Századok – 1975
Tanulmányok - Benczédi László: Az 1670. évi tiszavidéki felkelés és társadalmi háttere 509/III–IV
AZ 1670. ÉVI TISZAVIDÉKI FELKELÉS 519 Ferenc által papírra vetett feljegyzés tartotta fenn, amelyet ő a felkelés napjaiban egyik nemesi társához juttatott el, s amelynek szövegét ma az egri káptalan egyik hiteleshelyi protokolluma őrzi. Ez a feljegyzés, amely a felkelő nemesek politikai gondolkodásának rejtett zugaiba egyedülálló bepillantást enged, a következőket tartalmazza: „Magyarország és a magyar nemzetbéli statusok bizonyosan a török császár hívei, s a török császár hite is azon van nekik, hogy ha hűségüket hozzája megtartják, ameddig egy megmarad, s lesz az ottomán nemzetben, addig megsegíti őket minden törvényében, meghagyván Magyarországot is szabadságiban, lévén adója Magyarországnak húszezer arany, melyhez képest botját, zászlóját, két levelét is kiküldötte Magyarországnak és van Zrínyi Péter uramnál. De báró (sic !) Zrínyi Péter uramnak erős hittel való reversalisa van az országnál, hogy a gubernátorságot magának nem vindicálja, hanem akit az ország választ szabad akaratja szerint, annak resignálja, akárki légyen is, ha csak egy pásztorból való lészen is, minden veszekedés nélkül, az egy horvátországi generálisságot magának reserválván. Nincs ebben semmi privátum, hanem aki a hazával egyetért, mindenféle embernek maga állapotjában való megmaradása lészen és lehet. Magyarországnak mezőben kell összegyűlni a gubernátor választására, és az a gubernátor az ország tetszéséből tehet mindenféle tiszteket, és már ezután az ország fogja dirigálni a dolgot, nem praecise csak a gubernátor." (Kiemelések tőlem B. L.)34 Az idézett sorokból, úgy véljük, félreérthetetlenül kiderül, hogy az 1670-i felkelést kirobbantó nemesség vágyálma nem valamelyik királlyá (vagy „kormányzó"-vá) felemelkedő hazai nagybirtokos erőskezű uralkodása volt, hanem a szabad király- (illetve kormányzó-) választás fenntartásával a nemesség „ezerfejű" politikai uralmának a megvalósítása, a nemesi demokrácia és a nemesi köztársaság alkotmányos biztosítása, e politikai forma lengyelországi példájára.3 5 Ez a nemesi törekvés, amely a megyei ellenzék szintjén kapott hangot, s jellegében eltért a Habsburg-ellenes szervezkedés élén álló főúri vezetők egyéni szándékaitól, vörös fonálként kísérte végig nemcsak az 1670. évi felkelés, de az egész Wesselényi-féle szervezkedés történetét, sőt, megítélésünk szerint, annak legmélyebb, alapvető társadalmi-politikai tendenciáját fejezte ki. Ennek a külön nemesi érdeknek adott például hangot Keczer Menyhért is már 1668 nyarán, amikor Nádasdyék meggondolatlan felkelési terve ellen a velük tartó Szuhayék előtt ilyenképpen nyilatkozott: „Nádasdy és Zrínyi nemesi szabadságon való uralkodását hallhatták, s vajon nincs-e most 34 EK. PE. AG. Nro. 234, 57. tanú, Gandel Zsigmond vallomása. Bónisnak ezzel a feljegyzésével teljes mértékben egybevág a Gömör megyei Szakmári János vallomása, miszerint Fügedi Nagy András 6t azzal igyekezett a felkelés ügyének megnyerni, hogy kijelentette: „non esset credendum, quod Zrinius vei Rakoczius jam in regem essent declarati, sed ipsos jure jurando jurasse, post peraeta regni negotia ae paeatis rebus, quieunque per liberam eleetionem per regnieolas eligeretur, pro rege agnituros". EK. PS. P. Nro. 196, a Gömör megyei vallomások közül a 16. — Az idézett forrásokkal kapcsolatban meg kívánjuk jegyezni, hogy adott összefüggésben, nézetünk szerint, tulajdonképpen másodrendű kérdés, hogy Zrínyi vagy Rákóczi csakugyan adtak-e magukról ilyen kötelezvényt (ami egyébként felettébb valószínűtlen). Fontosabbnak itt azt a körülményt tartjuk, hogy a vármegyei nemesség körében el volt terjedve egy ilyen kötelezvény létezésének a híre, s ez nyilván nem kis mértékben segítette elő a felkelők céljainak elfogadtatását. 35 Figyelmet érdemel ezzel kapcsolatban Barkóczi István 1670 októberében tett vallomásának egyik nyomatékos mondata is, miszerint az ellenzékiek „wollten ursprünglich die Republik einführen". Ld. Regr. Em. Lilek : Kritische Darstellung der ungarischkroatischen Verschwörung und Rebellion (1663 -1671), I —II, Celje. 1928, II. 86.
