Századok – 1976

Történeti irodalom - Tóth István: A rómaiak Magyarországon (Ism. Castiglione László) 1152/VI

történeti irodalom 1153 Érdemes, és a hasonló feladatra vállalkozók számára bizonyára tanulságos is lesz szemügyre venni a módszert, amellyel a szerző az olvasóban ilyen jó benyomást keltett. A kötet két — nagyjából egyforma terjedelmű — részre tagolódik. Akár jó érzéktől, akár ama művelődés-szociológiai felismeréstől vezettetve, hogy az emberek érdeklődését többnyire a már ismert és hozzájuk közelálló dolgokból kiindulva lehet felkelteni, a szerző a könyv első részében foglalkozott a rómaikori Magyarország látható emlékeivel („Ami megmaradt", 11 — 146), a második részben pedig Pannónia kultúrájával ós történetével („Ami történt", 148 — 234). Ez éppen a fordítottja annak, amit egy professzionista magától értetődőnek tartana, de pontosan megfelel a nem szakértő közönség gondolatvilágának, helyesebben azokénak, akikről a szerző írja: „Ez a kis könyv azokhoz kíván szólni, akik megálltak már az óbudai amfiteátrum porondján. . ." (5. 1.). A láthatóból, az ismertből, a megszokottból kiindulva nyitni kaput az új ismereteknek: ez klasszikus pedagógiai módszer, és mégis milyen kevés tudós szerző képes jól alkalmazni ! A kötet régészeti fejezete a nagyformátumú maradványoktól a kisebbek felé haladva — és ebben már tudományos szisztémát közvetítve — vezeti be, s nem is csak kevéssé, az olvasókat a Dunántúl rómaikori régészeti anyagába. Az utakkal, a város- és erődfalakkal, katonai táborokkal kezdve halad a városokon és villákon át a faragott és írott kövekig, vagyis a legfontosabb lokális forráscsoportig, az epigráfiai emlékekig. A kőfaragás ad alkalmat arra, bogy alig észrevehető fordulattal állítsa az érdeklődés fénykörébe az anyagi maradványok egy már elvontabban vizsgált aspektusát, nevezetesen a pannóniai művészetet, sorra véve annak valamennyi fontosabb műfaját és legnevezetesebb alkotását, közülük jónéhányat a szépen válogatott képekkel illusztrálva. Miután kiaknázta a leletek esztétikai tanulságait, a következő két szakaszban az elsősorban ökonomiai és történeti ismeretek forrásául szolgáló pénzekhez és kerámiához fordul, s ezzel a legkevésbé látványos, de annál termékenyebben analizálható régészeti emlékanyaggal zárja le a kézzel fogható maradványok bemutatását. A könyv második részének alfejezeteit Tóth István — igen szellemesen — a római állam vezetőinek és ideológusainak írásaiból vett mottóezerű címekkel látta el. Augustus császár emlékiratából való a sokat vitatott mondat részlete, amely az első fejezet tartalmát jelzi (,,. . . egészen a Danuvius folyó partjáig"): a római hódítás kezdeteinek, okainak és körülményeinek leírását, valamint a tartomány katonai és politikai történetét ismerhetjük meg ebből. A második fejezet sokatmondó címe („Ha már egybekeveredtek szokásainkkal, műveltségünkkel, rokonságunkkal. . .") Claudius császár egyik Tacitusnál feljegyzett beszédéből való, és arra utal, hogy ebben a részben olvashatunk az elfoglalt tartomány romanizációjának folyamatáról, módszeréről, következményeiről, s a fejezet elsősorban az urbanizációt, a közigazgatást és a polgári fejlődóst mutatja be. A következő szakasz, amelynek címe Eutropius kiragadott szavaival (,,. . .az egész római földkerekségről. . .") közvetlenül Dacia, de átvitt értelemben Pannónia, sőt az egész római birodalom lakósságának kevert, kozmopolita jellegére utal, és a tartomány lakosságának ethnikai összetételét írja le; a figyelmet mindenekelőtt a bennszülött törzsek alaprétegére, s a bevándoroltak hozzájuk való viszonyára összpontosítja. Az utolsó előtti fejezet címe Caracalla császár híres edictumából származik (,,. . . .annyiszor százezer embert emelek az istenek kultuszának részeseivé, ahány százezren alattvalóim közé emelkednek '), utalva arra a sorsdöntő folyamatra, amelynek végeredménye a korábban privilégiumot jelentő római polgárjog széleskörű kiterjesztésével együtt járó devalvációja lett, mint annak a kifejezése, hogy a klasszikus városállamok világát megingató általános válság során a birodalom alkotmánya és szerkezete is gyökeresen megváltozott, s a hatalom a hadsereg, majd az új, nagybirtokos arisztokrácia kezébe került, a városi polgárság pedig fokozatosan elszegényedve, az általános pauperizálódás áldozatává vált. Ebben a fejezetben találjuk meg a tartomány vallásos életének elemző leírását, amely a szerző speciális kutatási területe lévén, különösen sikerültnek mondható. A belsőleg felbomlott rendszert végül — a nyugatrómai birodalom területének — a barbár törzsekkel történt betelepítése, majd feltartóztathatatlan elözönlése söpörte el (,,. . . határsorompóink felnyíltak, és a barbár föld úgy öntötte magából a fegyveres csapatokat, mint az Aetna a tüzes szikrákat . . .") Láthatjuk tehát, hogy Tóth István könyve, az aránylag csekély terjedelem ellenére, arányos és hiteles tájékoztatást ad Pannónia magyarországi területének régészeti hagyatékáról, történelmének nagy vonalairól, s mindenekelőtt kultúrájának fő ágairól. Azt a körülményt, hogy a könyv elsősorban kultúrtörténeti ismeretanyagot nyújt, és nem annyira a politikai történettel foglalkozik, helyesléssel fogadjuk, mert a magyarországi római tartomány önálló politikai történettel voltaképpen nem rendelkezett. Mint az egész Római Birodalom egy töredéke, a birodalmi történelem előadásának folyamatába ágyazott ismertetést kívánna, ami szétfeszítette volna a kötet kereteit. Ami azonban 11*