Századok – 1976

Történeti irodalom - Iszorija Francii v treh tomah (Ism. Niederhauser Emil) 136/I

136 TÖRTÉNETI IRODALOSt 136 az „új baloldal" nem ismeri el a létező szocialista társadalmak megvalósult vívmányait sem, ilyenformán a kommunistaellenes állásfoglalásokhoz is érveket kínálnak. A kö tet ezutáni fejezetei áttekintő képet adnak a legfontosabb nyugat-európai országok és az Egyesült Államok „új baloldali" mozgalmairól és ideológiáiról; itt különösen sok ismeretlen adalékkal találkozhat a kötet olvasója. Az USA-ban a Fekete Párduc Pártról, az egyetemi diák-, valamint a hippy- és yippie-mozgalmakról, az NSzK-ban az ún. „parlamenten kívüli ellenzékről", vagy a nyugat-berlini „Szabad Egyetem" diákjairól, Franciaországban az anarchistákról és trockistákról s a különféle ultraradikális diákmozgalmakról, Olaszországban ugyancsak az anarchistákról, az II Manifesto csoportról — és más csoportosulásokról — sok újat és hasznosat tudhatunk meg a kötetből. Â mozgalmakat és irányzatokat ismertetve a szerző elemzi és bírálja az „új baloldali" politikusok és ideológusok (Marcuse, Sartre, Dutschke, Cohn-Bendit, Debray és mások) álláspontjait. Különösen érdekes és újszerű az a fejezet a tanulmányban, amely az „új baloldali' mozgalmaknak sajátos kultúra kialakítására irányuló tevékenységét tárgyalja. így elemzi a beat és a rockzene, az új színházi műfaj: a happening, a képzőművészetben a pop-art, az underground sajtó, valamint a kábítószer-élvezet és a „szexuális felszabadulás" kapcsolatát az „új baloldali" mozgalmakkal. Köpeczi Béla széles témakörre terjedően és viszonylag nagy forrásanyagra támaszkodva alakította ki munkáját. A problémakör szerteágazó volta, alakulásának, módosulásának állandósága, még mindig sok kérdés feltáratlansága, tisztázatlansága szükségessé teszi, hogy tovább foglalkozzunk a témával, s hogy további munkák jelenjenek meg a fenti kérdésekről. Mindehhez ideológia- ós társadalomtörténészeinknek is fokozott mértékben kellene feladatokat vállalniuk. SZILÁGYI JÁNOS ISZTORIJA FBANCII V TEEH 1CMAH (Moszkva, 1972—1973, Nauka, 359; 663; 599 1.) FRANCIAORSZÁG TÖRTÉNETE HÁROM KÖTETBEN A Szovjet Tudományos Akadémia Egyetemes Történeti Intézetének francia csoportja által megírt munka, mint már a szerkesztőbizottság névsora (A. Z. Manfred felelős szerkesztő, V. M. Dalin, V. V. Zaglagyin, Sz. N. Pavlova, Sz. D. Szkazkin) is mutatja, a szovjet történészek ismert és nemzetközileg elismert csoportját mozgósította a szintézis elkészítésére, mellettük pedig, különösen a legújabbkori résznél, a fiatalabbakat is. Ha az első kötet szerzői közül Ju. L. Besszmertnijre, A. D. Ljublinszkajára, B. F. Porsnyevre, a második kötetben A. I. Mólókra, F. V. Potyomkinra utalunk (a szerkesztőbizottság tagjai mellett), tüstént nyilvánvalóvá lesz, hogy valóban a legjobb szakértők fogtak össze ennek a munkának a megírásában. Hogy ilyen kiváló gárdát lehetett felsorakoztatni, az annak is tulajdonítható, hogy a szovjet (és már az orosz polgári) történettudomány nagy érdeklődéssel fordult a francia történelem felé. Jónéhány olyan témája van ennek a több mint ezer éves fejlődésnek, amelyet éppen orosz ill. szovjet történészek dolgoztak fel a legnagyobb részletességgel. A monografikus, elmélyült részkutatások iránti érdeklődés jegyében született munka az első modern összefoglalás orosz nyelven. Összefoglalás abban az értelemben is, hogy az eddigi eredményeket összegezi, és abban is, hogy a szovjet kutatás vívmányait dolgozza bele a három kötetbe. Ez adja meg tudományos jellegét és rangját. Ugyanakkor a szerzők persze arra is törekedtek, hogy a szakembereken túl a szélesebb közönségnek is hasznos olvasmányt nyújtsanak. Nyilvánvaló, nincs értelme annak, hogy valamiféle tartalmi ismertetést adjunk. Ebben a vonatkozásban elég, ha az egyes kötetek időrendi kereteire utalunk: az első a francia forradalomig tárgyalja Franciaország történetét, a második 1789 — 1917 közt, a harmadik 1917-től az 1970-es évek elejéig (az 1973-as parlamenti választások és Leonyid Brezsnyev 1973 júniusi franciaországi látogatása az utolsó események, amelyekre a szerzők kitérhettek). Ahogy ez várható is volt, a szerzői kollektíva minden kérdésben a marxista —leninista történettudomány kikristályosodott állásfoglalását képviseli, gyakran hivatkozva a klasszikusokra, akik valóban igen gyakran ós alaposan foglalkoztak a francia történelemmel. Megnyilvánul ez az alapvető marxista állásfoglalás a néptömegek