Századok – 1975

Közlemények - Barta Gábor: Georgius Zekeltől Dózsa Györgyig 63/I

GEOEGIUS ZEKET.TÖL DÓZSA GYÖRGYIG 81 Brutus maga hivatkozik több helyen is Tuberora és Joviusra, mint forrásaira. Az idézett részlet mozzanatról mozzanatra egyezik a Tubero-féle változattal: Jovius sokkal kiegyensúlyozottabb elbeszélését valószínűleg azért hagyta szerzőnk ezúttal figyelmen kívül, mert, kedvében akarva járni megrendelőjének, Bakóezot a lehetőség szerint befeketíteni igyekezett.49

Új momentum a hivatkozott részben nincsen, az az állítás, hogy György vitéz a királyságra tört volna, már Taurinusnál is előfordult. A humanisták sorát Istvánffyval zárhatjuk, hiszen az ő közkézen forgó munkája lett az alapja szinte valamennyi későbbi irodalmi vagy tudományos feldolgozásának. A jelenetsor nála is a gyülekező keresztesekről szóló résszel indul . . . „Midőn a bíboros állandóan ezen (ti. hogy ki legyen a vezér) tépelődött, a véletlen, vagy a végzet, vagy valami vakeset elébe hozott egy embert, akit baljós hadseregének végzetes vezérévé tett. Székely Györgyöt, más néven Dózsát, aki Dálnokról, ebből az erdélyi székelyeknek nem jelentéktelen mezővárosából származott, s ebben az időben egy lovascsapat élén állott Taurunumban, másnéven Nándorfehérvárott. Különben derék férfi volt . . . Midőn egyszer az epirusi Alit, a samandriai, törökül besliának mondott lovasok parancsnokát, aki kihívta, páros viadalban megölte, annak páncélos jobbkezét egyetlen csapással levágva, Budára jött, Ulászlóhoz, a jól és vitézül végrehajtott tettéért jutalmat követelt. Ezt a bíboros buzgó támogatásával könnyen meg is kapta, s kapott a királytól kétszeres zsoldot, arányláncot, arannyal hímzett bíbor ruhát, sarkantyút és kardot, s ezeket, mint a lovagság jelvényeit, magának a királynak a kezéből vette át, és egy Nándorfehérvár és Temesvár között fekvő falut, melyben negyven jobbágytelek volt, azonkívül elnyerte azt, hogy a pajzsán egy szablyával együtt levágott, vértől csepegő kezet, mint a család nemességének jelvényét viselje, vitézségének és bátorságának emlékezetére. Könnyen megegyeztek vele, hogy elvállalja az új hadseregben a parancsnoki tisztet. A bíbornok tehát, ugyancsak a Szent Zsigmond templomban, miután előbb ünnepélyes szentmisét celebrált, Györgynek saját kezűleg átnyújtott egy Rómában e célra készült fehér zászlót, melyen hatalmas vörös színű kereszt volt. Egy másik kis keresztet, mely hasonlóképpen vörös volt, az oltár előtt térdelőnek hadvezéri köpenyére szabójával szeme előtt felvarratott, s miután érette és az egész hadjárat szerencsés sikeréért az Istenhez könyörgött, a táborba küldi . . ." stb.50 49

Vö. még Szűcs J. : i. m. 15 ós 36. 60

Nicolaus Isthuanjjy : Regni Hungarici História. Colonia Agrippina 1724. 41: „Quod quum Cardinalis animo assidue volveret, fors aut fatum, aut casus aliquis ei hominem obtulit, quem militiae suae inauspicatae fatalem ducem praeficeret, Georgium Siculum, Dósam cognomine, e Dalvoco oppido inter Siculos Transsilvanos haud postremo oriundum, qui eo tempore turmae equitum Tauruni seu Nandoralbae praeerat, egregium quidem ipsum, nisi ad id bellum malas artes attulisset. Is quum ex provoeatione Alim Epirotam Samandriae equitum, quas beslias Turcae vocant, praefectum singulari certamine victum oceidisset, prius dextra illius manu loricata immani vulnere uno ictu detruncata, Budám ad Uladislaum venerat, praemia rei bene fortiterque gestae postulaturus. Quae opera et studio Cardinalis haud aegre obtinuit, accepitque a rege duplex stipendium, ac cum torque aureo purpureas vestes auro intei'textas, et calcaria et ensem, dignitatis equestris insignia de regia manu tradita, ac pagum inter Nandoralbam et Temesuarium situm, in quo XL incolarum fundi numerarentur; insuper ut in scuto et gentilitis familiae insigniis manum cum acinace praeeisam, cruoreque madentem, signa et memóriám virtutis fortitudinisque suae gestaret, consecutus est. Nec multo laboré cum eo transactum est, ut praefecturae honorem in novo exercitu obire vellet . . . Igitur Cardinalis in eadem Divi Sigismundi aede, sacris prius solenni more celebratis, vexillum album cum cruce praegrandi purpurea ad hoc Romae preparatiun, Georgio de manu porrigit; alteramque crucem aeque purpuream, sed minorem, ipsius pro altari in genua provoluti paludamento, se spectante, a suo sartore assuendam curat; additisque ad Deum pro ipsius ac totius expeditionis felici ac prospéra fortuna precibus in castra dimittit, quae erant in agro Pesthano . . .". A fordítás: Istvdnffy Miklós: A magyarok történetéből. Fordította Juhász László. Bp. 1962. Monumenta Hungarica. VI. 6 Századok 1975/1