Századok – 1975

Beszámoló - Jemnitz János doktori értekezésének vitája (Pál Lajos) 683/III–IV

BESZÁMOLÓ Beszámoló Jemnitz János doktori értekezésének vitájáról Jemnitz János „A nemzetközi munkásmozgalom az első világháborúban (1914 — 1917)" című doktori értekezésének nyilvános vitáját 1974. október 10-én tartották meg. A disszertáció a II. Internacionálé pártjainak első világháborús szerepét az eddigieknél árnyaltabban rajzolja meg. A világháború kirobbanásának heteit vizsgálva, nyomon követi azokat az eseményeket ós folyamatokat, amelyek elvezettek oda, hogy az Internacionálé vezető, befolyásos pártjainál az internacionalista szemléletet kiszorítja a honvédő szociálsoviniszta álláspont. Hangsúlyozza viszont, hogy ez a folyamat nem volt egyértelmű és egysíkú. A hadbalópett országok szocialista mozgalmában jelentkezett egy háborúellenes áramlat, melynek baoldalán a Lenin vezette bolsevikok álltak, mellettük a szerb szocialista pártvezetősóg a maga egészében megtagadta a hadihiteleket, a kormány támogatását, ami azért is figyelemre méltó, mert a Monarchia csapatai ténylegesen veszélyeztették Szerbia függetlenségét. Álláspontjuk szerint saját kormányuk is felelős volt a háború bekövetkeztéért, másrészt azt hangsúlyozták, hogy a szerb— osztrák-magyar háborút az európai összefüggésekben kell vizsgálni, s ők a háború egészét tekintették imperialistának. Az orosz és szerb szocialisták mellett a hadviselő országok pártjai közül ekkor még az angol Független Munkáspárt (ILP) foglalt el antimilitarista — bár inkább pacifista színezetű — álláspontot. E pártok mellett a radikális internacionalista irányzatot támogatta néhány ország többé-kevésbé erős baloldali ellenzéke, melyek közül a legjelentősebb a németországi és utána a franciaországi volt. Az internacionalista és szociálsoviniszta irányzatok mellett már augusztusban továbbiakat lehetett megkülönböztetni, mindenekelőtt a pacifistákét. Ez sem volt egységes irányzat, mart míg jobboldaluk a pártvezetősógek nacionalista áramlatával érintkezett, addig balszárnyuk a radikális internacionalistákóval. Ausztriában a pacifista csoportosulást F. Adler ós R. Danneberg vezették, akik a háború elején sem kompromittálódtak úgy, mint a németek, Kautskyval ós Haasevel az élen. Franciaországban ez az irányzat gyengébb volt, ami összefüggött azzal, hogy németek léptek francia földre. Itt a pacifisták — P. Faure ós mások — vitatták azt, hogy a háborús felelősség csak a front túlsó oldalán található kormányokat terheli, másfelől sürgették, hogy az Internacionálét összekötő szálakat ismét erősítsék meg. A pacifista irányzat a hadviselő országok közül Angliában volt a legbefolyásosabb. Itt az ILP egészében pacifista volt, sőt a kontinens radikális internacionalistáival is rokonszenvezett. Az ILP, mely összefonódott a Munkáspárttal, lassan annak befolyása alá került, de a pacifista áramlatot tovább támogatták a szakszervezeti vezetők csakúgy, mint az értelmiségiek. E három irányzat mellett a disszertáció megkülönböztet egy negyediket is, az „ultrákét". Ezen irányzat képviselői a pártvezetőségeket gyakran jobbról bírálták, feltétlen hívei voltak a honvédelemnek, s a pártvezetőségen túlmenve, sürgették a nemzeti egység teljes megvalósítását nemcsak a háború idejére, hanem a béke elkövetkező korszakában is. Zömükben a régi revizionistákból kováesolódott ez a tábor, akik a marxizmust véglegesen megcáfoltnak, túlhaladottnak minősítették, az osztályharccal együtt. A disszertáció külön foglalkozik azzal a folyamattal, amely az Internacionálé pártjainak a háborúra való felkészületlenségéhez vezetett. Bár hosszú évek óta figyelmeztettek a háború veszélyére, 1914 tavaszán és nyarán mégis úgy vélték, hogy közvetlenül nem fenyeget háború. A készületlenség bénító volt, amihez még hozzájárult az is, hogy a háborús mozgósítások következtében a kapcsolatok megszakadtak, a tájékozat-12 Századok 1975/3—4