Századok – 1976

Történeti irodalom - Csonka Rózsa: Agrárproblémák; parasztmozgalmak és a Kommunista Internacionálé agrárpolitikája (1919–1929). (Ism. Vida István) 1176/VI

1177 történeti irodalom Csonka Rózsa a nemzetközi munkásmozgalom reformista szárnyának magatartását szembesíti az Oroszországi Szociáldemokrata Párt, majd a bolsevikok agrárpolitikájával. Rámutat arra, hogy Lenin és hivei felismerték a parasztkórdés jelentőségét és helyesen — nem doktriner módon — alkalmazták a marxizmus tanításait az oroszországi viszonyokra. Olyan forradalmi agrárprogramot dolgoztak ki, amely megfelelt az agrárproletariátus és a szegényparasztság érdekeinek, s alapot adott a munkás-paraszt szövetség kialakítására. Az agrárkérdést az általános stratégia — a munkáshatalom megteremtése — részeként kezelték. Az 1906 — 1907-es polgári demokratikus forradalom tapasztalatain okulva, módosították korábbi programjukat; támogatták a parasztság valamennyi forradalmi követelését, beleértve a földesúri, állami, egyházi nagybirtok elkobzását is, de arról nem döntöttek, hogy a földet kiknek kell adni. Lenin a föld szétosztásával ekkor még nem értett egyet. A szociáldemokraták kimentek falura, hozzákezdtek a parasztság megszervezéséhez, mert tudták, hogy a cárizmust megdönteni csak a parasztsággal összefogva lehet. 1917-ben — a bolsevikok helyes politikája következtében —, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szerves részeként agrárforradalom zajlott le: a földesúri földeket elkobozták, a proletár állam minden földet köztulajdonba vett, s átadta használatra a parasztságnak. Országszerte parasztszovjetek alakultak, amelyek támogatták a városi proletariátust. Az Októberi Forradalom és az azt követő forradalmi fellendülés nagy hatást gyakorolt a parasztság magatartására Kelet-Európa országaiban ós a balti állámokban, amelyeknek társadalmi berendezkedése hasonlított az oroszországihoz. E területeken hatalmas parasztmegmozdulásokra került sor, míg Nyugat-Európa falusi lakossága mozdulatlan maradt. (A 20-as évek elején jelentősen fellendült a parasztság szervezkedése a gyarmati és félgyarmati országokban, így többek között Indiában, Kínában, Mexikóban és Vietnamban.) Kelet-Európában a paraszt mozgalmak szorosan összefonódtak a nemzeti függetlenségi mozgalmakkal, s jelentős szerepet játszottak a polgári demokratikus forradalmak győzelmében. A burzsoázia a 20-as évek elején a kelet-európai és a balti államok nagy részében a nemzeti függetlenség megvédése, a polgári rend megszilárdítása és a paraszttömegek megnyerése érdekében földreformot hajtott végre. A szerző kimutatja, hogy a felülről végrehajtott, nacionalista célokat szolgáló mérsékelt reformok nem érték el céljukat, nem számolták fel a nagybirtokrendszert, viszonylag kevés falusi embernek juttattak földet, sokszor nem is a leginkább rászórt dóknak. A paraszti társadalmon belül nem mérsékelték, hanem sokkal inkább elmélyítették az ellentéteket. A 20-as évek elejének egyik jellemző vonása volt Kelet-Európában, hogy a forradalmi fellendülés hatására — a kibontakozó agrárválság talaján — sorra alakultak meg a parasztpártok, s a korábbiak tevékenysége megélénkült. A szerző jellemzi a Bolgár Népi Földműves Szövetség, a lengyel Piast, a román Nemzeti Parasztpárt, a Horvát Köztársasági Parasztpárt politikai arculatát és ismerteti pályafutásukat. Nem tagadva a közöttük meglevő különbségeket, közös vonástikként azt emeli ki, hogy a magántulajdon alapján álltak, ideológiájukban antifeudális és antikapitalista vonások keveredtek kommunista- és munkásellenességgel. Földosztást, önálló paraszthatalmat követeltek. A parasztegység jelszavával igyekeztek maguk mögé állítani a parasztság széles tömegeit. A gyakorlati politikában azonban mérsékeltek voltak, együttműködtek a polgári pártokkal, s ha hatalomra jutottak, a burzsoázia érdekeit védelmezték. 1924-ben a Sztamboliszkij, a Bolgár Népi Földműves Szövetség vezére kezdeményezésére megalakul a parasztpártok nemzetközi szervezete, az ún. Zöld Internacionálé. Feladata a kommunisták alapította Paraszt Internacionálé befolyásának semlegesítése volt. A szervezet azonban nemzetközileg nem játszott komoly szerepet, s a 30-as évek elején felbomlott. A könyv legérdekesebb fejezetei a Komintern agrárpolitikájával foglalkoznak. A nemzetközi munkásszervezet első kongresszusán, 1919-ben, még nagyon doktriner álláspontot foglalt el: nem tett különbséget az ipari nagyüzemek és a nagybirtokok között, mindkettő állami tulajdonba vételét tűzte ki célul. Nem beszélt földreformról, a köztulajdonba vett földeken „társadalmilag vezetett mezőgazdasági üzemek" létesítését szorgalmazta. Nem kívánta a parasztság megszervezését, politikai mozgósítását. A helyes álláspont kialakítására 1922-ben, a KI ÍV. kongresszusán került sor. A fordulatban nagy szerepet játszottak a Magyar Tanácsköztársaság és a NEP tapasztalatai. A IV. kongreszszus, abból kiindulva, hogy a forradalmi felendülésnek vége, s a hatalom megszerzésére egyelőre nincs lehetőség, Lenin kezdeményezésére új politikai vonalat és taktikát dolgozott ki. Ennek lényege az volt, hogy a hatalom meghódításához össze kell fogni valamennyi munkás-szervezettel, s ki keli szélesíteni a szövetségesek körét. Létre kell hozni a munkás-egységfrontot, s munkás-paraszt kormányt kell alakítani. Az „egységfront taktiká -bói következett, hogy a KI változtatott a parasztsághoz való viszonyán, ki-