Századok – 1975

Történeti irodalom - Horváth Pál: Egyetemtörténeti tanulmányok (Ism. Kállay István) 712/III–IV

712 TÖIITÉNETI IRODALOM HORVÁTH PÁL: EGYETEMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK (Budapest, ELTE. 1973. 482 1.) Aligha akad olyan, a feudális korral foglalkozó magyar történész, ki ne forgatta volna nagy haszonnal Frank Ignác műveit. Magáról a kiváló szerzőről azonban még ma is ellentmondásos képünk van, talán azért, mert keveset tudunk róla. Annál örvendetesebb, hogy Horváth Pál professzor egyetemtörténeti tanulmányai középpontjába Frank Ignác életművét állította. A magyar reformkor, melyben Frank Ignáe életútját végigjárta, ellentmondásos korszak volt. Az érlelődő forradalmi helyzet hatása alól a tudomány sem vonhatta ki magát, ugyanakkor a fontolva haladónak ismert Frank és környezete távol állott a gondolkodást forradalmasító törekvésektől. Ennek ellenére meghaladta a kor ismeretközlő jogtudományát, a korabeli, feudális viszonylatban is elmaradott hazai tudományosságot. Ebben a korban sok jobb sorsra érdemes gondolkodónk kallódott el, vagy vált provinciálissá a szétszórt királyi és egyházi jogakadémiákon. Sokan — felébredt tehetségük ellenére — ide sem juthattak el. Frank szerencsés kivétel volt, hiszen néhány évi akadémiai szolgálat után 1827-ben a pesti egyetem magyar magánjogi tanszékére nevezték ki, hol a nagytekintélyű Kelemen Imre örökét vette át. Az egyetemi tanári kinevezés határtalan alkotási vágyat szabadított fel. Két éven belül megírta életművét kifejező alkotását, mely világos rendszert, módszeres és minden addigit felülmúló forráskritikai alapot teremtett a magyar magánjog megismeréséhez, „sehol sem hagyva helyt a régi tekintélyek által alkotott balítéleteknek" (49. 1.). Franknak ez a műve — ha a régi magánjogról tájékozódni akarunk — csaknem feleslegessé teszi mindannak ismeretét és tanulmányozását, amit előtte írtak. Kétségtelen azonban, hogy célja a feudális magánjog konzerválása volt. Igen figyelemreméltó viszont Frank életművének 1845—1846-ra tehető szakasza, a magyar jogtudomány polgáriasodását akadályozó latinnyelvűség leküzdése. Ezt mutatja a Principia első részét magában foglaló, 1846-ben megjelent „Osztó igazság. . .", majd a következő évben az anyanyelvű oktatásnak nagy szolgálatot tevő második rész, a „Közigazság törvénye Magyarhonban" címen ismert müve. Horváth Pál felhívja figyelmünket egy, az „Osztó igazság. . ." bevezető fejtegetéseiben kifejezésre jutó, Franknál korábban szokatlan hitvallásra. „Az újítók úgy is nagyszámmal vannak — írta Frank —, én beérem a régivel, és annál maradtam" (60. 1.). Hozzáteszi azonban, hogy a teljes tudomány nem elégedhet meg a jelen törvények ismeretével, hanem azok eredetét is vizsgálva, a múltra ós a jövendőre is tekintenie kell, kimutatva a hiányokat és a szükséges változtatásokat. Ez félreérthetetlenül a Frank által tudományosan megalapozott történeti jogi szemléletre utal. 1847-ben Frank már arról írt, hogy „a nemzetnek mostani állapottyát leginkább a lefolyt századok történeteibül. . . érthetjük" (61. 1.). Szerinte a tudomány feladata nem újat alkotni, hanem a készet megmutatni. 1848 —49-ben játszott szerepének lényegére utal az a megállapítása, hogy változtatni csak az összes okok súlya szerint, a nemzeti sajátságok megóvásával kell. Mindez arra utal, hogy Frank 1829—1846 között kialakította a szükséges változások történeti jogi rendszerét, melynek alkalmazhatóságában csak néhányadmagával hitt ugyan, de a reformkori elkerülhetetlen változásokra hajlamos nemesi rétegre jelentős hatást gyakorolt. Az életmű utolsó szakasza az „Ősiség és elévülés" című, 1848. szeptember 11-i akadémiai székfoglaló értekezéséhez kapcsolódik. Ebből kitűnik, hogy Frank a forradalom kellős közepén is hű maradt korábbi eszméihez, az ősiségét nem annyira megszüntetni, mint inkább célszerűen korlátozni akarván. Az életmű utolsó szakaszában keletkezett törvénykari reformtervezet sem hozott látványos elismerést a magánjog professzorának. 1848 —49-ben magas — előbb rektorhelyettesi, majd rektori — tisztet töltött ugyan be, ez az időszak azonban már az eszmei válság, a meghasonlás elhatalmasodásának korszaka számára. Horváth Pál ebből kiindulva próbálja megmagyarázni azt a folyamatot, mely ahhoz vezetett, hogy a professzor önkezével vetett véget életének. Életútjának utolsó szakaszát szerzőnk több, eddig ismeretlen forrás közlésével is bemutatja. Ilyenek az 1848. május 12-i keltezést viselő, Frank Ignác által készített törvénykari reformterv, 1849. június 23-i levele Horváth Mihály vallás- és közoktatási miniszterhez a Pesti Hírlapban őt ért támadás ügyében, majd a következő napon kelt levele, melyben rektori hivataláról lemondott. Fakszimilében olvashatjuk I860, március 7-én kelt végrendeletét, melyben könyvtárát — városi könyvtár létesítésére — Pestnek hagyományozta.