Századok – 1975
Tanulmányok - Benczédi László: Az 1670. évi tiszavidéki felkelés és társadalmi háttere 509/III–IV
AZ 1670. ÉVI TISZAVIDÉKI FELKELÉS 529 legalábbis egyes tanúvallomások szerint, a felkelési határozat kimondása Szatmár vármegye április 14-i csengöldi gyűlésén. Az itteni felkelő vezérek, Kende Gábor, Gyulafi László és Váradi Jónás ekkor a vármegyei tanácskozásra állítólag hangszerestől kivezényelték a felkelők oldalára állt ecsedi magyar katonaságot, s amikor a kongregáción Károlyi László főispán és utána mások is elkezdték érveiket felsorakoztatni a felkelés és a török behódolás ellen, odakinn, úgymond, megszólaltak a sípok, a dobok és a trombiták, s miután a hangzavar „kellő félelemmel töltötte el a bennülőket", a sírva (!) távozó Károlyi László kivételével, mindenki leszavazott az előterjesztett felkelési határozat mellett,85 stb. De a tállyai gyűlésnél és a május eleji vármegyei kongregációk hűségnyilatkozatainál is szemléletesebben mutatta a megyei nemesség többségének valódi arculatát mindaz, ami 1670 június elején történt. Május elején ugyanis a vármegyék még bízhattak a békés kibontakozás, a „commissio" útján való rendezés lehetőségében, s ez önmagában — még az ellenzéki mozgalom álláspontjáról tekintve is — érthetővé, sőt elfogadhatóvá teszi tartózkodásukat az ellentétek immár értelmetlen kiélezésétől. De június elején Spork hadai a keleti vármegyék határára érkeztek: ekkor már nem maradhatott kétség a bécsi udvar eljárása és igazi szándékai felől. Itt volt tehát a pillanat, amire az ellenzékiek évek óta készültek, s amiről az áprilisi felkelés győzelmi hangulatában oly harcias kijelentéseket tettek. S mi történt? — Szepes és Sáros vármegye üdvözlő követségekkel, ajándékokkal, díszebéddel, élelemmel és fuvarral várták a német seregeket, Abaúj vármegye június 6-i gönci gyűlése is a kapituláció mellett döntött,86 s noha Zemplén vármegye terebesi gyűlése Bocskai István indítványára, heves viták után, kimondta a németek elleni felkelést, mire a császári hadak lőtávolságon belülre értek, a felkelő seregnek hűlt helye maradt, miközben maga Bocskai, a kiszemelt vezér „egy két lovú szekéren, mint valami koldus, mankó tétetvén melléje, pokróc alatt szaladott be" az erdélyi Huszt várába.87 Az előző hetekben érkezett ijesztő hírek után maga Spork és tisztjei voltak a legjobban meglepődve, hogy semmilyen ellenállásba nem ütköznek Kelet-Magyarországon. „Kegyelmes Isten — sóhajtott fel 1670. június 26-án Lobkowitznak írt levelében maga Lipót is —, hogy ezek a (magyarországi) dolgok ilyen jól lezajlottak !"88 Mint ahogy később, Spork seregének Ausztriába való visszatérése után, Szelepcsényi érsek is csodálkozásának adott kifejezést afölött, hogy „oly hamar visszatért az őfelsége armadája . . . aminek misztériumát — mint Rottalnak írta — nem értem".89 A felkelés és a fegyveres ellenállás radikális híveivel szemben a mozgalom e májusi és júniusi „visszavonulási" szakaszában tehát, mint látható, immár a fegyverletétel és a behódolás szószólói szabták meg az események alakulását. Ennek az irányzatnak az Abaújban és Zemplénben birtokos Баха István volt a legtekintélyesebb képviselője, aki, mint láttuk, Rákóczi és Szuhay fenyegetéseinek engedve, részt vett ugyan Starhemberg letartóztatásában, de megjósolta a vállalkozás kudarcát, s elítélte a török behódolást, amiért 85 Uo. Nro. 234, 121. tanú, Jenei János vallomása. 86 Vö. Pauler: i. m. II. 75-78. 87 Ld. Győri Mihály 1670. jún. 20-i jelentését a szepesi kamarának, Repr. raksz. 3214. 88 Max Dvofak: Briefe Kaiser Leopold I. an Fürsten von Lobkowitz, 1667—1674. Archiv für österreichische Geschichtsforschung, 1894. 491. 8S Levele Rottalnak 1670. aug. 26-ról. Nádasdy-lt. 15. sz. csomó, Nro. 535, folio 429.
