Századok – 1976

Történeti irodalom - Berend T. Iván: A szocialista gazdaság fejlődése Magyarországon 1945–1968 (Ism. Birta István) 132/I

TÖRTÉNETI IRODALOSt 133 dolgozó tömegek életszínvonalának emelése, létfeltételeinek javítása került; ezt a célt szolgálja a korábbinál összehasonlíthatatlanul arányosabb fejlesztéssel folytatott iparosítás. Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy bár az 1966 utáni időszak a gazdasági stratégia felülvizsgálatának, új utak kialakításának szakasza, de a végrehajtott változtatások nem illeszkedtek be egy elméletileg tisztázott, gyakorlatilag részletesen kidolgozott hosszútávú célkitűzés kereteibe. A gazdaságpolitikai irányvonal és gyakorlati döntés célratörő gazdaságpolitikai elhatározások helyett „tárcaelképzelések" összegzéséből alakult ki. Mindezt főként arra vezeti vissza, hogy „a gazdaságirányítási rendszer részleges-fokozatos korrekciójának nyolc éven át követett útja . . . csak részleges eredményekkel járhatott és nem sikerült kiküszöbölni a gazdaság működésének alapvető ellentmondásait". Megítélése szerint csak a gazdaságirányítási reform 1968-as bevezetésével egyidejűleg került napirendre a társadalompolitikai elvek és a gazdasági stratégia követendő útjának egyértelmű tisztázása. A könyv harmadik részében végig kíséri a termelőerők elemeinek és egyes területeinek (munkaerő, ipar, mezőgazdaság, külkereskedelem, termelőszolgáltatás) fejlődését a szocialista építés kezdetétől a 60-as évek második feléig. Az iparral kapcsolatosan megállapítja, hogy a megtett gyors fejlődés eredményeként — 1960 — 67 között négyszeresére ugrott nettó termelési értéke — lényegében alkalmassá vált a belföldi igények kielégítésére, szerepe a gazdaságon belül megnövekedett. Ágazati szerkezetét illetően is — mindenekelőtt a gépipar és vegyipar dinamikus fejlesztésével — nagy előrehaladást sikerült elérni az elmaradottság és egyoldalúság felszámolásában. Bár kiemeli, hogy a korszerűtlen, elmaradott strukturális keretek még sok vonatkozásban megmaradtak. „A magyar ipar úgyszólván legfőbb szerkezeti elmaradottsági vonása jelenleg — írja — a bányászat és kohászat nemzetközileg kirívóan magas, századfordulói színvonalra emlekeztető közel 26%-os részaránya az anyagmentes termelesből." Ezért jelentős fordulatnak tartja a 60-as évek közepének azt a felismerését, amely a széntermelés csökkentésével radikálisan növelte a szénhidrogének arányát az energiafogyasztásban. Az elmúlt évek energiaválságának tükrében úgy tűnik — s ezt a szerző akkor még nem láthatta —, hogy az energiahordozók magas importja (1967-ben a felhasznált energiának már 1/3-a származott behozatalból) sebezhetővé teheti a gazdaságot, ezért továbbra sem lehet lemondani a szénbányászat ésszerű, dinamikus fejlesztéséről. Az ipar struktúrán belüli fejlettsége, műszaki-technológiai szintje — állapítja meg — ugyancsak elmarad az ipar fejlődési ütemétől és a volumene, szerkezete által kifejezett fejlettsége szintje mögött. A másik fő anyagi-termelési ágazat, a mezőgazdaság helyzetét úgy értékeli, hogy a felszabadulás előtti kirívóan elmaradott agrárállapotokhoz képest itt is jelentős modernizálást sikerült elérni, ós a termelés volumene szerényen, struktúrája, gépesítettségi foka jelentősebben fejlődött. Viszonylagos elmaradottsága az iparosítási korszakban mégis fokozódott és nemcsak a termelés volumenének növekedése, de a termelékenység fejlődésének üteme tekintetében sem tudott lépést tartani a modern agrárfejlődéssel. A legjelentősebb lemaradás viszont a nemzetközi fejlődési tendenciáktól az infrastrukturális és szolgáltató ágazatok terén következett be. Végül is arra a következtetésre jut, hogy „a magyar gazdaság fejlettségi színvonala a hatvanas évek második felében lényegében elérte az európai tőkés országok, sőt a mai közöspiaci országok háború előtti átlagszintjét és erősen közelít a háború előtti legfejlettebb észak-európai-angol szinthez". A termelőerők egyes területei fejlődésében jelentkező eltérések okául elsődlegesen objektív összefüggéseket jelöl meg. Arról van szó — mondja —, hogy amíg a feldolgozó ipari ágazatok — technológiai adottságaiknál fogva — a gazdaság leggyorsabb fejlődéere képes területei, addig az infrastruktúra, a mezőgazdaság, a kitermelő ágazatok semmiképpen sem tarthattak lépést a gyors növekedési ütemmel. Feszített ütemű fejlesztési politika esetén pedig különösképpen kiütköznek az aránytalanságok. Ezek azonban a leggyorsabban fejlődő ágazatok növekedési ütemét is hamarosan lefékezik, ezért szükség van az elmaradó ágazatok felkarolásával — következésképpen a növekedési ütem jelentős lelassulásával — az arányok helyreállítására. A kiegyensúlyozottabb fejlődés („a magas fejlettségi szint alsó szférája") az iparosítási periódus lezárultával várhatóan a 70-es évtizedben következik be, amelynek jellemzői a szerző szerint a következők lesznek: az ipari volumen valamelyest lassúbb ütemű növekedése, az ipari termelékenységi szint jóval gyorsabb emelkedése, nagy horderejű agrárforradalom, szolgáltatási „robbanás", a tercier ágak más ágazatokat meghaladó növekedése. A könyv negyedik fejezete a társadalom szerkezeti változásait és azok legfőbb jellemző vonásait mutatja be, továbbá részletesen foglalkozik az életkörülmények ós az életszínvonal alakulásával. Kifejezően érzékelteti, — hogy az egyes ember életében milyen fordulatot eredményeztek a szocializmus évtizedei: „Áz átlagos magyar állampolgár világképe lényegesen kiszélesedett, összehasonlíthatatlanul nagyobb tudás- éa ismeret-