Századok – 1975
Tanulmányok - Benczédi László: Az 1670. évi tiszavidéki felkelés és társadalmi háttere 509/III–IV
528 BENCZÉDI LÁSZLÓ hogy a Habsburg-seregek egyik veterán hadvezére, Spork tábornok vezérlete alatt megkezdje a keletmagyarországi felkelés felszámolását. „Ha nem resipiscál idején a magyar nemzet, elegen gyűlnek össze a romlására" — fejezte ki aggodalmát április végén Zichy István,80 amikor a felkelésről érkező nyugtalanító hírek hatására még mindenki hosszú, nehéz harcokra számított Magyarországon. Egy-két hét sem telt el, s fény derült a kamaraelnök aggodalmainak alaptalanságára. Zrínyi Péter megcsalatásának, Bécsbe futásának és kapitulációjának a híre egyszeriben kioltotta az április derekán még fennen lobogó harci kedvet Kelet-Magyarországon. Az 1670. május l-re összehívott tállyai gyűlésen, ahol elsőízben vált nyilvánossá a horvátországi fordulat, az egybegyűltek nagy többsége a fegyverek letétele mellett szavazott. Hiába marasztották — érvelve és rábeszélve csakúgy, mint fenyegetőzve — Rákóczi, Bocskai, Szuhay, Bánchy és fegyvertársaik a vármegyék követeit, azok — mint a szepesi kamara erről szóló hivatalos jelentésében olvashatjuk — „mihelyt értették Zrínyi uram dolgát . . . mingyárást jó reggel eloszlottak".81 A május első hetében összeülő vármegyei kongregációk is kivétel nélkül mentegetőző és könyörgő feliratokat küldtek fel Lipóthoz: ők törvényesen jártak el, „defensive és nem offensive cselekedtek mindeneket", kérve-kérték a császárt, ne hadakat, hanem újabb bizottságot küldjön az országba, s annak élére Rottalt nevezze ki, akinek közbenjárásától most szinte valami csodát vártak.82 Az újabb fordulat egyszeriben felszínre hozta az 1670 tavaszi nemesi felkelés ,,titká"-t, amit a vármegyei mozgalom lázas tevékenységi periódusa még a kortársak egy része elől is eltakart: az ellenzéki mozgalom kisebbségi jellegét a nemesi társadalom egészéhez viszonyítva, azt ti., amit a felkelők egyike, Chernel Pál így fejezett ki egyik Telekinek írt levelében: ennek az akciónak „többek voltanak volna nem akarói, hogysem akarói, ha az félsztül nem viseltettenek volna".8 3 Mert az interessátusok megfélemlítésen alapuló, erőszakos fellépése, az ellenzék elnémítása s az ellenszavazatok elfojtása, mondanunk sem kell, nemcsak a felkelést előkészítő vármegyei mozgalom hónapjaiban, de a jelek szerint a felkelés forrpontján is — sőt a dolgok természetéből következőleg ekkor talán még inkább — jellemzője volt a vármegyei határozatok meghozatalának. Amikor például Borsod vármegye vámosi gyűlése még 1670 áprilisában Rákóczi és Bocskai felszólításáról tanácskozott, s némelyek úgy nyilatkoztak, hogy e felhívások „homályos" kitételeit nem egészen értik, felállt Szepesi Pál és fenyegetőleg kijelentette: „kiki olyat szóljon és úgy cselekedjék, hogy meg ne bánja, mert már is vagyon oly jó akaró uram, aki szólott annyit, hogyha többet nem is szól, megéri vele, csak arról adhasson számot". Ezeket a szavakat azután döbbent némaság és a javasolt határozatok ellenkezés nélküli megszavazása követte, s aki más véleményen volt is, együtt szavazott a többiekkel, mert „faluhelyen lévén a dolog, féltenek, hogy valami szerencsétlenség esik rajtuk".84 Még különösebb módon történt, 80 Uo. 81 Holló Zsigmond a magyar kamara elnökének, 1670. máj. 3. Ld. a 16. sz. jegyzetet. 82 Ld. Nagy Ferenc 1670. máj. 1-én Tállyáról írt levelét ismeretlennek, Nádasdy-lt. 18. sz. csomó, Nro. 625, folio 136-137, továbbá Pethő Zsigmond 1670. máj. 7-i levelét Rottalnak, uo. 15. sz. csomó, Nro. 528, folio 137 — 138. 83 1670. máj. 4. TML. V. 195. 84 Borsod vármegye vámosi gyűlésére ld. Deőry Ferenc és mások vallomását. EK. PE. AG. Nro. 264.
