Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

1072 zachae józsef A magyar nép Rákóczi vezette szabadságharcának nem voltak ugyan közvetlen eredményei, de megerősítette a nemzeti tudatot, hozzájárult a magyar nemzet megerősödéséhez, megrendítette a Habsburg-uralmat. Befejezésül L. A. Nyikiforov kijelentette: „Ma II. Rákóczi Ferencet és Nagy Pétert koruk kiemelkedő nagy politikusaiként becsüljük, akik sokat tettek országaik és népeik haladó fejlődésének előmozdításáért." G. Jonasson egyetemi tanár (Stockholm) XII. Károly és II. Rákóczi Ferenc kapcsolatai 1703—1707 című korreferátumában felidézte az 1703-as európai hadi helyzetet, Ausztriának és szövetségeseinek a spanyol örökösödési háborúban elszenvedett vereségeit, Ausztriának a francia és bajor csapatok Bécset fenyegető hadmozdulata és a Rákóczi-szabadságharc kitörése következtében beállt súlyos helyzetét, valamint az északi háború 1701 óta lengyel földön folyó hadműveleteit, amelynek eredményeként XII. Károly svéd király ki tudta kényszeríteni az I. Péter orosz cárral szövetséges Erős Ágost lengyel király 1704 februári lemondását, Stanislaw Leszczyúski lengyel királlyá választását. Ezután arról szólt, hogy Rákóczi megkísérelte kihasználni a kedvező politikai helyzetet és a svéd király lengyelországi táborozását, és az 1643-as és 1657-es példát követve kísérletet tett a kapcsolatteremtésre. Ez a kísérlet Benda Kálmán kandidátus kutatásai alapján magyar források alapján ismert, fontos azonban a svéd források bevonásával kiegészíteni a képet. Rákóczi azt állítja emlékirataiban, hogy Michael Radziejowski bíboroshercegprímás ajánlotta fel neki a lengyel koronát, és ez nem állt ellentétben XII. Károly szándékaival, ő azonban a koronát visszautasította. A svéd források tanúsága szerint viszont 1704 februári foglyulejtéséig egyértelműen Jakob Sobieski volt XII. Károly jelöltje a lengyel trónra, amikor pedig ennek fivére, Alexander Sobieski visszautasította a jelöltséget, XII. Károly Stanislaw Leszczynski megválasztatását határozta el. Vannak azonban arra is adatok, hogy Rákóczinak voltak támogatói Lengyelországban, mindenekelőtt a Sapieha-család. Ezután az előadó Ráday Pál 1704. évi követ járásáról szólt, amely Magyarországnak a svéd—porosz szövetségbe való felvételét célozta. Ráday követutasítása a felkelés okaként a Habsburg-ház sorozatos törvénysértését hangsúlyozza, amelyeket a mellékelt korábbi Manifesztum részletesen felsorol. Magyarország a kereszténység védőfala akar maradni, ezért nem akar Törökországhoz fordulni. A svéd—porosz szövetségbe való felvételét pedig azért tartja szükségesnek, mert az európai egyensúly a háború kimenetelétől függetlenül törést szenvedne, a győztes a német fejedelmeket elnyomná. Az önálló Magyarország ezzel szemben hozzájárulna az európai egyensúly fenntartásához, megakadályozná a császárt és a Portát, hogy nagy birodalmat hozzon létre. Magyarország felvétele a svéd—porosz szövetségbe ugyanakkor elősegítené a magyar protestánsok szabad vallásgyakorlásának biztosítását is. Svédországnak és Poroszországnak az eljövendő békekötéskor kellene garantálnia a magyar önállóságot. A követutasítás szerint befejezésül Rádaynak emlékeztetnie kellett XII. Károlyt a Rákóczi őseivel kötött szövetségre. A svéd—magyar megegyezésről Bécsbe érkezett híresztelések nyugtalanságot keltettek, és a császári követ emlékiratban kért felvilágosítást a svéd király és a magyar felkelők kapcsolatáról. XII. Károly válaszában elítélte a zendülőket és biztosította a császárt, hogy soha nem tanácskozik velük. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy tiszteletben tartják a magyar vallásszabadságot, mert ha ez megtörténne, a felkelők bizonyosan letennék a fegyvert. A további