Századok – 1976

Tanulmányok - Glatz Ferenc: Történetíró; jelenkor; interpretáció (Történetpolitikai koncepció és „történetfilozófiai” irányzat Szekfű Gyula Der Staat Ungarn c. művében) 181/II

184 GLATZ FERENC hogy mi az, ami a munka megírásának időpontjához kötődik, s mi az, ami az előző évek munkáiból, személyi benyomásaiból az Életrajzban megmarad, illetve elmosódik. A Szekfű-mű több szempontból is jelentős a hazai historiográfiai irodalom számára. Egy Szekfű-biográfia szempontjából például azért is, mert a húszadik századi magyar polgári történetírás kétségtelenül legnagyobb hatású egyénisége itt teszi először átfogó vizsgálat tárgyává az őt később egész életén át szenvedélyesen izgató problematikát, állam és nemzet viszonyát. Bennünket azonban nemcsak emiatt érdekelt a mű, hanem egy általánosabb, történetelméleti kérdés szempontjából is. A korábbi tanulóévek — a sokfelé futó érdeklődés az irodalomtörténettől a közigazgatástörténetig —, az első idő a közös külügyminisztérium tisztviselőjeként a bécsi levéltárban, a soknemzetiségű Monarchia eresztékeinek első roppanásai már a világháború kezdetén, a mind határozottabban érzékelt társadalmi-politikai problémák — mindezek mintegy összesűrűsödve jelentkeznek a történetíró gondolkodásában, amikor a magyar történelem összefoglaló feldolgozásához kezd. Ennek a sokrétűségnek, a különböző szakmai, történetpolitikai gondolati elemek egymásracsúszásának kitapintása egyrészt megkövetelte a részletes elemzést, ha a végeredményt, a történeti művet illetve annak alapgondolatait megérteni akarjuk. Másrészt épp a koncepció motívumainak sokszínűsége, keveredése kinálta is a lehetőségét annak, hogy e példán megkíséreljük a történetírói koncepcióalkotás bonyolult folyamatát bemutatni, vagy legalább is bizonyos elemeit felvillantani. Kultúrtörténeti orientáció — társadalmi, politikai kérdések A magyar állam életrajza, mint ez a szakirodalomból ismeretes, német megrendelésre készült. A háborús Németországban egy müncheni kiadó a szövetségesek jobb otthoni megismertetése érdekében könyv-sorozatot indított, s ebben szeretett volna Magyarországról áttekintő történeti ismertetést nyújtani. A könyv megírását tehát egyértelműen a háborús célok kívánták, s természetes, hogy a munkából a világháborúban a Németország oldalán harcoló Magyarország szövetségesi hűségének történeti megalapozása sarjadt ki, vagy úgyis mondhatnánk: kellett, hogy kisarjadjon. A mi kérdésfeltevésünk szempontjából először az az érdekes, hogy vajon a munka egyik fő gondolata: — a Magyarország és ,,a keresztény-germán kultúrközösség" tételének — elrendeltetésszerű, sorsszerű kapcsolatba-hozása egyedül erre a tényre, a világháborús szövetség (Németország, Ausztria-Magyarország, Olaszország) tényére vezethető-e vissza, s arra, hogy a munka ilyen megrendelésre készült ?4 Vagyis arra kell választ adnunk: hajtja-e Szekfűt, s ha igen, mi a háborús szövetség tényén túlmenően egyik koncepcionális alaptételének megfogalmazásában. 4 A ,,keresztény-germán kultúrközösség" lényegében a volt német-római császárság kereteit kívánja jelölni. Szekfíí gyakran használja ezzel a kifejezéssel szinonimaként a „közép-európai hatalmak"-at. A 19 — 20. századi Európa állami viszonyai között ez a Németország, a Monarchia (illetve Ausztria és Magyarország) és Olaszország területét foglalja magába. Az országnevek felsorolása is jelzi már, hogy ez lényegében az első világháború központi hatalmainak szövetségrendszerét jelenti, s annak a kínálkozó párhuzamnak historizáló felhasználását, hogy a német-római birodalom és a világháborús központi hatalmak között területi, államhatári egybeesés volt.