Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

a sárospataki ülésszakról 1085 szággyűlés határozata is a szabadságharc sikeres befejezéséig katonáskodó jobbágyok személyi szabadságáról szólt, amennyiben a jobbágytelekről elköltözni kívánnak. A hajdúvárosok mintájára történő lakóhelyek szervezésének ígérete pedig a Bocskai-féle csoportos privilégizálás követésére enged utalni. A telek földesúri kézben maradását bizonyítja a szatmári békének a libertáltakra vonatkozó kitétele is. Az előadó befejezésül hangsúlyozta: a szabad elköltözés és a személyes kötöttség alól való felszabadulás lehetőségének több tízezer ember számára való megteremtése rendkívül jelentős tény volt, és az abszolút uralkodók által megvalósított politikai elvnek felelt meg a jobbágy és földesúr viszonyába való államhatalmi beavatkozással. Rácz István kandidátus, egyetemi docens (Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen) A hajdúszabadság kérdése a szabadságharcban címmel tartott korreferátumot. Megállapította, hogy a jobbágypolitika a Rákócziszabadságharc egyik lényeges, meghatározó eleme volt, mivel a terhek döntő része a jobbágyságra hárult. Rákóczi a nemeseket és a jobbágyokat egyaránt fegyverbe szólította. Bár a világ népeihez intézett kiáltványában részletesen a nemesek sérelmeit fogalmazta meg, a jobbágyság részéről is voltak társadalmi törekvések, ezek elsősorban a hajdúszabadság elérésére irányultak. A hajdúszabadság három formában vetődött fel: a 17. században szerzett, de elvesztett magánföldesúri és fejedelmi hajdúszabadság újjáélesztése; a meglevő jobbágybirtokok hajdúszabadsággal való felruházása; telepítéssel egybekapcsolt kiváltságolás. Rákóczi jobbágypolitikáját alapvetően a szabadságharc katonai szükséglete szabta meg, ezért a jobbágysorból való kiemelkedés feltételeként katonai szolgálatot követelt, ezt ugyanakkor a földesúri érdekek sérelme nélkül igyekezett megvalósítani. Az ezzel kapcsolatos elképzelések változtak. Bercsényi 1704. évi pátense a fejedelem megbízásából a fegyvert fogó parasztok számára egyéni vagy közösségi jellegű felszabadítást ígért, amelyet otthonukban nyertek volna el. Kérdés azonban, hogy földtulajdonosokká váltak volna-e. Az 1705. évi országgyűlés határozata szerint vármegyénként kívántak szabad helységeket szervezni a nem nemes személyeknek a hazáért tett szolgálatokért. Ez alapján feltehetően földtulajdonnal nyertek volna személyes szabadságot a jobbágyok. Az 1708. évi országgyűlésen olyan törvényt hoztak, hogy a háború végéig állandóan a hadseregben szolgáló és a földesúri telekről eltávozni kívánó jobbágyok számára a hajdúvárosok mintájára szerveznek külön kiváltságokkal rendelkező lakóhelyeket. További kérdés azonban, Rákóczinak voltak-e konkrét elképzelései a gyakorlati megvalósítás vonatkozásában, mivel ez a rendezés várhatóan széles réteget érintett volna. Mindenesetre megállapítható: Rákóczi olyan állandó jellegű katonaközösségek szervezésére gondolhatott, amelyek örökletesen támaszai lehettek volna a fejedelmi hatalomnak, és amelyek zsold helyett földet és feudális jellegű kiváltságokat kaptak volna fizetségként. Rákóczi gyakorlatilag a szabadságolás két formáját kívánta megnyitni: a bihari részeken a fejedelmi alapítású hajdú helységek szabadságát — a kiváltságolást előlegezve — újraélesztette; más esetekben a helybenlakókat ruházta fel hajdúszabadsággal, de ez sok tekintetben régi privilégiumok felújítása és kiegészítése volt. Az ilyen jellegű paraszti kezdeményezéseket azonban Rákóczi nem nézte jó szemmel és kemény kézzel letörte. Befejezésül az előadó megállapította: az ismeretanyag hiányossága miatt nem bizonyított, hogy Rákóczinak alaposan átgondolt, következetes