Századok – 1976
Történeti irodalom - A népszerű történelem-sorozat új kiadványai (Ism. Sávoly Máris)1180/VI
1181 történeti IRODALOM A mű harmadik részében Gálántai József szinte óráról órára követi a nagyhatalmak fővárosaiban lejátszódó eseményeket. Az olvasót azonban nemcsak egy igényes írói eszközökkel bemutatott dráma tanújává avatja a szerző, hanem világossá teszi, hogy a korábban kialakult hatalmi tényezők, szövetségi rendszerek, politikai, diplomáciai szituációk és stratégiai pozíciók egymásra hatva hogyan érlelték a hatalmak eleinte óvatos magatartását a háborúba lépésig. Külön figyelmet érdemel, amit az angol semlegesség és Berlin háborút provokáló magatartásának kapcsolatáról ír, revideálva ezzel az első világháborúval foglalkozó irodalom egyik sok polémiát kiváltó kérdését (.154 —155. 1.). Az utolsó fejezetben naplószerű hűséggel elevenedik meg a háború kitörésének, a hadüzeneteknek időszaka, s a mozgósításokkal kapcsolatban Galántai József magasszintű marxista elemzéssel korrigálja a történeti köztudatban helytelenül rögződött ismeretet a háborús felelősség, kezdeményezés kérdését illetően (187 —188. 1.). * Leningrád kilencszáz napos harca a megszálló német hadsereggel szemben nemcsak a Szovjetunió honvédő háborújának, de a második világháború történetének is kimagasló eseménye. A náci hadsereg blokádja alatt levő város gigászi küzdelmét a témakörrel foglalkozó irodalom több oldalról közelítette már meg. V. J. Zubakov „Ostromgyűrűben' című könyve, amely a szovjet katonai kiadó „Hős városok" sorozatának első köteteként jelent meg, feldolgozásmódjával, tematikus fölépítésével nemcsak a széles olvasótábor, hanem a témát ismerő szakemberek számára is sok új ismeretanyagot szolgáltat, új összefüggésekre hívja fel a figyelmet. A mű hadtörténeti munka, de szigorúan vett tudományos jellege mellett egyúttal mélyen humánus érzelmekről tesz tanúságot, hisz a stratégiai helyzet ismertetésén és elemzésén túl a mindennapok hősies küzdelmének epizódjait is megeleveníti. A szerző Lenigrád ostromát nem elszigetelten, hanem a második világháború s a Nagy Honvédő Háború szerves egységében vizsgálja. Már műve kiindulásakor rámutat, hogy Hitler s a harmadik birodalom vezetői Leningrád elfoglalását központi feladatnak tartották, s vele nemcsak stratégiai, de morális vereséget is akartak mérni a Szovjetunióra (16. I.). A német stratégiai célkitűzés több, egymással összefüggő részből állt, amelyek a „Drang nach Osten !" politika realizálását lettek volna hivatva biztosítani: „A fasiszta parancsnokság Leningrád elestében lehetőséget látott arra, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsen a finnekkel, hogy uralomra tegyen szert a Balti-tenger mellókén és a Baltitengeren (16. 1.). Zubakov rámutat, hogy a szovjet hadvezetés a helyzet súlyosságát figyelembe véve építette ki a város és környéke védelmi rendszerét. 1941. augusztus 20-ra a hadihelyzet kritikussá vált, az arcvonal Leningrád felé közeledett, sőt ellenséges betörés fenyegette a várost. Sokoldalú és alapos hadtörténeti elemzést kapunk az 1941 szeptemberétől 1943. január 18-ig teljes blokád alá került város védelmi, majd offenzív harcairól, s drámai képekben elevenedik meg a harcosok s a városban maradt polgári lakosság szenvedések közepette tanúsított hősi helytállása. Zubakov a nyugati hadtörténeti munkákkal vitába szállva igazolja, hogy e helytállásnak, s nem Hitler hibás koncepciójának tudható be az 1943-as szovjet offenzíva megindulása, az ,,Iszkra"-hadművelet, amely 1943-ban áttörte a blokádot, majd 1944 januárjától lehetőséget adott a város ostromának teljes felszámolására s a szovjet hadsereg döntő győzelmeket hozó offenzívájának megindulásához. * 1944, a döntő győzelmek éve, már a fasiszta erők közelgő vereségót jósolta. Nemcsak a német, de az olasz fasizmus is válságba került. G. Falaschi műve Itáliába kalauzolja az olvasót az „olasz fasizmus végnapjai" időszakába. Nem látványos írói eszközökkel megrajzolt munkáról van szó, Falaschi lakonikus tömörséggel mutatja be 1945 április végének eseményeit, középpontba állítva a Mussolinin és a fasiszta vezetőkön végrehajtott ítélet körülményeit, mely utóbbiról megállapítja: „Ez a múlt szükségképpeni »félreérthetetlen lezárása« volt, — ami a nemzeti felkelés tetőfokán következett be. Megtörtént eseményeket illetően nincsenek kétségeink. Itália azon kevesek egyike volt az európai államok közül, amely maga szolgáltatott magának igazságot, és e feladatot nem engedte át a szövetségesek bíróságainak. Már ez a tény is érzékelteti, mit jelentett nálunk az ellenállási mozgalom" (9. I.). Jóllehet az írót műve megírásakor kétségkívül az acél vezette, hogy az olasz fasizmus bukását, a fasiszta vezetőkkel való leszámolás körülményeit tisztázza, nem ártott volna, ha az e rezsimet felszámoló népi-nemzeti mozgalmat sokkal alaposabban tárgyalja. Annál is inkább, mivel — ahogy egyébként maga is utal rá —