Századok – 1975

Krónika - Bizánc társadalmi-gazdasági fejlődésének tipológiai sajátosságai. Nemzetközi bizantinológiai szimpózium. Moszkva 1974. szeptember 24–25. (Bartha Antal) 489/II

KRÓNIKA 489 BIZÁNC TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FEJLŐDÉSÉNEK TIPOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGAI Nemzetközi bizantinológiai szimpózium. Moszkva, 1974. szeptember 24—25. A szimpózium a SzTA Történelemtudományi Osztályának, a Szovjet Történészek Nemzeti Bizottságának és a SzTA Egyetemestörténeti Intézetének szervezésében zajlott le. В. A. Bybakov akadémikus a SzTA Történelemtudományi Osztályának titkára nyitotta meg a tanácskozást. Fontos elméleti kérdésekre irányítva a figyelmet, emlékeztetett arra, hogy Bizánc, e középkori világhatalom, a Német-Római Császársággal ellentétben összefogott politikai szervezet volt, a társadalmi-gazdasági fejlődés vonatkozásában pedig koherensebb volt amannál. Nem szakértő történész körökben él még az a felfogás, amely a Bizánc összeomlását közvetlenül megelőző súlyos tünetek alapján, a birodalom egész történelmét nem enyhülő bajok, válságok és katonai vereségek sorozatának tartja. Bizánc évszázadokon át mély hatást gyakorolt Európára és a Közel-Keletre, nemcsak a Balkánra és Oroszországra. Híd szerepét töltötte be Kelet és Nyugat között az élet valamennyi vonatkozásában. De mint a Római Birodalom nyugati maradványa, egyszersmind megtartotta a birodalmi államszervezetet, őrizte hagyományait. Keletkezésének körülményeiből, helyzetéből következtek fejlődésének tipológiai sajátosságai, amelyek méltán keltették fel a szakértők érdeklődését és kerültek a tanácskozás középpontjába. Ezek a sajátosságok a jelek szerint az európai feudális rend képébe illeszkednek. Ennek az illeszkedésnek ma még nyitott és esetenként problematikus mozzanatait vette nagyító alá a tanácskozás. A szimpózium négy fő kérdést vitatott meg. A „Sajátosságok Bizánc agrár berendezkedésének fejlődésében" c. témában D. Angelov a feudális rend kialakulásának lényegi ismérveit elemezte. A parasztság feudális függőségbe kerülésének egyik útja a termelőeszközöktől, elsősorban a földtől való megfosztása. Különböző jogi helyzetű, de földbirtokától megfosztott parasztság került függőségbe. A feudalizálódásnak ezen az útján magánjogi kapcsolatok létesültek. Ez a nyugati típusú fejlődés. A másik út: a földbirtokát megtartó parasztság került a nagybirtokosok hatalma alá. A magán nagybirtokosok mellett maga az állam is magánbirtokos szerepében lépett fel. A feudalizálódás közhatalmi, állam jogi keretekben következett be, ennek feleltek meg a kapcsolatok. Ezen az úton haladt Bizánc, ezen az úton haladtak a Balkán országai is. A nyugat-európai fejleményekhez viszonyított különbségek természetesen egyéb területeken is jelentkeztek. — Z.V. Udalcova megállapította, hogy a feudális viszonyok fejlődósének tipológiájára, elméleti tisztázására irányuló kutatás a szovjet medievisztika régi témája. Szkazkin, Nyeuszihin, Porsnyev és mások eredményeinek jelentősége közismert. A tipológiában és elméletben egyeduralkodó volt ez a nézet, hogy a feudális viszonyok kialakulásában a magánföldesúri és a (hűbéri) földtulajdon képviseli az elméletitipológiai viszonyítás hiteles mértékét. Tudjuk, hogy erről a felfogásról le kell mondanunk. — A bizánci feudalizmus fogalma, néhány lényegi ismérve már nem vita tárgya. A kutatási feladatok a tipológiai sajátosságok finom részleteinek tisztázására irányulnak. Ez nélkülözhetetlen az új elméleti-tipológiai szintézishez. Bizánc egész történelme folyamán létezett magánföldtulajdon. A független földtulajdon három válfaja: a magán-nagybirtok az állami (császári és kincstári) nagybirtok ós a kisparaszti tulajdon. A bizánci állami földtulajdon jellege sokat vitatott és nehéz probléma. Párhuzam és azonosság Bizánc és az ázsiai országok között nincs. Keleten a földmagántulajdon kialakulatlan, fejletlen maradt, a föld legfőbb tulajdonosa az uralkodó volt. Bizáncban az állami földtulajdonnak nem volt patrimoniális jellege. A császári és kincstári birtokok gyakran névlegesek voltak, mert lakatlan területekre terjedtek ki. Különböző feltételek alapján telepesek kapták meg, minek következtében gyakorlatban csak névlegesen őrizték állami jellegüket. A nagy magánbirtokok nem, illetve kivételesen váltak feudális résztartományokká. A magánbirtokosok nem is igyekeztek egy területre összpontosítani birtokaikat. A magán és az állami birtoktestek váltakozva helyezkedtek el. Az immunitás fejletlensége visszafogta a magán nagybirtok fejlődését. A bizánci állam beavatkozott a gazdasági életbe, de nem irányította egészét, mint Keleten. Keleti hatások természetesen az élet több területén érvényesültek, de a bizánci és a keleti fejlődés azonosítása indokolatlan. — A. Guillon a Szicíliában fekvő magán nagybirtokok belső szervezetét, egymás közti és az állami birtokkal létesült kapcsolatait és kölcsönviszonyát, ezek alakulását vizsgálta. — К. A. Oszipova megjegyezte, hogy a nyugati fejlődéstől eltérően Bizáncban a faluközösség sokáig megmaradt. À bizánci faluközösség több tényező szintézise. Egyebek között a római jog normáit követő antik és a nemzetségi elveken nyugvó szláv faluközösségek összefonódása, szembeötlő. A parasztság feudális függőségbe kerülésének folyamata elhúzódott, a paraszti kategóriák sokfélesége