Századok – 1975

Krónika - Beszámoló a Károlyi Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakról (Pók Attila) 493/II

KRÓNIKA 495 nép minden nyomorát ós szenvedését. A nemzetközi közvélemény előtt feltárta azokat az okokat, amelyek a történelmi tragédiát lehetővé tették, rámutatott az antant hatalmak felelősségére, védte népe becsületét és ereje, meggyőződése szerint dolgozott azért, hogy a szabadulás órájában minél kedvezőbb hazai és nemzetközi körülmények között kezdődhessék meg az ország újjáépítése, az új állami és társadalmi rend megteremtése." Összegező értékelésként Kállai Gyula a következőket mondotta: „Károlyi Mihályt akkor is tisztelnünk kellene, ha származása, neveltetése, társadalmi helyzete alapján a polgári demokratikus forradalomig jutott volna el. Ő azonban ennél jóval messzebbre ment, s bátran kimondhatjuk, hogy ha egy-egy részkérdésben tévesen foglalt is állást, egész életművét tekintve a szocialista forradalom, a szocialista társadalom nagy felkészültségű és hűséges harcosa volt. Ha hajlamos lett volna a kiábrándulásra, a félreállásra, találhatott volna okot rá. Ám emlékirataiban az elvhű, tiszta ember önérzetével vallotta: „Csak hibák, csalódások, vesztett csaták által tanulunk és indulhatunk el újból az igaz úton a szocializmus felé." Ezután Berend T. Iván, a MTA levelező tagja, a Marx Károly Közgazdaságtudományi egyetem rektora „Gazdaság és társadalom a századelő Magyarországán és Károlyi Mihály" címmel tartott előadást. Károlyi Mihályról, mint a második magyar reformnemzedék legkimagaslóbb alakjáról beszélt. A századelő történelmi alaphelyzete ugyanis, mutatott rá, „rendkívül jellegzetes hasonlóságokat mutat a XIX. század 30-40-es éveinek történelmi szituációjához". Az első reformnemzedék és a kor széles néptömegei vetették meg az alapjait az 1849 nyomán ós 1867 után Magyarországon lejátszódó hatalmas gazdasági és társadalmi átalakulásnak. Röviden vázolta az előadó az átalakulás néhány fontosabb mozzanatát: a kötelező ingyenes népoktatás bevezetését, a modern közegészségügy alapjainak megteremtését, amelynek eredményeképpen az átlagos élettartam egy évtizeddel hosszabbá vált, a modern mezőgazdasági termelési módszerek megjelenését, a gyáripar meghonosodását, az infrastruktúra kiépítését. Ezeknek az eredményeknek a számbavétele után a gazdasági-társadalmi fejlődés minden előrehaladás ellenére és éppen azok fényénél kibontakozó problémáiról, félmegoldásairól szólt az előadó. A XX. század elejére kirívóvá vált az ipari forradalom magyarországi felemássága, befejezetlensóge, nyilvánvalóvá vált, hogy az ország végül is nem válhatott ipari jellegűvé, hogy a nemzeti jövedelemnek csak mintegy negyedét állítja elő a gyáripar ós a lakosság 60%-a továbbra is a földeken, a mezőgazdaságban dolgozik. Kiáltó ellentmondásban volt a modern tőkés agrárátalakulás ós a szántóföldek 1/3-át elfoglaló, középkori eredetű nagybirtokrendszer. Az előrehaladó polgárosodás csak még jobban kiemelte a polgárság gyengeségét, az elmaradott társadalmi struktúrát, amelyben a társadalmi státuszt még erősebben határozta meg a származás, mint a tőkés társadalom vagyoni szelektáló elve. A független nemzeti fejlődést a dualista Monarchiába tartozásból adódó gazdasági és politikai függőség akadályozta és igen súlyos problémát jelentett az, hogy éppen az Ausztriához kötöttség következtében Magyarország is a lakosságnak mintegy felét kitevő szláv ós román népek, az ország területén élő nemzeti kisebbségek elnyomójává vált. A régi megoldatlan problémák és a tőkés előrehaladásból adódó új konfliktusok feltárása és elemzése új nemzeti ébresztést követelt, olyan új nemzedéket, amely a nemzeti önismeret kifejlesztésével tömegerőt tud felsorakoztatni a változást akarók táborából. A hivatalos Magyarország képviselői már eljátszották történelmi szerepüket, a szocialista munkás- és parasztmozgalom tömegereje és viharos megnyilvánulásai ellenére sem integrálódhatott még a századelő magyar politikai társadalmába, így az 1900-as, 1910-es években felsorakozó új reformnemzedék feladatává lett a gazdasági-társadalmi ellentmondások nemzeti érvényű felismerése és kimondása, a válság tudatosítása, a kibontakozás lehetőségének minden osztály és réteg számára egyértelmű megfogalmazása. Ehhez a sokszínű, nemzetébresztő reformnemzedékhez csatlakozott az igen távolról jött Károlyi Mihály. Előadása további részében Berend T. Iván azokat a tényezőket próbálta felvázolni, amelyek a magyarországi nagy társadalmi problémák felismeréséhez vezették Károlyi Mihályt, azt a földbirtokost, aki 1910-ben még értekezletre hívta össze az az OMGE tagjait, hogy tiltakozzanak a birtokba még nem vett földalatti kincsek állami tulajdonának kisajátítása ellen. Akkor még — nyolc évvel a kápolnai födosztás előtt — Apponyi Albert joggal írhatta Károlyi Mihálynak a következő sorokat: „Az idők fejlődése ezt követeli, aki annak ellentáll. . ., az kihívja maga ellen a fejlődés megmásíthatatlan erejét és elsodortatik. Nem szeretném, hogy Magyarország földbirtokosai ilyen helyzetbe jussanak és reászolgáljanak a merev osztály-egoizmus vádjára." De az sem helyes, ha csak a világháború szörnyűségeiben keressük a nagy társadalmi felismerések okait. Ez sajátos, hosszú út volt, aminek során részlegesen,