Századok – 1976
Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V
1082 zachae józsef gyengébb ellensúlyt jelentett az uralkodóval szemben. Bár a rendek veresége súlyos, az uralkodó győzelme pedig jelentős volt, az abszolutisztikus megoldás nem volt teljes, mivel hiányzott a kormányzat kiépítésének lehetősége, a rendi intézmények ezzel szemben tovább éltek. Az abszolutizmus lehetőségeit elemezve, az előadó rámutatott: a harmincéves háború következményeként hanyatlott a birodalmi autoritás, vesztett hatalmából a császár, felbomlott a birodalom, nőtt az önálló államiság és cselekvés érzése. Kudarcot vallott a Habsburgok restaurációs terve. Az örökös tartományok az ellenreformáció révén azonban lényegében inkább megerősödtek, és optimális erőfeltételt nyújtottak Ausztria területi nagysága mellett az abszolút állam kialakításához, a centralizált államhatalom felemelkedéséhez. Ezt az abszolutizmust az uralkodói szuverenitás gondolatának és az állameszmének kellett volna hordoznia. A 17. század második felében azonban a Habsburg-birodalomban az abszolút monarchia csak részben felelt meg az ideális követelményeknek. I. Miksa közigazgatási reformja és I. Ferdinánd ezt alátámasztó és kiegészítő centralizáló intézkedései ellenére az adómegajánlásban és a hadügyi kérdésben ebben az időben is érvényesült a rendi gyűlések hatalma is. Rátérve I. Lipót és a rendek kapcsolatára, az előadó kiemelte, hogy a császár uralkodásának egyik fő problémája a pénzügyi helyzet volt. Miután nem sikerült bővítenie a bevételi forrásokat, kénytelen volt az adómegajánlás jogával rendelkező tartománygyűlésekhez fordulni a szokásos és a rendkívüli kiadások fedezése céljából. Az ezt követő, kompromiszszumokban megnyilatkozó tárgyalások anakronisztikusak voltak, amelyek ellen sikertelenül próbált meg fellépni I. Lipót. Befejezésül az előadó a következőkben összegezte az abszolutizmus teljes megvalósítását gátló tényezőket: az ellenreformáció és a fehérhegyi csata után nőtt az uralkodó hatalma, ugyanakkor a külső nyomás és a belpolitikai helyzet következtében a rendek öntudata is, így ragaszkodtak jogaik megerősítéséhez; a pénzügyi nehézségek miatt az adómegajánlásban a rendek az uralkodó partnereiként léphettek fel; I. Lipótnak az abszolút kormányzat magyarországi bevezetésére irányuló kísérlete, amely együttjárt a magyar rendek befolyásának visszaszorításával, feltételezte az örökös tartományok rendjeivel való kompromisszumot az adó- és ujoncügy területén; I. Lipót egyénisége nem volt alkalmas centralista-abszolutista intézkedésekre; a tartományi sokféleség akadályozta az abszolút államiságot; a rendek óvták tartományi sajátosságaikat és vonakodtak a tartományközi gyűlésektől; a rendek végül nem értették meg a számukra idegen dinasztikus hatalmipolitika céljait. T. M. Iszlamov, a történelemtudományok doktora, a Szovjet Tudományos Akadémia Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézetének tudományos főmunkatársa (Moszkva), A Rákóczi-szabadságharc nemzetiségi és társadalmi viszonyai című körrefetárumában arra mutatott rá, hogy a tárgyalt korszakban Anglia és Hollandia már a kapitalista fejlődés útjára lépett, a többi — régi saját erőforrásait már kimerített — feudális ország pedig alkalmazkodnipróbált az új körülményekhez, léte meghosszabbításának érdekében. Ezt az alkalmazkodást az állandó hadsereggel, kiterjedt erőszakszervezettel és adóbeszedő hálózattal rendelkező, központosított abszolút állam jelentette. Ebben az időben a nemzetközi kapcsolatok egész rendszere is a fejlődés, változás folyamatában volt. Az európai államok új rendszerében minden országnak meg kellett találnia a helyét.
