Századok – 1976

Történeti irodalom - Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen (Ism. Engel Pál) 1156/VI

1157 TÖRTÉNETI IRODALOM el, azokról nyilván biztosabb ítéletet is formálhatott. így például előfordulhat, hogy gyanútlanul felhasználja Hunyadinak azt a parancslevelét (2797. sz.), amelyben 1452. október 24-én közölte Brassóval, hogy a prelátusokkal és a bárókkal együtt „nova et stabilis moneta" forgalomba hozásáról határozott. Az oklevéltár a teljes szöveget közli Teleki József ismert kiadása nyomán, hozzáfűzve, hogy Teleki azt a brassói levéltárnak „ma már elveszett eredetijéből" merítette. A kutató figyelmét az említett okoknál fogva könnyen elkerülheti, hogy az eredeti oklevél — szerencsénkre — nem veszett el, hanem ugyancsak in extenso olvasható a kiadvány 2555. száma alatt, ezúttal 1446. október 25-i kelettel. (Hogy csakugyan ez utóbbi évszám a helyes, azt — ha egyáltalán szükséges — a Hunyadi itineráriumával való egybevetés is bizonyítja. Teleki nyilván tévesen másolta a quadragesimo sexto-1 quinquagesimo secundo-nak.) A kései másolatokkal szemben általában sem árt fenntartásokkal élni. Ezért is kelt gyanút a 2764. számú, 1452. január 26-i kelettel közzétett regeszta („Abschrift Mitte des 19. Jahrhunderts"), hiszen a kibocsátó Herepei Márk és Dormánházi Mihály alvajdák ekkor már nem voltak hivatalban. Gyanúnk beigazolódik, mert az oklevél teljes szövegét az eredetiből közölve valóban megtaláljuk a kötetben, 1450. január 26-i dátummal (2696. sz.). Egy másik, 1874-ből származó másolattöredék is hibás keltezéssel maradt ránk (2938. sz.), amint azt a 2899. sz. alatti eredeti, amelyből vétetett, bizonyítja. A keltezések meghatározása egyébként sem tanúskodik ama biztos kézről, amelyre az előző köteteknél rábízhattuk magunkat. A 2400. sz. oklevelet a kiadó a besztercei levéltár eredetijéből közölte ugyan, de érthetetlen módon átvette a Varju-fóle kiadás hibás dátumfeloldását (1441. február 3.), holott a szövegben világosan feria sexta ante i Elene regine, azaz május 19-e áll. Téves a 2666. sz. irat kelte is (secundo die Thome martyris nem december 22, hanem december 29.), valamint a 3021. számúé (1456. május 15.—október 28. között), mert V. László 16. uralkodási éve — könnyű kiszámítani a jegyzetben helyesen közölt adatokból — nem 1456. május 15-én kezdődött, hanem akkor ért véget, az oklevél tehát a királyi itineráriumot is figyelembe véve 1456. február 6.—május 14. között kelt. A 2894. sz. közjegyzői oklevélnek valóban problematikus keltezési „rejtvényére" (1454, ind. II., die Mártis, quarta ( !) Idus mensis Januarii) sem sikerült a kiadónak megoldást találnia. Mivel ,,a megadott dátumelemek nem egyeznek", lévén január 10-e ebben az évben csütörtök, végül a dies Martis-t fogadta el irányadónak és a keltet 1454. január 8-ában állapította meg. Ez kétszeresen is téves, mert 1) mint másutt (311. p.) helyesen megjegyzi, a pápai kancellária ekkoriban március 25-étől számította az éveket s így az oklevél nem 1454-ben, hanem valójában 1455-ben kelt, 2) a közjegyzői oklevelek ezidőtájt nem használták a római keltezést, amint azt a kötet számos példája is illusztrálja. A különös quarta Idus helyett tehát bizonyára quarta decima olvasandó, ebben az esetben a kelet végül is 1455. január 14-e, ami valóban keddre is esik. Mindezek az apróbb fogyatékosságok végeredményben csupán nagyobb éberségre serkentik a kutatót, anélkül, hogy a kötet használhatóságát csökkentenék. A névmutatóval más a helyzet, hiszen minden olyan esetben, amikor anyaggyűjtésünk jellege nem kényszerít arra, hogy az egész kötetet áttanulmányozzuk, keresésünk sikere az index pontosságán és főként teljességén múlik. A pontosságot illetően eleve kételyeink támadnak, ha a Veter Buda, Bardivoj (Bardejov, Bártfa), Cosice (Koäice, Kassa) névformákkal találkozunk. Nem ok nélkül, mert a mutató tele van hibával, félreértéssel, elsietett névazonosítással. Tévesen erdélyi helységként szerepel pl. Bala (Heves m.), Ludbreg (Körös m.), Marót (Valkó m.), Palojta (Hont m.), Szakoly (Szabolcs m.) stb., de számos hibára adtak alkalmat a mai Románia területén fekvő, a különböző megyékben található egykor azonos nevű helyek is: pl. Dengeleg, Szántó, Sólyomkő. A személynevek tekintetében sem jobb a helyzet. Guti Ország Mihály erdélyi vajdaként, Rozgonyi Osvát már csak alvajdaként, az oligarcha Maróti László meg éppenséggel körösbányai officiálisként tűnik fel a mutatóban. Némely esetben a hibaforrást az oklevelek regesztáiban találjuk meg: Petermonostora bei Segedin (a Temes megyei Monostor helyett, 2740. sz.), Trentschin (a Gömör megyei Derencsény h., 2787 — 2792. sz.), Güns in Ungarn (az egykori Krassó megyei Kőszeg h., 2943. sz.). Bármily felületes is azonban az index, legfőbb hibája mégis az, hogy nem teljes. Találomra néhány helynév, amelyet hiába keresünk benne: Thelegd (2300, a szövegben tévesen Thelegi), Balwanus (2300, 3050), Wereseghaz (2314), Corbavia (2319), Zeech (2364), Tallowcz (2335), Deronchen (2787 — 2792), Korugh (2948). Jó lett volna, ha az Urkundenbuch V. kötete megtartja az előző Urkundenbuchkötetek nem lebecsülendő színvonalát. Az ezúttal nyújtott teljesítmény azonban jóval szerényebb, s a kötetet forgatva, megbízhatósága állandó ellenőrzésre szorul. ENGEL PÁL