Századok – 1976

Történeti irodalom - Tóth István: A rómaiak Magyarországon (Ism. Castiglione László) 1152/VI

1152 történeti irodalom duló etnikai változásairól, mindenekelőtt a rác kérdésről adtak részletes, jól megalapozott és Délkelet-Dunántúl történetét több tekintetben új megvilágításba helyező képet. Az előadások vitájában Käfer István, Ferenczi Imre, Molnár Mátyás, Rúzsás Lajos és Tóth István a hagyomány-kérdéshez, Benda Kálmán és Köpeczi Béla a tájtörténeti kutatásokhoz szólt hozzá. A vajai konferencia alkalmából került sor a Vay Ádám Múzeum új kiállításának, annak a kuruckori emlékanyagnak a bemutatására, amelyet Esze Tamás ós családja adományozott a múzeumnak. À pécsi konferencia alkalmából a pécsi Pedagógiai Főiskolán kiállításon mutatták be Martyn Ferenc 1950-ben készült kuruc festménysorozatát. Hárs Évának, a festményeket ismertető előadása is helyet kapott — rövidítve — a pécsi kötetben. A vajai és a pécsi Rákóczi-kori tudományos ülésszak előadásainak publikálásával kezdődött meg az 1976-os Rákóczi jubileum tudományos seregszemléje. A színvonalas kezdés érdeme a két vidéki konferencia helyi rendezőié. Példájuk, szakszerűségük és áldozatkészségük követésre ösztönöz. A központi szervek országos rendezvényei e két úttörő konferencia nyomán bontakozhattak ki. HECKENAST GUSZTÁV TÓTH ISTVÁN: A RÓMAIAK MAGYARORSZÁGON (Budapest, Gondolat Kiadó, 1975. 243 oldal, 30 kép) Régóta érzett hiányt van hivatva pótolni a Magyar História sorozat, amelynek a jelen munka időrendileg is egyik legelső kötetét képezi, midőn a Római Birodalom hazánk területén volt tartományát mutatja be. A sorozat célja és művelődési hivatása azok előtt is világos, akik a kezdeményezők elgondolását nem ismerik: kisformátumú, kimondottan olcsó, tehát minden olvasó által megszerezhető — hogy úgy mondjuk, zsebben hordozható —, olvasmányos kötetekben nyújtani korszerű tájékoztatást Magyarország történetének fő korszakairól és kérdéseiről. E cél és a 20 ezres példányszám eleve megszabja az olvasók körét, valamint a műveltségi szintet, amellyel a szerzőnek számolnia kell. Úgy gondoljuk, hogy elsősorban az értelmiségről, a tanuló ifjúságról és a művelődni vágyó, könyvre szokott munkásokról van szó, persze közülük is csak azokról, akiknek kíváncsisága a történelem kérdéseire kiter jed. A tapasztalat azt mutatta, hogy az elmúlt évtizedekben jó ismeretterjesztő művek ehhez hasonló példányszámban a régmúlt történelem tárgyköréből is rövid idő alatt vevőre és olvasóra találtak. Ez az olvasótábor jóval szélesebb, mint a történelmi kérdésekben alaposabban képzettek köre, de azértmégsem sokkal tágabb a főiskolai végzettségű, mindenesetre a műveltnek mondható olvasók körénél. Ilyen olvasóknak magas színvonalon, az elemi ismereteket feltételezve, a legújabb kutatás eredményeit is be lehet mutatni, s feltétlenül a korszerű történelmi materialista gondolkodás szellemében kell írni. Fontos követelmény, amely nem mellőzhető az ismeretterjesztésben, de soha nem válhat a tudományos minőség kárára, az érdekesség, a vonzó és a figyelmet állandóan ébren tartó előadásmód, az unalmas, száraz, és még a szaktudományos munkáknál sem szimpatikus tudálékosság teljes mellőzése. Tóth István, a fiatalabb ókorkutató nemzedék egyik legkitűnőbb képviselője, aki tekintélyes számban és elismerést érdemlő színvonalon tett közzé analitikus tanulmányokat a pannóniai vallástörténet és archeológia köréből, a fent körvonalazott műfaji és stiláris követelményeknek kiválóan tett eleget. Aki a kis kötetet kezébe veszi, az első oldaltól az utolsóig kedvteléssel olvassa végig, egy pillanatra sem támad az az érzése, hogy fölösleges vagy unalmas ismeretekkel terhelik meg, sőt a szerző gondolatvilágát, s általa egy történelmi studiumot egyre növekvő rokonszenvvel enged magára hatni. Tóth el tudja kerülni a túlságosan buzgó népszerűsítők tanító-bácsis és gyakran bántó magyarázkodását, de néhány — különben kiváló — tudósnak azt a szokását is, hogy elmeélének villogtatásával, a közkézen forgó ismeretanyag túlságosan arrogáns felforgatásával és cáfolásával keltsen magával szemben kétkedést és ellenérzést, Tóth István előadásmódja kellemes, szerényen személytelen, alkalmazkodik az olvasókhoz, s eközben átadja mindazt, amit a hazánk földjén volt római tartományról ma egy művelt embernek tudnia kell. Nagyobb elismerést — úgy hisszük — e műfaj tekintetében nem fejezhetünk ki.