferdinándra rákényszerített koronázási hitlevelet. Ugyanezen országgyűlés idején meg is koronázták.6 A magyar közjog szerint tehát I. Lipót hatalma teljesen törvényes volt, mégha a protestánsok fel is róhatták neki, hogy helytelenül értelmezi a hitlevelet és helytelenül alkalmazza az ország vallási törvényeit. Igaz, a nemesség az 1222. évi Aranybulla 31. pontja értelmében a törvényszegő uralkodónak ellenállhatott („jus resistendi"), de valójában itt egy régi középkori jogi formulának új, Bocskai idején kialakított értelmezéséről volt szó, hogy igazolják a nemesség fegyveres felkelését a Habsburgok ellen.' Az ellenállási jogot az udvar erősen vitatta, végül az 1687-es országgyűlésen el is töröltette. Ellentétben állt az ellenállási jog a francia kormánynak oly kedves abszolutista tanokkal is. A rendszeres diplomáciai kapcsolat kialakítása tehát nagy nehézségekbe ütközött. Az örökös tartományok és Magyarország között fennálló perszonálunió következtében ez utóbbi minden önálló diplomáciai képviseletet elvesztett, a XVII. századi országgyűlések ismételt panaszai ellenére.8 A császári követek képviselték a magyar királyságot is és a 5 „Und solches verstehen auch die kaiserlichen Ministri dergestalt wohl, dass der Reichsvice Kanzler (Gr. Königsegg) mir einmal offenherzig heraussagte, dass der Kaiser auf alle der Evangelischen wegen einkommende Intercessionen nicht überall zu reflectieren habe, in Betrachtung dass, wenn diejenigen, so in favorem Evangelicorum arbeiteten, des Kaisers Freunde wären und in dessen Interesse stünden, sich dadurch nicht irren lassen würden, wenn man ihrem petitis in diesem Stück schon nicht deferierte; wären sie aber dem Kaiser ohnedem zuwider, so würden sie sich auch dadurch nicht besänftigen lassen, sollte er gleich ihnen diesfalls zu Gefallen leben, vielmehr des Kaisers Schwachheit und Inconstance daraus colligieren." — Esaias Bufendorf : Bericht über Kaiser Leopold, seinen Hof und die österreichische Politik (1671 — 74). Kiadta Karl Gustav Heibig, Leipzig 1862. 50-51. 6 Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv (a továbbiakban HHStA) Staatskanzlei, Hungarica. Comitialia. 395. kötet, Acta Diaetalia, Diarium Diaetae 1665. Lipót Ignác főherceg megválasztására lásd még J. Bérenger: Les Gravamina Remonstrances des Diètes de Hongrie (1665-1681). Paris, 1973. 94—98. 7 Kálmán Benda: Le Calvinisme et le droit de résistance des Ordres hongrois. (Études Européennes. Mélanges Tapié, Paris, Publications de la Sorbonne, 1973, 235 — 243). 8 Nincs olyan országgyűlés, hogy a rendek a sérelmek közé ne vennék fel a régi követelést: legalább egy magyar megbízott is legyen a török Portán a császári rezidens mellett.