Századok – 1976
Tanulmányok - Kerekes Lajos: A Habsburg-restaurációs kísérletek és az osztrák–magyar viszony 1922-ben 3/I
22 KEK EKES LAJOS dunavölgyi fejleményeket, s a Nagyköveti Konferencia angol képviselője kijelentette, hogy „őfelsége kormánya egyetlen katonát sem tud küldeni Burgenlandba", Franciaország — jelentős részben rojalista érzelmű — tábornoki kara hallani sem akart a beavatkozás tervéről, a politikusok viszont attól féltek, hogy Franciaország energikus fellépése Magyarországot teljesen Olaszország oldalára állítaná. Olaszország szintén tartózkodóan viselkedett, mert úgy vélte, ellenkező esetben Magyarországot Franciaország karjaiba kergetné. A kisantant fellépését egyik fél sem kívánta.48 Franciaország azért nem, mert Csehszlovákia és Jugoszlávia katonai intervenciója hosszú időre kilátástalanná tette volna a francia külpolitikának azt a távlati célját, hogy Ausztriát és Magyarországot egyaránt megnyerje a francia vezetés alatt elgondolt Dunavölgyi szövetség számára, ezért szívesebben látta volna, ha a nagyhatalmak kényszerítő beavatkozása helyett az érdekelt felek békésen megegyeznek, Olaszország viszont azzal számolt, hogy a kisantant a katonai beavatkozást a korridor-terv megvalósítására használná fel4 9 és a Burgenlandba bevonuló jugoszlávokat nehezebb lenne kivonulásra bírni, mint a magyarokat, mert — a korridor-tervtől eltekintve — a megszállt burgenlandi területet zálognak tekintenék a karintiai szlovén-lakta területek visszaszerzése érdekében. Ilyen körülmények között nem maradt más lehetőség, mint jegyzékkel sürgetni a terület átadását. Schober kancellár augusztus 30-án telefonon tájékoztatta Gordon tábornokot, a soproni antant-bizottság tagját arról, hogy Magyarország a Nagyköveti Konferencia döntésének ellenszegülve megtagadja Burgenland kiürítését, mindazonáltal Ausztria nem tekinti feladatának, hogy törvényes jogainak fegyveres erővel szerezzen érvényt, hanem bízva abban, hogy Magyarország a történtek ellenére teljesíteni fogja kötelességét, vár addig, amíg Burgenlandot a tábornoki tanács kezéből veheti át.50 Az oszt- i rák közvéleményben általános volt az a nézet, hogy a terület átadásáról az antantnak kell gondoskodnia. A baloldali sajtó súlyos szemrehányásokkal illette a kormányt a bevonulás nem kellő előkészítése miatt és a szocialisták nyíltan hangoztatták, hogy a Schober-kormány szembetűnő tétlensége valósággal bátorítja Horthy-Magyarországot a további ellenállásra. A kormány azonban hivatkozhatott békés szándékaira és az antant katonai bizottság 1 javaslatára, hogy minden körülmények között térjen ki a magyar szabad- * csapatok támadása elől, és tekintsen el a hadsereg bevetésétől, bízza az antant hatalmakra a kérdés rendezését.5 1 Az antant engedékenységének indítóoka az attól való félelem volt, hogy a Burgenlandban esetleg fellángoló harcok egyéb területre is átterjednek, tápot ' 48 BeneS cealódottan állapította meg: „Mi és szövetségeseink azon az állásponton vagyunk, hogy a békeszerződéseket teljesíteni kell. A Szövetséges Hatalmak is így látják, csak azt nem tudják, hogy ezt a célt miként érjék el. Felmerült a gondolat, hogy a magyarokat katonai akcióval kényszerítsék engedelmességre, az olaszok azonban megtagadták részvételüket. A franciák és angolok sem tudják, kit küldjenek oda. Egyetlen állam katonai körei sem éreznek hajlandóságot a vállalkozásban való részvételre, és így szövetségeseink csak egyetlen dologban tudtak megegyezni, hogy ellentétes érdekeikre való tekintettel gondoskodniok kell arról, hogy a kisantant ne avatkozzék közbe." (HHStA. NPA. K. 61/374—375.) 49 Irmtraut Lindeck-Pozza : Zur Vorgeschichte des Venediger Protokolls (50 Jahre Burgenland.) Eisenstadt 1971. 30. 50 Hochenbichler : i. m. 16. 51AA. Bonn. Abt. II. Westungarische Frage. K. 274 — 146.
