Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

1086 zachae józsef koncepciója lett volna a liajdúszabadság vonatkozásában; mindenesetre további kutatásokra van szükség e tekintetben. Malcsay Ferenc kandidátus, az Országos Levéltár főlevéltárosa, A parasztság a hadban és a termelésben című korreferátumában kiemelte: Magyarország a török hódoltság és a felszabadító háborúk után csökkent népességgel, anyagi javaiban megfogyatkozottan, a polgárosodásban gátoltan-visszavetetten vállalta a szabadságharcot. A kuruc hadseregnek az emberanyagot a lakosságnak a Habsburg-uralomtól tartósan függetlenné vált nagyobbik fele adta szinte kizárólagosan. A társadalom önfenntartását és a háború anyagi alapjait a 90%-ban agrártermelésből élő családok otthonmaradt tagjai biztosították. Ezzel kellett Rákóczinak számolnia, mivel a külföldi segítségben csak nagyon korlátozottan lehetett reménykedni. A hátországi tartalékra, az otthonmaradottak helyzetére és termelőmunkájára vonatkozóan a katonai összeírásokon és a kórvényeken kívül fontos forrásokat jelentenek a legtartósabban kuruc kézen maradt északkelet-magyarországi Rákóczi-, Károlyi- és Barkóczy-uradalmak összeírásai, számadásai és levelezése. Ezek alapján a népesség alakulására vonatkozóan megállapítható: a háború utolsó szakaszát megelőzően a családok 2—4%-át érhette 1—1 fő emberveszteség, ezt a kedvező helyzetben levő földesurak telepítéssel még pótolni tudták, de az utolsó évek eseményei és a pestisjárvány következtében 1711-ben az 1704. évi állapothoz képest 50%-os népességcsökkenés mutatkozott. Ezután az előadó megállapította, hogy a katonai szolgálatra alkalmas férfilakosság körülményes számbavétele után úgy látszik, hogy a parasztcsaládok 10—40%-ából volt a hadsereg kötelékében a családfő ill. valamelyik vele együtt élő rokona, a hadbavonultak családjai közül pedig 7—27% maradt munkaképes férfi nélkül. A hajdúkiváltságosok között szokásos volt a családfő helyett zsoldos állítása, ezt azonban csak a jómódú egósztelkesek engedhették meg maguknak. Ugyanígy másokat fogadott fel a telkesjobbágyság jobbmódú rétege is. Ez talán a hadköteles családok 20%-ának jelentett könnyítést. A legszegényebb réteget pedig megkímélték a hadbahívástól, nehogy az otthonmaradók koldusbotra jussanak. Helyettesként azonban zsellérek is fogtak fegyvert. A kuruc katonák közül sokan leszakadoztak, egyrészt csak hazai szezonmunkára, másrészt végleg hazatérve; ha az adatok általánosíthatók, akkor a bevonultak 25%-ára lehetett számítani a mezőgazdasági munkában. A katonaállítás terhétől közvetlenül és súlyosan érintett parasztcsaládok aránya így végül is 3—10%-ra csökken. Az előadó a továbbiakban arról beszélt, hogy az elkedvetlenedett katonák száma az idő múlásával szaporodott, a földesurak is mind több jobbágyot igyekeztek úrbéres szolgálatra visszafogni, ugyanakkor megszigorították az eíienőrzést, és a reguláris hadsereg szervezése további emberanyagot követelt, az otthonmaradottak között pedig egyre nagyobb lett a munkaképtelenek aránya. A munkabírók terhei megnőttek, a munkaerőhiány súlyos helyzetbe hozta a földesurakat is, köztük Rákóczit és a kuruc tábor politikai és katonai vezetőit. Fő gondot a hadkiegészítés és a hátországi termelés összhangjának biztosítása jelentett. Ez kompromisszumos rendelkezéseket eredményezett, s ennek következtében nőtt a jobbágyság ellenállása. A seregjárás következményei közvetlenül is sújtották a mezőgazdaságot, az északkeleti országrészt azonban csak az első egy-két évben, amikor az évi termés teljesen, az állatállomány részlegesen elveszett. Ezután e területen regenerálódás következett be, s azt csak időleges károk, menekülések, valamint