Századok – 1976

Tanulmányok - Bán Imre: Korai felvilágosodás és nemzeti műveltség 1052/VI

1066 BÁJT IMRE idézi fel (Vitéz hadnagy), együtt él az egész magyar történelemmel, s ebből — éles ellentétben kortársaival — nem a rendi-nemesi közjogi mozzanatokat ragadja meg, hanem a honvédő harc nagy példáit. A Török á/mmban lesújtó képet rajzol a korábbi hivatásos hadseregről s magáról az eltunyult nemességről: vakmerően felveti — Vegetius gondolatait átvéve — a parasztokból toborzandó hivatásos hadsereg kérdését. Nem lenne ez az ún. „felkelt nép" hadserege, hanem kemény „militaris discipliná"-ban tartott reguláris katonaság, amelynek tisztjei — ha megfelelő magyar nem akad — akár idegenek is lehetnének. Nem érdektelen, hogy Zrínyi elsősorban skótokat (tehát puritánus protestánsokat) ajánl, akik ekkorra — 1660 táján vagyunk ! — már megvívták az angol forradalom nagy ütközeteit. Hogy a nemzeti akarat szabad megnyilvánulását, a nemzeti autarchia ügyét, nyíltabban vagy burkoltabban, hányszor veti fel, ezt már talán említenünk sem kell, noha élete utolsó éveinek (1663—1664) politikai elgondolásai tekintetében még mindig nem látunk tisztán. Egy bizonyos: Zrínyi eszmevilága mind politikailag, mind katonailag a Rákóczi-kor legfontosabb előzményei közé tartozik. Nem véletlen, hogy a Zrínyi gondolatait átvevő Siralmas panasz 1705 tájáról való, sem az, hogy Forgách Simon éppen ebben az évben adta ki az Áfiumot. Rákóczi Ferenc hadtudományi iratai (pl. a Hadakozó embernek tanító scholája)51

Zrínyi-ihletést mutatnak, ami már csak a vérségi kapcsolat okán is érthető. A Vezérlő Fejedelem Zrínyinél találhatta meg azt az uralkodói ideált (Mátyást), amelyet példaképül választhatott. Már az eddig említett adatok igazolják, hogy a Zrínyi-hagyomány töretlenül öröklőtt át a Rákóczi-korba (honnan szerezte Forgách az Áfium kéziratát?), de ez eszmék terjesztését, népszerűsítését a bújdosók prédikátorai is vállalták. Tholnai Mihály Szent hada (1676) szinte kivonatolja Zrínyi katonai-politikai iratait és megüti a „magyaros magyar" nacionalista szólamát: „Mely igen örültök az Igaz magyaros magyari Titulusnak ! Feleljetek is hát meg e szép fényes Névnek. A Magyaros Magyari névnek magyarázatja, értelme ez: (1) Hogy az Isten dicsőségéért övedzette fel szablyáját ... (2) Hogy az Országot, a szegénységet nem rabolja, dúlja, sarcoltatja .. . Hogy . . . mindvégig harcol, vagy dicséretesen meghal, vagy győzedelmesen nyér. Ugyanis praestat in hello mori ut Leonem, quam vivere sicut Asinum. Ilyenek valának hajdan az igaz Magyaros Magyarok : Mátyás király, Hunyadi János, Kenessi [Kinizsi] Pál, II. Rákóczi György, Zrínyi Miklós, akinek dicsőséges emlékezetek, amíg a magyar nép fennáll, örökké megmarad."52

— Ebben a rövidített szövegben nemcsak Zrínyi gondolatait találjuk meg, hanem kedvelt citátumát („praestat in bello mori . . ."), és történelmi példáit is. Kétségtelenné teszi többek között a Mátyás-tanulmány ismeretét. A Zrínyi Miklós halálát sirató katona-énekek egyébként már az 1660-as években megütik a későbbi kuruc költészet német-ellenes hangját. Mindezek azért kerültek a reánk maradt kéziratos énekeskönyvek lapjaira, mert ismertek és népszerűek voltak.5

3 Eddigi okfejtésünket nyilván érheti az a vád, hogy jórészt csak a nemzeti tudat 17. századi változatait taglalta, s a művelődés intézményeit (az iskolákat, könyvgyűjteményeket, nyomdákat stb.) elhanyagolta. Igazolásul azonban megemlíthetjük, hogy a művelődés valamennyi intézménye azoknak a »V. Windisch É. kiad. ItK, 1953. 29-66. 52

Incze Gábor modern kiadását idézem, Bp. 1937, 58 — 69. 53

Magyar költészet. . . id. kiad. 132 — 153.