Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

a sárospataki ülésszakról 1077 A lengyel—magyar kapcsolatokban az orosz—magyar szerződés Rákóczi lengyel trónra való jelölését vetette fel, amelyet I. Péter azért indítványozott, hogy erősebb politikai befolyást szerezzen Lengyelországban. Eközben a svédellenes lengyel ellenzék vezetőinek egy részénél ellenállásba ütközött. Ez volt az oka, hogy 1709-ben II. Ágostnak a lengyel trónra való visszatérése nem vezetett a lengyel—magyar kapcsolatok 1706 előtti feltételeken alapuló felújításához. Ezek már nem illettek bele a külpolitikai tervekbe, amelyek a Svédország és Törökország által fenyegetett Lengyelország biztonságát az Ausztriával való megegyezésre támaszkodva, az Oroszország, Poroszország és Dánia közti szerződésre építették. Ebben a helyzetben II. Ágost nem kötelezhette el magát Rákóczi megsegítésére. A feltételek csak 1710—1711-ben, a kapcsolatok harmadik szakaszában váltak kedvezővé a lengyel—magyar viszonyt illetően. I. Péter befolyását ellensúlyozandó II. Ágost ismét Franciaországhoz közeledett. Ez azonban csak a magyar emigráció korlátozás nélküli lengyelországi tartózkodását segíthette már elő. Az előadó befejezésül hangsúlyozta, hogy a magyar szabadságharc bukása kemény csapás volt Lengyelország érdekei számára is, mivel utolsó lehetőségét vesztette el, hogy megbízható szövetségest találjon az államot fenyegető kísérletek elleni harcában, bár ezt a lengyel udvar nem ismerte fel. T. Gölcbilgin egyetemi tanár (Isztambul) A török Porta és a magyar kérdés című korreferátuma bevezetőben hangsúlyozta, hogy a karlócai béke súlyos csapást jelentett az Oszmán Birodalomra. Mivel ezt megelőzően hiába bocsátottak ki felhívást Erdély lakosságához a Habsburgokkal szembeni ellenállásra, a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kitörésekor az oszmán kormány nem értette meg e mozgalom jellegét és igazi célját. Rákóczi 1706 augusztusban fordult levéllel az új nagyvezírhez, amelyben a megtartott jószomszédi viszonyra és a követei által a két felet érintő ügyekben való híradás» ra hivatkozott, és a lehetséges mértékben segítséget kért a Habsburgok elleni harchoz. Az oszmán kormányt azonban ebben az időben más kérdések és problémák foglalkoztatták, segítséget nem nyújthatott. Rákóczi követeit mégis barátságosan fogadták és biztosították szabad közlekedésüket. Csak a szatmári békét követően változott meg az Oszmán Birodalom számára a külpolitikai helyzet a Habsburgokhoz fűződő viszony megromlásával, amelynek következménye az 1716-ban elkerülhetetlenné vált háború volt. Mivel ebben az időben a Habsburgok a magyar lakosság körében törökellenes rémhíreket terjesztettek, az oszmán kormány a Havasalföldön letelepedett Pápai János révén a Portával a kapcsolatot tartó Rákóczihoz fordult. Rákóczit a szultáni irat Magyarország királyának címezte, és felszólította, hogy űzze ki Erdélyből a Habsburgokat. A nagyvezír egyúttal levélben meghívta Rákóczit az Oszmán Birodalomba. A meghívást 1716 végén az új nagyvezír is megismételte, sőt hozzátette, hogy a háború győzelmes megvívása után a békekötésbe Erdélyt és Magyarországot is bele fogják foglalni. Rákóczi 1717 október elejénKücsük Bahri aga kíséretében érkezett az Oszmán Birodalomba, ahol ünnepélyesen fogadták és a szultán elé vezették. Hosszas tárgyalások után Rákóczi úgy döntött, hogy részt vesz a háborúban, a szultán seregével hadra kel a Habsburgok ellen. Bercsényi kapta azt a feladatot, hogy nyomuljon be Erdélybe, Eszterházy Antalnak pedig Brailat kellett védenie. A háború elvesztése után Rákóczi 1718-ban elhagyta a hadsereget, mivel reményei összeomlottak, és Edirnébe, majd Isztambulba ment. Habsburg nyomásra 1720-ban az addig Benderben és Havasalföldön tartózkodó Bercsényit, Ester-