Századok – 1975
Tanulmányok - Benczédi László: Az 1670. évi tiszavidéki felkelés és társadalmi háttere 509/III–IV
AZ 1670. ÉVI TISZAVIDÉKI FELKELÉS 515 23-án három század német dragonyos szállt ki az egyik környékbeli nemes megfenyítésére, a Szinyérváralja melletti gombási erdőben Gyulafi László vezetésével mintegy 1500 főnyi felkelő sereg kapta lesre a meglepett ellenséget, úgyhogy a német katonaságból hírmondó is alig menekülhetett vissza Szatmárra. Ez a gombási harc — mintegy 120 német halottal1 9 — volt az 1670. évi felkelés egyetlen jelentősebb harci cselekménye — s egyben előhírnöke az elkövetkező négy évtized számlálhatatlan kisebb-nagyobb kuruc — labanc ütközetének. De a felkelők nem elégedtek meg a császári kézen levő ellenállási gócok ostrom alá vételével, a keleti országrészek feletti uralom megszerzésével. A felkelést előkészítő vármegyei mozgalom egyik legnagyobb eredményének, teljes joggal, azt tartották, hogy a kölcsönös szolidaritás jegyében együttműködést tudtak létrehozni a két nagy vár megyecsoport, a nyugati és a keleti országrészek között, s ezt az együttműködést a közös politikai fellépés után most katonai térre is ki kívánták terjeszteni. Eljárásukat e téren bizonyos tervszerűség jellemezte. A felkelés összeomlása után felvett tanúvallomásokból tudjuk például, hogy Bocskai István, mint az 1670 januári kassai gyűlésen kinevezett rendi főparancsnok birtokában az ország egész területét felölelő haditervek voltak, amelyek az egyes várak és városok elfoglalására indítandó seregek hadrendjét is feltüntették.20 A felkelés meghirdetése után, 1670 április közepén mindenesetre a Garam környéki bányavárosok elfoglalását tekintették a legsürgősebb feladatuknak. Ennek végrehajtására Barkóczi Istvánt jelölték ki 2 ezer lovassal és néhány száz főnyi török segély csapattal. Ez a vállalkozás lett volna hivatva egyébként arra is, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsen a nyugatmagyarországi Habsburg-ellenes erőkkel, mindenekelőtt a Hont megyei ellenzékiekkel. De ekkor, már a tervezés időszakában, bizonyos ellentétek támadtak a különböző felkelőcsoportok között. A murányiak vezére, Nagy Ferenc ugyanis, akivel ezt a tervet Szepesi Pál közölte, a környék interessátusaival való tanácskozás után azt az ellen javaslatot tette, hogy a bányavárosok elfoglalását bízzák inkább a helyi, azaz Hont és Zólyom megyei felkelőkre, a Barkóczi-féle lovasság pedig vonuljon inkább Füleken át Nagytapolcsányra, ahol Trencsén és Turóc megyék nemességével együtt a morvaországi átjárókat vegye ellenőrzése alá. A töröktől remélt segélycsapatokra vonatkozólag pedig azt tanácsolta, hogy azokat csupán az örökös tartományok elrettentésére, fenyegetésképpen alkalmazzák, de vegyék elejét a magyarok félelmének, s helyezzék őket egyelőre figyelő állásba az érsekújvári török táborba. A kct terv közötti eltérésben nyilvánvalóan a bányavárosokból remélt gazdag zsákmány birtoklása feletti versengés játszotta a főszerepet.21 alámégyen, a Szamos mellett való lakosok reá vigyázzanak ós kifogják, kifogván darabokra hasogassák és jól megnézzék, hogyha a szatmári németek valami leveleket nem csináltak-e belé." OL. Repraesentationes, informationes, instantiae (a továbbiakban Repr.), 3217., 1671. ápr. 6. 19 Vö. Pauler : i. m. II. 22-24. 20 EK. PE. AG. Ni'o. 234. 1. a 71. tanú, Domik Menyhárt vallomását: „oculis vidisse literas quasdam apud dominum Stephanum Bocskai, in quibus expresse continebatur series et modus militiae, quae pars quam debebit obsidere civitatem vel fortalitium." 21 A bányavárosokkal kapcsolatos tervekre Id. Wien, Staatsarchiv, Hungarica, Specialia. fasc. 322/D, folio 89 — 116. Nagy Ferenc 1670. szept. 14-i, második vallomása (a továbbiakban: NF. 1670. szept. 14.). — „Barkóczi István uram hétfün fog indulni
