Századok – 1976

Figyelő - Helytörténeti kiadványok (Benda Kálmán) 1131/VI

figyelő 1137 történik; így lesz a bey-bői beg, Halit-ból Bálit, Sala-ból Salo, Haidar-ból Haider, vagy sambt-ból samst, stb. Előfordul, hogy a közlő rosszul oldja fel a rövidítést, így lesz a weibern-bői weibere, Häusem-höl Häusere, armben-bői arme, Wurth-bői Würt-hen, stb., ami már értelmetlenséget okoz. Végül egyes szavakat félreolvas. A Diener és a Dienstmentschen egyaránt Dienstmädchen-né válik, Emers bey négy (vier) lányából három (drei) marad, a Nazly hodzsa házában élő hat szegény emberből (Wesen), szegény asszony (Weihe) lesz. Az utolsó két mondat pedig teljesen értelmetlenné torzult, persze magyar fordításuk is ennek megfelelő. A fordítás sem mindig kifogástalan, pl. a III. irat végén: „Egy órakor délután magukat ő kegyelmességéhez rendeljék", — helyesen: jelenjenek meg a tisztelendő úr (Ihre Ehrwürden) előtt, — föltehetően azért, hogy az megkeresztelje őket. A kötet utolsó közleménye Szabó János Győző „Dobó István utolsó évei és halála" című tanulmánya (II. rész; az első részt ld. a 9—10. számban), mely Dobó gönci jószágigazgatójának, Szendy Györgynek két érdekes levelét közli 1568-ból és 1569-ből. Mivel mindkét levél „az eddig közzé nem tett forrásmunkákhoz sorolható — olvassuk a bevezetésben —, ezért ismertetése betűhű formát kívánt." (Miért?) A hiba csak az, hogy a „betűhű közlés" paleográfiai szempontból egyáltalában nem hű, sőt teljesen félrevezető. Szendy a magánhangzó után következő szóvégi n és m betűket nem írta ki levelében, hanem az utolsó betű fölé rakott hullámvonallal jelezte őket (pl. hanë, mostà), ahogy ez a közölt, egyébként olvashatatlanul homályos facsimilén látható. Szabó János Győző viszont, föltehetően mivel ilyen jel a nyomdában nem volt, ahelyett, hogy a rövidítést feloldotta volna (esetleg kurzívval, esetleg zárójelben), a hullámvonal alatti betűt fettel szedette (hane, mosta), s ezzel egy sohasem létezett, írásban nem is lehetséges paleográfiai megoldást teremtett, másrészt pedig teljesen olvashatatlanná tette a szöveget. Nem is vitás, hogy ezek után „e kiadvány széles olvasótábora érdekében állt a fordítás", azaz a levél leközlése mai helyesírással is. Csak azt nem tudni, kinek állt érdekében az első, „betűhű" közlés. * Egyik beszámolónkban alkalmunk volt megdicsérni a „Csongrád megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája, 1843—1970" c. kiadványt (Századok, 1974. 1284). Mulasztás volna, ha némi késéssel nem említenénk meg a vele egyidőben megjelent másik, nem kevésbé hasznos és éppen olyan kitűnő bibliográfiát: „Békés megye sajtóbibliográfiája, 1855—1973." (Összeállította a megyei könyvtár munkaközössége. A munkaközösség vezetője: Kovács Mária. Békéscsaba 1974. 368 1. 24 egész oldalas facsimile. Kiadja a Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya, 1000 példányban.) 438 tételben, ábécérendben ismerteti a megyében megjelent nyomtatott napilapokat, folyóiratokat, de a sokszorosítással előállított üzemi, vállalati, termelőszövetkezeti híradókat, iskolai újságokat is. A bibliográfia közli a periodika címét, megjelenési helyét, az első és az utolsó szám keltét, a megjelenés időszakosságát, a szerkesztők, a kiadók illetve laptulajdonosok nevét, a nyomdát, és végül azt, hogy melyik könyvtárban található teljes sorozatban vagy részben. Részletes név-, földrajzi (városonkint a nyomdák és a kiadók és a kiadványok egyenkénti feltüntetésével), szak- és időrendi mutató, majd korszakonkint irodalomjegyzék teszi könnyen használhatóvá a munkát. A szép tipográfia 9*