Századok – 1975
Tanulmányok - Benczédi László: Az 1670. évi tiszavidéki felkelés és társadalmi háttere 509/III–IV
540 BENCZÉDI LÁSZLÓ (őket)." De a forrásul használt tanúvallatás Bónis több más erőszakosságának az emlékét is megőrizte. Egyik alattvalóját például azért vonatta deresre, mert a kiárusításra rávetett hordó boron és sörön nem elég gyorsan adott túl. Míg egy másik, pálházi jobbágyát azért vette elő, mert nem eléggé rakta meg a szekeret: emiatt — mint az egyik jobbágy a vallomásában elmondta — ,,úgv elverte maga háromízben, hogy azóta sem él, sem hal, csak kínlódik" stb. Ha pedig a szerencsétlen emberek panaszkodni vagy tiltakozni járultak eléje, a válasza ez volt: „de gyehennára valók, ha mind ökröstől gyehennára mentek is, az enyémnek csak meg kell lenni, mert sok pénzt adtam érettetek".13 6 A felsorolt nemesek földesúri gazdálkodásában jól megfigyelhetők bizonyos eltérő tendenciák, amelyek egyfelől a polgáriasuló „új nemesség" szabadabb árutermelő és -kereskedő tevékenységére, másfelől a jobbágykizsákmányolás archaikus formáinak a megmerevedésére, a „második jobbágyság" rendszerének a konzerválódására engednek következtetni. Ezek keveredési arányának megállapítására, jelenlegi ismereteink birtokában, nem merünk vállalkozni: ehhez általában véve többet kellene tudnunk gazdaságtörténetírásunk egyik fehér foltjáról, a korabeli nemesi középbirtok gazdálkodásáról. Csupán annak a feltevésünknek adnánk hangot, hogy itt egészében véve a nemesi középbirtok nagy felzárkózási kísérletéről lehetett szó azon a csapáson, amelyet néhány évtizeddel korábban a majorsági árutermelésre való tömeges áttéréssel, azaz a gazdagodás új forrásainak a megnyitásával a nagybirtok vágott — végső fokon tehát a „második jobbágyság" kiépülésének második nagy hullámáról. Hogy aztán ez a nemesi középbirtok a gazdagodás mely forrásait, s milyen módszerekkel aknázta ki, az alapjában véve tájegységenként változott, az egyes országrészek piaci lehetőségeitől és más gazdasági feltételektől függően. Tárgyunk szempontjából itt az a következmény a lényeges, hogy ezen a szélesedő gazdasági bázison a XVII. század második felében jelentősen megnövekedett e középnemesi réteg társadalmi és politikai öntudata, feszítve, lazítva maga körül a mindenfelé szűkösnek talált, hagyományos viszonyokat. A növekvő nemesi öntudat, amely mindenekelőtt a „nemesi szabadság", illetve „szabadságok" erőteljes követelésében kapott hangot, e réteg sajátos önálló érdekeit és törekvéseit fejezte ki, éspedig körkörösen, minden irányban: a parasztsággal, a városi polgársággal, a nagybirtokossággal és természetesen — a központi hatalommal szemben.137 A nemesi érdeknek és öntudatnak ezt a sok irányú konfliktusát figyelhetjük meg többek között a szatmári ellenzékiek egyik vezéralakjánál, Kende Gábornál, aki vagyonának 20.563 forintos kamarai becslésével anyagi erőben 136 Tanúvallatások Bónis Ferenc zálogbirtoklására EK. PS. P. Nro. 92. — Füzér várának Bónis általi bérletére ld. Nádasdy hozzá intézett 1670. febr. 5., 22. és márc. 21-i levelét. Bónis-lt. fasc. 3, 1670/3, folio 3 — 6. 137 A nemesi középbirtok majorsági árutermelésének XVII. századi előretörését úttörő módon Pach Zsigmond Pál vetette fel, illetve állapította meg „Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV—XVII. században" (Bp. 1963) с. monográfiájában, 205, 206 és 263. A jelen tanulmányunkban felhasznált politikai és társadalomtörténeti források a fentebb tárgyalt vonatkozásokban, úgy véljük, nagymértékben alátámasztják, illetve igazolják azokat a következtetéseket, amelyekre Pach Zsigmond Pál a korszakra vonatkozó gazdaságtörténeti források alapján jutott. Nem kell talán külön részleteznünk, hogy a nemesi középbirtok majorsági árutermelésének e konkrétumán túl, társadalomtörténeti elemzésünk és következtetéseink szélesebb értelemben, általános szemléleti és metodikai szempontból is több vonatkozásban támaszkodnak a későfeudális magyar gazdaságtörténet e fundamentális marxista feldolgozására.
