Századok – 1975

Krónika - Beszámoló a Károlyi Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakról (Pók Attila) 493/II

494 KKONIKA Mihály, az MSzMP KB osztályvezetője, Köpeczi Béla, az MTA főtitkára, Ember Győző, a Magyar Történelmi Társulat elnöke és Károlyi Mihály özvegye. Az ülés első előadója Kállai Gyula volt, aki bevezetőül hangsúlyozta: „Az elmúlt korszakok igazságtalanságaival szemben eddig is sokat törlesztettünk, mégis úgy érezzük: még mindig van adósságunk. Az évforduló tehát alkalom arra is, hogy Károlyi Mihály életműve maradéktalanul megkapja azt a figyelmet és megbecsülést, amelyet megérdemel". Utalt történetírásunk újabb eredményeire, amelyek lehetővé tették, hogy egyes történelmi személyiségeink emlékét megtisztítsuk a reakciós rágalmaktól, biztosítsuk számukra az érdemeik szerinti megbecsülést. Károlyi Mihály életéről, emberi és politikai helytállásáról a történeti irodalmon kívül két alkalommal jelentős politikai és társadalmi fórum is véleményt mondott 1945 után. Először 1946-ban, amikor a nemzetgyűlés ünnepi ülésen iktatta törvénybe az első magyar köztársasági elnök érdemeit, majd másodszor, amikor 1962-ben Károlyi végső akaratát és özvegye kívánságát teljesítve Magyarországon helyezték örök nyugalomra hamvait. Ez utóbbi eseményre emlékeztetve mondta Kállai Gyula: „Máig érvényes, és érvényes marad a hazai temetésén tett megállapításunk: Károlyi Mihály igaz, nagy hazafi volt, aki életét a nemzeti függetlenség, a magyar nép felemelkedése, a népek közötti béke és barátság érdekében vívott harcnak szentelte." Ennek ellenére, mutatott rá az előadó, Károlyi Mihály még mindig nem foglalta el népünk történelmi tudatában az őt megillető helyet. Nem méltánytalanság vagy mellőzés játszott ebben közre, hanem számos objektív körülmény, így például egyre inkább fogyatkozóban van az a nemzedék, amelynek tagjai harcostársai, tanúi voltak Károlyi Mihály élete első fontos szakaszának, annak az időszaknak, amikor az ország egyik leggazdagabb arisztokrata családjának tagja egyre inkább elszakadva osztályától, a haladás szolgálatába, a dolgozó nép ügye mellé állt. Már akkor a leghatározottabban szembeszállt a módszereiben nem válogató, az uralkodó osztály valóságos ós vélt érdekeit képviselő Tisza Istvánnal. Követelte, hogy Magyarerszág lépjen ki az első világháborúból és belső reformok végrehajtásával induljon meg a polgári demokratikus fejlődés útján s majdnem 100 éves késéssel, a kor követelményeinek megfelelően magasabb színvonalon valósítsa meg az 1848-as forradalom eszméit. A történelmi realitásokat egyre inkább felismerve, Károlyi Mihály mind szorosabb szövetségre lépett a munkásosztállyal, a forradalmi erőkkel, s a dolgozó nép legszélesebb rétegeinek egyetértésével választották meg 1918-ban előbb miniszterelnökké, majd köztársasági elnökké. Amikor úgy látta, hogy nem tud megbirkózni a belső és külső reakció összpontosított támadásával, objektíve maga is előmozdította, hogy létre jöhessen a magyarországi Tanácsköztársaság. A Horthy-fasizmus uralomra jutása után Károlyi Mihály nem volt hajlandó sem a békülósre, sem a megalkuvásra. Nagy elődei sorsában osztozva inkább a számkivetést vállalta, sem hogy a legcsekélyebb mértékben is szentesítse azt, ami itthon történik. Vagyonát elvesztette, a nemzetárulók nemzetárulónak bélyegezték, s joggal tarthatott attól, hogy a tiszti különítményesek vak dühükben még az emigrációban is bosszút állnak rajta: megpróbálnak életére törni. Károlyi Mihály e nehéz körülmények között tovább ment a megkezdett úton. Következetesen mindent megtett azért, hogy a Horthy-fasizmus valóságos arculatát leleplezze Európa népei előtt. Szervezte az emigráció haladó erőit. Felhívásai, röpiratai idehaza is nagy hatást gyakoroltak. Károlyi, aki mint köztársasági elnök saját kezével verte le a cölöpöt, hogy Kápolna határában, családi birtokán ünnepélyesen megkezdődjók a földosztás, nagyhatású röpiratban ismételten követelte, hogy a föld azé legyen, aki megműveli. A „Tietek a föld" című, 1931-ben illegálisan terjesztett röpiratának előszavában töretlen hittel üzente: Tudja meg a magyar falu minden dolgozója, hogy újra földet fogunk osztani Kápolnán, de nemcsak ott, hanem az egész országban. Nyugat-Európában az elsők között ismerte fel az olasz, majd a német fasizmus céljait és mutatott rá az egész világ sorsát veszélyeztető törekvésekre. Európa s a világ legjelentősebb gondolkodóival, íróival, művészeivel egy sorban küzdött, hogy éberségre intsen, s felébressze a népek lelkiismeretét. Ebben a korszakban, mint erről maga is többször vallott, szoros szövetségre lépett a kommunistákkal, olyannyira, hogy felajánlotta a párt soraiba való belépését. Felismerte a Szovjetunió szerepét és jelentőségét a fasizmus elleni harcban, a világ jövőjének formálásában. írásaiban küzdött azért, hogy a világ első szocialista államára szórt vádakat és rágalmakat visszautasítsa, a Szovjetunió nemzetközi tekintélyét védje és erősítse. A több mint két évtizedes emigrációban szüntelenül ápolta együttérzését az itthon küzdő haladó erőkkel. Minden kapcsolatát ^felhasználta arra, hogy megmentse Sallai, Fürst, Karikás és más kommunisták életét. Átérezte a háborúba hajszolt magyar