Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

a sárospataki ülésszakról 109 3 jelentősen fejlődött. Ezek a literátorok testvéri barátságban éltek itt a magyarokkal, s a szabadságharc révén a magyaroktól várták országuk felszabadulását. A szlovák nép is gazdag a Rákóczihoz és a kurucokhoz fűződő hagyományokban, mégha ez a mozgalom nem is játszott olyan szerepet a szlovák kultúrában, mint a magyarban. A szabadságharc kiemelkedő jelentősége éppen abban állt, hogy a leghíresebb keleteurópai abszolutizmus elleni felkelésben e térségnek a kedvezőtlen körülmények megváltoztatására törekvő népei érdekeit egyesítette. Nem véletlen, hogy ez a szabadságmozgalom éppen Magyarországon jelentkezett, a török hatalom megszűnése után itt nyílt lehetőség politikai és fegyveres harc kirobbanására. A csehekhez, lengyelekhez, ukránokhoz, délszlávokhoz és románokhoz fűződő viszony jelezte Rákóczi politikai törekvését, hogy a szabadságharc ne csak a magyar nemzet ügye legyen, hanem valamennyi itt élő népé. Rákóczinak az ország belső egységét szolgáló reformjaitól nem lehet elvitatni a korabeli kelet-európai viszonyok közt a maximumot jelentő szociális tendenciákat. A kárpátukrán, szlovák, román és magyar jobbágytömegek a Rákóczi-szabadságharctól körülményeik javulását várták. Az a felfogás, amely szerint Rákóczi megfosztotta a szabadságharcot kezdeti szociális jegyétől, teljesen hamis, amiként az is, amely a szabadságharcot kizárólag a feudális osztály jogai konzerválására tett lépésnek tekinti. A szabadságharc folyamán megnyilvánuló társadalmi ellentmondások magukban véve, főleg a nemzetközi erőviszonyok problematikájától elvonatkoztatva, nem állíthatók be a szabadságharc veresége legfőbb okainak. Befejezésül ismét hangsúlyozta az előadó, hogy a Rákóczi-szabadságharc semmiképpen sem volt a magyar nemzet magánügye a különböző nemmagyar népekkel való vetélkedéssel vagy ellentmondással, hanem olyan harc, amely a nem-magyar népek szabadságáért is folyt. Magyari András egyetemi docens (Kolozsvár) Az erdélyi magyarok és románok együttműködése a szabadságharcban című korreferátuma bevezetőben megállapította: ,,A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alapvető okai azonos jellegűek és tartalmúak a 17. századvégi törökellenes háborúk során Habsburg-fennhatóság alá jutott területeken." A politikai centralizáció és a modern merkantilizmus irányába mutató reform a császári kincstárra nehezedő súlyos nyomás miatt bürokratikus zsarnoki rendszerré fajult ezeken a területeken. Erdély különösen súlyos helyzetéhez hozzájárult, hogy az irreális adókötelezettséghez és az erőszakkal beszállásolt nagyszámú zsoldos hadsereg eltartásához az Erdély bekebelezésére irányuló céltudatos és következetes bécsi törekvés társult. Ez súlyos csapást jelentett az eddigi politikai, gazdasági, társadalmi struktúrára. A növekvő Bécs-ellenes magatartáshoz hozzájárult, hogy a hatalom az uralkodó osztály kezéből rövid időn belül kicsúszott; az ipar és kereskedelem ellenőrzése, egyes gazdasági területek monopolizálása, a városok autonóm jogainak korlátozása érzékenyen érintette a polgárságot; az adózás terén bevezetett kollektív felelősség és más intézkedések erősen sújtották a kiváltságos réteget alkotó székelyeket, szászokat, szabad románokat, katonáskodó félszabadokat és a tekintélyes számú magyar és román kisnemességet; az egyre növekvő terhek pedig mindenekelőtt a jobbágyokat. Az erdélyi társadalomban a korábbi jogi keretek fellazulása sorsközösségi érzést alakított ki, és már 1703 előtt a különböző etnikumú és társadalmi hovatartozású elnyomott elemek antifeudális jellegű Habsburg-ellenes akcióegységéhez vezetett, amelyet csak a középnemesség hiánya gyengített. Az arisz-