Századok – 1975

Tanulmányok - Tokody Gyula: A német munkásmozgalmon belüli erőviszonyok 1918 novemberében és decemberében 622/III–IV

634 TOKODY GYULA elősegíthette volna a valóban proletárforradalmi elemek előtérbe jutását, önmagában mégsem vezetett volna a proletárdiktatúra győzelméhez. A paritás elve, a hat népmegbízott egyenlősége továbbá elmosta a két munkáspárt közötti amúgysem világos különbségeket, a polgári demokrácia kereteit rögzítő, a polgári demokratikus szabadságjogokat kimondó rendeletek a két munkáspárt egységes álláspontjának tűntek. Az ezeken túlmenő, proletárforradalmi irányba mutató követelések érvényre juttatása így a munkástömegek szociáldemokrata-, és független szociáldemokrataellenes áthangolása nélkül elképzelhetetlen volt. Ez rendkívül megnehezítette a Független Szociáldemokrata Párton belüli Spartakista Szövetség helyzetét és végül is kudarcra ítélte a proletárdiktatúra kivívására irányuló reményeket. Az az előny ugyanis, amelyre a többségi szociáldemokrácia már a forradalom győzelmének pillanatában a német munkásmozgalmon belül szert tett, a továbbiakban minden jel szerint nőtt, vagy legalábbis megszilárdult. Ebben az elmondottakon túlmenően bizonyára döntő szerepük volt azoknak az álláspontoknak, amelyeket a Német Szociáldemokrata Párt vezetői foglaltak el a kor alapvetően fontos kérdéseiben. Az államformára vonatkozó nézeteik a forradalom győzelme után már egységesek és világosak lettek: nyíltan elvetették a monarchiát, kiálltak a köztársaság mellett, amelyet gyakran szociálisnak, vagy szocialistának neveztek, s kivívását saját érdemeiknek tüntették fel. A háború során határozottan monarchista-ellenessé vált munkás- és kispolgári tömegek szemében ez az álláspont kétségtelenül népszerű volt, bár a radikális változásokat, a szocialista tanácsköztársaságot követelő munkásrétegeket nyilvánvalóan nem elégítette ki. A szociáldemokrata vezetők egyúttal a császári Németország politikai rendszerével szemben a ,,teljes demokrácia" megvalósulását ígérték. Propagandájuk a demokrácia kiszélesítéséért évtizedek óta küzdő baloldali tömegek gondolkodására nem maradhatott hatás nélkül, már csak azért sem, mert a háború alatti konzervatív-katonai diktatúra terhei és súlyos következményei szinte az egész német társadalomban elégedetlenséget keltettek. Igaz, a szociáldemokrata vezetők a proletariátus diktatúrájának gondolatát is támadták, s annak dikszkreditálása érdekében hatalmas propaganda kampányt folytattak. Ezáltal a munkásság legöntudatosabb rétegeit elvesztették ugyan, de megnyerték a forradalom következtében ingadozóvá és bizonytalanná vált kispolgári rétegek egy részét, s megteremtették a polgári irányzatokkal való politikai együttműködés legfontosabb elvi feltételét. Másfelől viszont az ,,egy osztály diktatúrájának" elvetése dacára a szociáldemokrata vezetők — mint láttuk — nem indítottak azonnali és frontális támadást a forradalom előkészítése és végrehajtása során spontán tömegmozgalommá váló és széles körben népszerű tanácsrendszer ellen, sőt kezdetben támaszkodtak azokra, újak szervezését szorgalmazták és rájuk gyakorolt befolyásuk kiterjesztésére törekedtek. így a tanácsok léte és az ország szociáldemokrata vezetése elhomályosította a teljes demokrácia jelszavának polgári, sőt az adott pillanatban ellenforradalmi tartalmát, azt az illúziót keltette vagy növelte, hogy az ország valóban a szocializmus békés megvalósításának útjára lépett. A tömegbefolyás biztosítása és szélesítése szempontjából nagy jelentősége volt a fegyverszünet megkötésének is, amelyre két nappal a forradalom győzelme után már sor is került. Ismeretes, hogy Oroszországban a proletárforra-