Századok – 1975

Történeti irodalom - Hobsbawm; Eric: Primitív lázadók (Ism. H. Haraszti Éva) 730/III–IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 731 előtti „lényekről" van szó, akik a szerző kifejezésével élve „csak keresik, de nem találják meg azt a nyelvet, amelyen törekvéseiknek hangot adhatnak". De ha törekvései tapogatózások is, mégsem lényegtelenek vagy periférikusak. Hiszen mindmáig számos ország népességének nagy többsége ilyen férfiakból és nőkből áll: politikai tudatuk felébresztése tette századunkat a történelem legforradalmibb korszakává. Éppen ezért válik e munka gyakorlati fontosságúvá és ezért vállalta a szerző a tapogatózás, a járatlan úton való járás veszélyeit. Fogalmazása felreérthetőségeire is figyelmeztet. A „primitív" vagy gjakran előforduló „archaikus" szó nem jelenti azt, hogy a könyvben tárgyalt mozgalmak mögött nem állt tekintélyes történeti fejlődés: hiszen olyan világban alakultak ki, amely régóta ismeri az állam fogalmát, az osztálykülönbségeket és kizsákmányolást. Ugyanakkor a vérségi kapcsolatok vagy a törzsi szolidaritás területi összefüggéssel párosulva a primitív társaságok alapjaként fennmarad, viszont nem jelent kizárólagos védekezési eszközt a társadalmi környezet viszontagságaival szemben. A szerző azzal is tisztában van, hogy bár a „Primitív Lázadók" színhelye lényegében Nyugat- és Dél-Európa, különösen Olaszország, de ezen a „szűk" földrajzi körön túl hatalmas területek, földrészek, hasonló jellegű mozgalmai kínálkoznának vizsgálatra, összehasonlításra, párhuzamok megvonására, hiszen az Európán kívüli világ sokkal bőségesebben ontja az ilyen jelenségeket. Még a tárgyalt színhelyen belül is bizonyos, főleg kelet-európai mozgalmakat vagy egyáltalán nem, vagy csak felületesen érint. Egészében a francia forradalom óta eltelt időszak primitív mozgalmaira, a modern munkás- és parasztmozgalmak előtörténetére összpontosította figyelmét és azt kísérte nyomon, hogyan illeszkednek be, hogyan nőnek át mindezek — elvetvén ugyanakkor rituális szervezeti formákat, jelképeket, — a modern tőkés gazdasági rend világába. A szerző által leírt társadalmi mozgalmak első fajtája a társadalmi banditizmus nagyobbára vidéki jellegű, az önvédelem alkalmasabb eszközeit nem ismerő, jóformán szervezettséget, ideológiát nélkülöző helyi jellegű tiltakozás, amely bosszút kiált az elnyomókra. A bandita hősöktől nem várható el, hogy megteremtsék az egyenlőség világát. Ahhoz, hogy népük sikeres bajnokaivá nőhessenek, a banditáknak fel kellene hagyniuk a banditizmussal, mert hiszen a jövő a politikai szervezettségé. A bandita funkciója pedig legjobb esetben is csupán a hagyományos társadalom keretén belül, ha kell, törvénytelen úton, gyilkosság vagy erőszak árán is bizonyos visszásságok felszámolása: annak megcsillogtatása, hogy fordítva is állhatnának a dolgok. A társadalmi banditizmussal rokonítható máig is élő és működő jelenség a maffia, amely megfoghatatlansága, illetve áttekinthetetlensége ellenére is kitűnő alapot ad a szerzőnek arra, hogy definiálja, hogy megvonja létrejöttének, keletkezésének körülményeit, lényegének határvonalait. A maffia-jelenségek (profiljuk szélesen színezett: a szegények társadalmi tiltakozása Calabriában, helyi középosztályé Sziciliában vagy egyszerűen bűnözés, mint Amerikában, működési területük körülményeitől függően) állandóbb és hatékonyabb jellegűek, mint az egyéni lázadássorozatok, a hivatalos törvényen kívüli „másik" törvény intézményesített rendszere, amely szintén elfogadhatatlan utat kínál a modern társadalmi mozgalmak számára: ezekbe történő beolvadásuk is lehetetlen. A maffia szervezet: álláspont elfoglalás és gyakorlat az állammal, az állam törvényeivel szemben; magatartásmód, mely törvénynélküli közösségekben, helyi hatalmú centrumok, „főnökök" befolyási övezetében jut kifejezésre. Egyébként a szerző számos félreértést oszlat el különböző példákon keresztül: így például utal arra a tényre, hogy a gengszterizmus tipikusan középosztálybeli jelenség. Könyvében a szerző több fejezetet szentel a toszkanai, andalúziai és sziciliai parasztmozgalmaknak, amelyek jellegükből eredően különböznek a banditizmustöl ós a maffiától, ós ezért akadálytalanabbul modernizálódhattak, illetve olvadhattak bele a modern társadalmi mozgalmakba. Az érdekes kérdés itt, hogy ez a modernizálódás, beilleszkedés, miként és hogyan történik. A történeti példák bizonyítják, hogy sikeresebb az átalakulás, ha a mozgalmat kívülről jövő elmélettel és programmal látják el (miként a sziciliai falvak szocialistáinál). A mű jelentős része, a tanulmányok egy másik csoportja lényegében városi ipari mozgalmakkal foglalkozik: a csőcseléket tárgyaló rész végső soron a társadalmi banditizmus városi megfelelőjével ismertet meg: a színhely főként az iparosodás korszaka előtti nagyváros. Hogy miért indult hanyatlásnak a „klasszikus csőcselék" még fellegváraiban is, arra logikus választ kapunk a szerzőtől. A többi között utalunk azon megállapítására, hogy a XIX. századi városok struktúrájának fejlődése is megnehezítette a spontán zendüléseket az által, hogy a gazdagokat ós szegényeket külön negyedbe tömörítette s mindkettőtől egyre távolabb terült el a kormányzati és üzlet-negyed. A csőcselékkel, mint történelmi ténnyel számolni kell, de tevékenysége rokonszenvet — mint számos pozitív társadalmi mozgalom — nem kelthet. 15 Századok 1975/3—4