Századok – 1976

Folyóiratszemle - Nyecskina.N. V.: A dekabristák és a három forradalom problémája 1186/VI

1186 folyóiratszemle messze állott a holland vagy a genfi kálvinista tanoktól: a nemesség felette áll a királyi hatalomnak és a királyi adminisztrációnak, a gyülekezetet nem az uralkodó, hanem a világi szeniorok vezetik. Ez a felfogás felelt meg leginkább a gazdag nemesek, az arisztokrácia érdekeinek, akik saját birtokaikon szabadon hozhatták létre a gyülekezetet, iskolát, nyomdákat. A lengyel királyi városokban már sokkal nehezebb volt a reformációnak utat találnia (pl. a 17. sz. elejétől fővárosi rangot nyert Varsóban a lutheránus polgárság aránya alacsony volt). A porosz ós livóniai városok bizonyos autonómiát élveztek, szabadon gyakorolhatták evangélikus vallásukat, itt a katolikusok voltak mindvégig kisebbségben. A vallási ellentétek társadalmi és nemzetiségi ellentétet is jelentettek, pl. Torun polgárai és a város környékén lakó nemesek között (polgár—nemes, luteránus — katolikus, német—lengyel). Azokban a városokban, ahol a patriciátus a reformációt követte, a plebejusok a katolikus egyház oldalán állottak. Lwów patriciátusa viszont megmaradt katolikusnak, így is védekezve az örmény és pravoszláv befolyás ellen. A keleti területeken még bonyolította a helyzetet az ortodox jobbágyok tömeges jelenléte (Wolhinia, Litvánia), ezek nem tettek különbséget katolikus és protestáns földesúr között, aki a kizsákmányolást úgy is fokozta, hogy munkára hajtatta a parasztot a pravoszláv ünnepeken. Litvániában szintén az arisztokraták birtokain, elsősorban a Nowogródek, Wilno és Miúsk közötti háromszögben jöttek létre reformációs központok. A reformáció egyben az itteni ukrán pravoszláv nemesség lengyel asszimilációját is jelentette. A parasztság körében a reformáció sehol sem váltott ki nagyobb visszhangot (ellentétben a magyar fejlődéssel). A 17. században meginduló ellenreformációs irányzat elsősorban a Waza-királyok politikai pressziójának, másrészt a jezsuiták tevékeny közreműködésének eredményeként lendült fel. A jezsuita iskolák magas színvonalon álltak, a protestáns nemesség jelentős részét az itteni iskoláztatás térítette vissza. A protestáns, elsősorban kálvinista és ariánus gyülekezetekre a végső csapást a nagy északi háború és a svéd megszállást követő felszabadító háború mérte. (Kwartalnik Historyczny, 82. évf. 1975. 4. szám. 723-735. I.) P. Á. M. V. Nyecskina: A dekabristák és a három forradalom problémája Az orosz forradalmi mozgalom évszázados ivét fogja át az akadémikus szerző közleménye, amely a probléma felvetésének igényével jelent meg. Újszerű szempontot nyújt a kérdés további kutatása számára. A dekabrista felkelés másfélszázados jubileuma alkalmából keres összefüggéseket a forradalmi mozgalom, a forradalmi helyzetek és Oroszország 20. századi három forradalma között. Figyelemre méltónak tartja, hogy a dekabristák első titkos szervezetének megalakulása (1816) és az Októberi Forradalom győzelme között egy évszázad telt el, az orosz forradalmárok három nemzedéke (nemesi, raznocsinyec és proletár) váltotta egymást, de forradalmakra csak az utolsó 13 évben került sor — igaz, akkor három következett egymás után — pedig a 19. század folyamán többször adódott forradalmi helyzet. A forradalmi mozgalom fejlődése és a megoldatlan forradalmi helyzetek következtében halmozódott fel az a hatalmas feszültség, arnely a 20. század elején három forradalomba sodorta a cári birodalmat. Ahogyan a különböző társadalmi bázisú forradalmi nemzedékek váltották egymást, halmozódott a forradalmi harc tapasztalata, úgy követte az elszigetelt szervezkedést, a megoldatlan forradalmi helyzeteket a bukásában is dicsőséges főpróba — 1905 — 1907 — után 1917 októbere, amikor a legforradalmibb nemzedék, magával ragadva a parasztmilliókat diadalra juttatta az ügyet, amelyért már a dekabristák is küzdöttek. Az évszázados íven belül gyorsuló ütemben váltakoztak a különböző osztályokhoz kapcsolható szakaszok. A nemesi szakasz 45 évet fogott át (1816 — 1861), a raznocsinyecek három és fél évtizedig küzdöttek a feudalizmus maradványai és az abszolutizmus ellen, a proletariátus, szövetségben a parasztsággal, az előző nemzedékek tapasztalataira is építve 22 év alatt (1895 — 1917) vitte győzelemre ügyét. Elsőként a téma historiográfiájára vonatkozóan fogalmazza meg kérdéseit Nyecskina — s nemleges választ ad. Vizsgálta-e eddig a tudományos kutatás az orosz forradalmi harc történetét a három forradalom problematikájával komplex egységben ? Elemezték-e a forradalmi mozgalom történetét akár a három, akár valamelyik forradalom előfeltételeivel, előkészítésével összefüggésben ? A téma könyvtárnyi irodalma ellenére a fórra-