Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

1100 zachae józsef kilenc tizede protestáns volt, vállalnia kellett a vallási türelem politikáját. Rákóczi felkarolta emellett az udvar és a katolikus klérus ellenállása következtében sikertelen uniós gondolatot, amelyet Spinola Roxas bécsújhelyi püspök fejtett ki Tentamina Politica című traktátusában. Rákóczi a római katolikus egyház fejével és harci szervezetével — a pápával és a jezsuita renddel — szemben az állami szuverenitás elvét vallotta és érvényesítette. A pápát nemcsak az egyház fejének, hanem idegen uralkodónak is tartotta. Azt is felismerte, hogy a jezsuita rend jelenléte és működése súlyos ártalmat okoz a vezetése alatt formálódó új magyar államnak, mivel akadályozza a nemzeti egység kialakulását, hírszolgálatával és agitációjával pedig a császári hadsereget segíti. Mivel XI. Kelemen pápa kezdettől fogva bizalmatlan volt Rákóczival szemben, Brenner apát követségének kellett volna a pápa azon aggodalmát eloszlatni, hogy a szabadságharc az egyház ellen irányul; küldetése azonban nem járt eredménnyel. A protestánsok vallásszabadságát kinyilvánító és időről-időre újból megerősítő országos törvényeket Rákóczi teljes értékűeknek tekintette, és érvénytelennek tartotta az 1687-es országgyűlés rendelkezését, amely csak meghatározott helyeken engedélyezte a protestánsok szabad vallásgyakorlását. A templomok és a velük együtt elidegenített egyházi ingatlanok és egyéb javak birtokbavételét és használatát illetően az 1647-es országgyűlési határozathoz ragaszkodott: erről dönteni az országgyűlés joga és kötelessége. A szabadságharc ellenőrzése alá került területeken helyreállította és biztosította a hadsereg segítségével a protestáns vallásgyakorlatot. Mivel erőszakos protestáns templom-visszafoglalások következtek be, Rákóczi ezt 1704. január 27-i vallásügyi rendeletével az országgyűlés döntési jogára hivatkozva megtiltotta és katolikus-protestáns vegyesbizottságokat küldött ki rendeletének érvényesítésére. Ez protestáns nyugtalanságot keltett, a protestáns nemesség a két gyöngyösi értekezleten opponált. Rákóczi mégis kitartott álláspontja mellett. A protestánsokat a református Vay Ádám udvari marsallnak és az evangélikus Ottlyk György főudvarmesternek sikerült lecsillapítania, mivel kezességet vállaltak Rákóczi ígéreteiért. Bercsényi nem értett egyet Rákóczi vallásügyi terveivel. A kuruc táboron belüli vallási ellentéteket a bécsi udvar igyekezett kihasználni és a gyöngyösi események hatására I. Lipót 1704. július 20-i nyilatkozatával a két protestáns egyháznak az 1681-es és 1687-es törvények értelmében vallásszabadságot engedélyezett. Rákóczi 1704. augusztus 12-i vallásügyi rendeletével szintén megerősítette a szabad vallásgyakorlatot, elrendelte továbbá, hogy a templomok azok birtokában maradjanak, akik használják, de más felekezetek is szabadon építhessenek templomot, iskolát; a tizedet azok kapják, akik máris élnek vele, stólát mindenki a maga egyháza papjának fizessen; végül megtiltotta az országgyűlés határozatáig a templomok ós iskolák elfoglalását. E rendelet meghozatalánál Rákóczi külpolitikai érdekeire is tekintettel volt, és az is erre ösztönözte, hogy 1704 júliusában a református szellemű Erdély fejedelmévé választották. Áz 1705 szeptemberi szécsényi országgyűlés döntött a valláskérdésben Rákóczi közvetítésével a szembenálló felek kényszerű kiegyezéseként: vallásszabadságot biztosított az 1608-as és 1647-es törvény alapján és az 1659-es hitlevél szerint. A vezérlő fejedelemmé választott Rákóczi esküjébe is belevette a vallásszabadság megtartását és megtartatását. A templomokról való döntésre vegyesbizottságokat hoztak létre egy-egy katolikus, református és evangélikus taggal Ezek határozataiban a status quo és a maior pars elve érvényesült, a kisebb