Századok – 1976

Figyelő - Helytörténeti kiadványok (Benda Kálmán) 1131/VI

1140 figyelő évre 190 lap). A kötetet logikus és egységes szerkesztési elgondolás jellemzi, teljes szövegeket ad, mai helyesírással, de pontos közlésben. Az Olvasókönyv egyébként is elárulja, hogy milyen gazdag a megyei levéltár, s milyen hasznos volna történelmi szempontból a még ki nem adott anyagnak nemcsak népszerű, hanem tudományos közreadása is. Legtöbb megyénk már korábban megkezdte saját történeti forrásanyagának közreadását; történetírásunk nagyot nyerne a Vas megyei anyag kiadásával. Ez a népszerű Olvasókönyv is mutatja, hogy itt, a nyugati végvidéken nem egyszer az országos viszonyoktól eltérő volt a fejlődés. (Az Olvasókönyvvel kapcsolatban csupán egy jelentéktelen technikai jellegű megjegyzés: a jegyzeteknek szám helyett csillaggal való jelölése nehézkessé teszi a használatot. Előfordul, hogy kilenc csillag kerül egymás mellé, pl. 72. 1.) * Sokszor és sokan utaltak már a világi és egyházi közigazgatás sajátos egybefonódására, mely a református vallású falvakban és mezővárosokban, elsősorban a 17—18. században, de sok tekintetben még a polgári korszakban is érvényesült. Konkrét vizsgálat viszont alig történt. Annál nagyobb jelentőségű Horváth Barna kis füzete, mely a Borsod megyei Igrici ref. presbitériumi jegyzőkönyvei alapján vizsgálja meg ezt a kérdést, gazdagon idézve a magyar nyelvű protokollumokból. (Horváth Barna: „Adalékok Igrici község önkormányzatának és művelődéstörténetének kezdeteihez." Mezőcsát 1973. 75 1. Kiadja a Kiss József Nagyközségi ós Járási Könyvtár és az Egressy Béni Járási Művelődési Központ. Szerkeszti: Kiss László és Pataki Sándor. Mezőcsáti helytörténeti füzetek 5. Készült a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár sokszorosító üzemében, 400 példányban). Horváth elsősorban az alábbi kérdésekre keresi a választ: kit választottak consistóriumi (presbiteri) tagságra, mik voltak a tagok kötelességei általánosságban, és mi jellemezte a consistórium tevékenységét közösségi ügyekben, anyagi, erkölcsi és művelődési téren. A vizsgálódások azt mutatják, hogy a 19. század közepéig a consistórium közösségi ügyekben teljes jogkörrel járt el, erkölcsi tekintélye töretlen volt, s nem is fordult elő, hogy valamilyen ügyben az állami szervek beavatkozását kérte volna; saját hatáskörében mindent elintézett. A presbiterek munkájukat általában felelősséggel és körültekintéssel végezték. Különösen nagyra értékelhető működésük iskolaügyi vonatkozásban. Adatai alapján a szerző joggal vonja le a következtetést: az igrici consistórium a „lehetőségekhez képest igyekezett az iskolaügy követelményeinek megfelelni és ezzel a feudalizmus szellemi igénytelenségében a falusi művelődés úttörőjévé vált." Nem lebecsülendők azok az erőfeszítések sem, amelyeket erkölcs és családvédelmi vonatkozásban kifejtett; fegyelmező eszköze azonban a büntetés volt (eklézsia megkövetés, egyházi szolgáltatások megtagadása stb.), így tudatformáló hatásuk kezdetleges fokon megrekedt. Működésük tehát nem annyira nevelő, inkább számonkérő jellegű volt, s amikor a felvilágosodás áramlata kimosta a vallásos világnézeti alapot, ez a közösségi normák teljes átalakulásához vezetett. Horváth Barna könyve szolgáljon példaképül helytörténetírásunknak egyrészt a feudális-kori falusi közigazgatás összefonódott világi és egyházi szálainak felfejtésében, másrészt a consistóriumi (presbitériumi) jegyzőkönyvek forrásanyagának hasznosításában. *