Századok – 1976

Beszámoló - Mucsi Ferenc lást Jemnitz János - A Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság tudományos ülésszaka (-r. –l.) 1106/VI

BESZÁMOLÓ 1107 vákiai intézkedések is tetemesen csökkentették a magyar tőke befolyását Szlovákiában és Kárpát-Ukrajnában. A csehszlovákiai földreform is állandó súrlódások forrása volt. 1920 után az addigi gazdasági kapcsolatok fokozatosan leépültek. A kapcsolatok új alapokon történő felvételét a politikai ellentétek akadályozták. A csehszlovákiai ipari nagytőke és a magyar nagybirtok érdekelve lett volna ugyan a kapcsolatok kiépítésében, csakhogy hazai viszonylatban mindkettő veszített politikai befolyásából, Magyarországon az ipari nagytőke, Csehszlovákiában a nagybirtok javára; ezek elleneztek minden kompromisszumot. Ez jellemezte az 1921—1923 közé tehető második időszakot. Megindultak a tárgyalások kereskedelmi szerződés megkötésére, de igen lassan haladtak előre, a nemzetközi gazdasági és politikai viszonyok által is befolyásolva. A Monarchiából öröklött hagyaték rendezése és a kereskedelempolitikai alapelvek tekintetében nem jött létre megegyezés, csak az áru- és fizetési forgalom vonatkozásában. Az 1924—1927 közti harmadik szakaszt a két ország gazdasági struktúrájának konszolidálódása jellemezte, a népszövetségi hitel 1924-ben, az új vámtarifák bevezetése, továbbá számos egyéb tényező elengedhetetlenül szükségessé tette a kereskedelmi kapcsolatok rendezését. A rövidlejáratú egyezményeken alapuló árucsere indexe magas volt. 1927. május 5-én került sor az első kereskedelmi szerződés megkötésére, amely a legnagyobb kedvezmény, ill. a paritás elvén alapult. Ezzel kezdődött az 1927—1930-ra tehető negyedik szakasz. Az egyezmény a magyarországi agrár- és a csehszlovákiai ipari protekcionizmus megerősödését tükrözte. Megkötésekor a kölcsönös áruforgalom már csökkenőben volt, maximumát 1926-ban érte el. A csökkenés különösen a Csehszlovákiából Magyarországra irányuló kivitelben volt érezhető. A nyersanyag kivitele tovább nőtt, a textilkivitel azonban csökkent, 1924-ben még a csehszlovák kivitel felét tette ki, 1929-ben már csak egyharmadánál valamivel többet. Magyar részről éppenséggel ez is volt a cél. A magyar agrárkivitel csökkenését viszont a csehszlovák kormányzat látta szívesen, pontosabban a befolyásukat növelő agrár körök. A csehszlovák kormányzat a külkereskedelmet, amelyre az ország erősen rá volt utalva, már csak politikai megfontolásokból is a két másik kis-antant állam felé irányította. A magyar kormány is nagyobb gondot fordított a külkereskedelemre Trianon óta, amire az állandó mezőgazdasági túltermelés is ösztönözte. Az utódállamok külkereskedelmi forgalma továbbra is nagyrészt a dunai térségben érvényesült. A késve, de annál nagyobb intenzitással jelentkező világgazdasági válság a kereskedelmi kapcsolatokat is erősen befolyásolta, mindegyik ország arra törekedett, hogy a többivel kiegyensúlyozott forgalmat bonyolítson le. Az erősen a külkereskedelemre utalt Csehszlovákia különösen megérezte a válság hatását, hiszen agrárbehozatalát korábban már a minimumra korlátozta. A két másik kisantant-állammal a kapcsolatokat viszont minden áron fenn akarta tartani, ami csak a magyar kapcsolatok további csökkentése árán történhetett meg. Ez vezetett 1930-ban a kereskedelmi egyezmény felmondására és ezzel az 1936-ig tartó ötödik szakaszra, amely kifejezett vámháborúval kezdődött. Magyarország csak nyersanyagot importált Csehszlovákiából ipara számára, viszont Csehszlovákiába irányuló ipari kivitelét még növelni is tudta. A Gömbös-kormány a nagybirtokot csehszlovák piacért más területeken kárpótolta; az értékesítési nehézségeket a parasztságnak kellett viselnie. A csehszlovák