Századok – 1975

Közlemények - Barta Gábor: Georgius Zekeltől Dózsa Györgyig 63/I

80 BARTA GABOR Ilyen eredetre valló részletek az 1514-ról írott fejezetben is vannak: Lőrinc pap halála, a temesvári kivégzés egy-két mozzanata stb. A tárgyalt idézeten belül egyfajta „népi logika" érezhető Csáky püspöknek a jutalom megtagadásába való kapcsolásában, bár ezt maga a szerző is kitalálhatta. A karddal levágott kéz históriája viszont megtalálható már a párviadal szempontjából legilletékesebb pseudo-Verancsicsnál is. A ruhára varrott vörös kereszt motívuma a bécsi kéziratot idézi. Maga a kinevezés-történet egésze pedig a hagyománynak azt a lappangó, önálló változatát, amelynek létezésére nagyon hipotetikusan a bécsi kézirat, már valószínűbben Tubero forrásainak keresésekor utaltam. Szerémi után már csak két nagy humanista történész következik a sorban. Az első Gian Michele Bruto (Brutus), akinek roppant hosszadalmas szövegéből csak nehezen lehet összeollózni a vonatkozó részleteket. Szerinte a már nagy tömegben összegyűlt, lázongó keresztesek sokaságának nem voltak megfelelő vezetői. „De nem kellett nekik vezérükre sokáig önmaguktól várni, egyetlen ember hihetetlen vakmerősége, s álnoksága megtette a magáét. Székely György volt ez (egyesek Székelynek, mások tévesen Szittyának nevezik), alantas helyen a székelyek között született . . ." (következik egy leírás a székelyekről). ,,. . . De hogy visszatérjünk Székelyhez, midőn az előző években Belgrádban, az őrségben szolgált, (amely város a Duna és a Száva összefolyásánál fekszik, s a régiek, úgy tűnik, Taurunumnak . . . nevezték) egy törököt, aki katonai szokás szerint lovas harcra hívta, s elbizakodottan dicsérte magát s övéit, engedélyt kapva a parancsnoktól, hogy az ellenséggel a sorok előtt harcoljon, ellenfelének mellét dárdájával átdöfve, azt megölte. így György, az ellenségtől szerzett zsákmánnyal gyarapodva, s a kiváló győzelem hírével büszkélkedve, a vár parancsnokától kapott levéllel, amely az egész dologban hitelót bizonyította, s ez ember virtusát, ha igaz, nagyszerű szavakkal dicsérte, a királyhoz ment. Itt a király megörült a győzelem előjelének, hogy a haza tisztességét a gőgös török fenyegetése ellen egyetlen ember védte meg; virtusáért és bátorságáért egy falut kapott, amely alkalmas volt arra, hogy az ember lovagi módon éljen." (Ezután következik egy rész, melyben Brutus azt állítja, a körülrajongott vezér a fejedelemségre áhítozott.) „És lelkében így mozdítva, e gondolatoktól ingerelve a kardinálishoz ment, és bíztatta, hogy mivel eddig az ediktumot nem hirdette ki, . . . ne késlekedjen a népnél a háborúról intézkedni . . ." Bakócz pedig a pápa ediktuma alapján írott oklevelet neki adta, abban felhatalmazta azoknak toborzására, akik . . . bárkik legyenek is, önként jelentkeznek a szent hadseregbe".48 48 Brutus János Mihály . . . magyar históriája 1490 — 1552. I. Pest. 1863. Monumenta Hungáriáé Historica. Scriptores 12. 299: „Sed et eum ipsum ducem ne diutius sua spe desiderarent, unius hominis incredibilis audacia, scelusque perfecit. Georgius Zechelus erat (Sechellium alii, alii male Scytham appellant) obscuro loco inter Siculos natus: quae gens earn Transylvaniae partem incolit . . ." 300 sk.: „Sed ut ad Zechelum revertamur, cum superioribus annis Belgradi in praesidio ageret, quod oppidum ad Danubii et Savi confluentem situm, Taurunum, ut ereditur, veteres, uti alibi diximus appellarunt, pi'ovocantem Turcam more militari ad equestrem pugnam, ac sese insolentius, et suos iactantem, facta potestate a prefecto in hostem, extra ordinem pugnandi, infesta hasta per adversum pectus adaeta, interfecerat. Ita Georgius hostis spoliis auctus, et illustri victoriae titulo superbus, regem adiit, litteris ab arcis praefecto impetratis, quibus de tota re gesta fides fiebat, et hominis virtus, ut fit, verbis magnificentissimis ornabatur. Hinc a rege laeto victoriae omine, cum unus visus esset, patriae decus a superba Turcae ostentatione vindicare; virtutis et fortitudinis ergo pago donatur, qui idoneus alendo homini equestris ordinis videretur . . ." 302: „Atque in principio quidem motus, Cardinalem his incitatus adierat, et nondum edicto promulgato, hortatus erat, ut, se auctore, apud populum de bello agere ne cunctaretur . . ." 304: „Quae cum dixisset, litteras illi ex pontificis edicto perscriptas dedit, quibus fiebat potestas militem quicumque ii essent, qui voluntarii in sacram militiam nomina darent, conscribendi."