Századok – 1975
Tanulmányok - Tokody Gyula: A német munkásmozgalmon belüli erőviszonyok 1918 novemberében és decemberében 622/III–IV
A NÉMET MUNKÁSMOZGALMON BELÜLI ERŐVISZONYOK 639 amelyben a spartakisták és a jobboldali szociáldemokraták közötti ingadozás már ebben az időben is nagyméretű volt. Ilyenformán a proletárforradalmi tendenciák felülkerekedésére — legalábbis helyi méretekben — még a tanácskongresszust követő hetekben is nagyok voltak az esélyek. Annál is inkább, mert a tanácsok létéért és hatalmáért növekvő harc bontakozott ki, s mert az egyre merészebb és mind gyakrabban előforduló ellenforradalmi provokációk állandó politikai feszültségben tartották a német politikai közvéleményt, elsősorban persze a fővárost. A proletárforradalmi tendenciák, a tanácshatalom fenntartását és kiszélesítését célzó törekvések letörése, vagy legalábbis jelentős meggyengítése ezért alapvető feltétele volt a polgári parlamentarizmus tényleges győzelmének. S mivel erre az időre az ellenforradalom nemcsak politikai, hanem katonai téren is megtette a szervezkedés első lépéseit, az erőpróba elkerülhetetlen volt. Már közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt, december 23-án és 24-én súlyos összecsapásra került sor Berlinben. A kormánycsapatok provokációt, majd fegyveres támadást hajtottak végre a berlini Népi Tengerészdivízió ellen, amely ebben az időben a forradalmi erők legfontosabb katonai alakulata volt a fővárosban. A matrózok hősies ellenállása és a munkástömegek gyors segítsége azonban meghátrálásra kényszerítette a támadókat. Az ismételt, most már a kormány aktív részvételével végrehajtott fegyveres provokáció újabb tiltakozó tömegdemonstrációkat és sztrájkokat váltott ki az egész országban. A független szociáldemokrata vezérek — Hugo Haase, Emil Barth és Wilhelm Dittmann — tiltakozásképpen ekkor léptek ki a Népmegbízottak Tanácsából. Az ország egyes részeiben a tanácsokból kiszorították a jobboldaliakat, s a régi német császári hadsereg végleg csődöt mondott, képtelennek mutatkozott a forradalom elleni fegyveres harcra. Utolsó akciója a Legfelsőbb Hadseregparancsnokság által a berlini munkások és forradalmi katonák ellen bevetett diviziók parancsmegtagadása és feloszlása volt. Az események, már tulajdonképpen a tanácskongresszuson vallott kudarc is, a Független Szociáldemokrata Párton belül a gyorsan radikalizálódó, forradalmi tettekre kész tagság és a kompromisszumokat kereső vezetőség növekvő ellentétét is felszínre juttatták. A Népmegbízottak Tanácsából való kilépés önmagában véve is erre utalt, s bár ez az akció a jobboldali szociáldemokratákat az addigiaknál is nyíltabb színvallásra kényszerítette, s hozzájárult a frontok elválásához, a független szociáldemokrácián belüli ellentétek feloldására nem volt alkalmas. Az országos pártkongresszus összehívása előli elzárkózás pedig nyilvánvalóvá tette, hogy a Független Szociáldemokrata Párt belülről tervezett forradalmi átalakítása megvalósíthatatlan. A spartakisták kiválása és a forradalmi erők önálló párttá szerveződése így 1918 végére elkerülhetetlenné vált. A Német. Kommunista Párt. december 30-án kezdődő berlini alapító kongresszusán fő feladatként a forradalom továbbfejlesztését és a proletárdiktatúra kivívását jelölte meg.1 8 És bár az elfogadott program nem volt 18 Itt jegyeznénk meg, hogy a Német Kommunista Párt alapító kongresszusának anyagát, az ott elhangzott beszédeket, illetve felszólalásokat két kiadvány is tartalmazza. Az egyiket 1969-ben a Német Szövetségi Köztársaságban, a másikat három évvel később a Német Demokratikus Köztársaságban adták ki: Der Gründungsparteitag der KPD. Protokoll und Materialien. Herausgegeben und eingeleitet von Hermami Weber. Frankfurt am Main. 1969. — Protokoll des Gründungsparteitages der Kommunistischen Partei Deutschlands 1918/30 (Dezember 1918 — 1. Januar 1919). Dietz-Verlag
