Századok – 1975
Tanulmányok - Perényi József: A Keleten maradt magyarok problémája 33/I
48 PERÉNYI JÓZSEF A magyarok persze nem voltak földművelők, de Juliánusz szerint mégis falvakban éltek, ëlZël>Z cL félnomád állattenyésztést művelték, s így nyilván az ő falvaik is tatár urakat kaptak. Ha persze egy-egy ilyen falu a nemzetségi téli szállásból alakult, akkor lehetséges, hogy a tatár úr az egész nemzetség főnöke lett. S nincs kizárva, hogy a tatár államszervezési formának megfelelően egyegy ilyen tatár úr századosi rangot kapott, s több nemzetség fölé pedig ezredes került, aki viszont a tömen-főnöknek felelt. Felmerül persze a kérdés, hogy vajon e főnökök egy része nem lehetett-e magyar. Elvileg ennek semmi akadálya se volt, de ha előfordult ilyesmi, az illetőnek át kellett térnie a mohamedán vallásra, s ekkor már beszámított a „tatár" uralkodó osztályba, tehát az etnikailag vegyes vezető osztályba. S minthogy a káni udvarban egyre inkább tatárul beszéltek, s az uralkodó osztály tagjainak túlnyomó többsége is tatárul, azaz kun nyelven beszélt, világos, hogy az esetleges magyar vezetőnek is meg kellett tanulnia e nyelvet. Persze itt még felmerülhet az a kérdés, hogy:vajon a volgai magyarság nyelvileg teljesen egységes volt-e, mikor elszakadt a magyar törzsszövetségtől. Köztük is lehettek török elemek, mintahogy a honfoglalók között is voltak, s semmi lehetetlen sincs abban, hogy ezek a török elemek egészen a tatárjárásig megtartották nyelvüket, hisz török nyelvű népek szomszédságában éltek. Ez esetben az Aranyhorda uralkodó osztályába való felemelkedés számukra nagyon könnyű lehetett. Hagyjuk azonban ezeket az önként felkínálkozó gondolatokat, hisz mindezekre hiányzanak a források. Térjünk vissza reálisabb talajra. Nem ismertethetjük itt az Aranyhorda politikai, társadalmi és gazdaságtörténetét, de meg kell emlékeznünk egy hosszabb anarchikus korszakról, amely minden jel szerint erős hatással volt a Volga-menti magyarság sorsára. A kiindulópont Möngkä Timur kán 1282-ben bekövetkező halála. Trónutódlási zavarok keletkeztek, melyekben a Dzsingisz nemzetségből származó Nogaj, az Aranyhorda nyugati részeinek tömen-főnöke nagy szerepet játszott. 1287-től kezdve éveken át több kánfiú megosztottan gyakorolta a főhatalmat, s ez nyilván az uluszok átrendezésével járt. Nogaj személyes hatalma pedig a Volgától nyugatra egyre nagyobb lett. A kilencvenes évek vége felé azonban Tokta kán (1291 — 1312) felvette a harcot ellene, s végül nyílt csatában szétverte seregét. Az általános helyzetet tekintve nagyon valószínűnek látszik, hogy a burtaszok és a magyarok Nogaj oldalán harcoltak. S ezután következett a megtorlás, azaz legelőik elvétele. Másképpen nehezen lehetne megmagyarázni a burtaszok eltűnését, kiket a XIV—XV. sz.-i források többé egységes népként nem említenek. Nevüket csak az orosz időkben, a XVI. századi és még későbbi orosz forrásokban, összeírásokban találjuk meg. Itt-ott egy-egy földműves falujuk van, rendszerint azonban a csuvasokkal vegyesen, esetleg a mordvinokkal keveredve látjuk őket, s számuk bizony elég kicsiny lehetett. Az adott helyzetben ezt úgy lehet csak magyarázni, hogy a burtaszok a szokásos megtizedelés után kénytelenek voltak elhagyni legelőiket. Észak felé, a magyarok területére, onnan pedig még északabbra, a csuvasok közé kerültek, s itt terjedelmes legelők hiányában áttértek a földművelésre. De vajon mi történt a volgai magyarokkal ? A burtaszok északra szorulása, valamint az 1551-ben ott talált mozsari néptöredék létezése legelőször azt a gondolatot váltja ki, hogy a magyarok is részben elpusztultak, részben pedig kiszorultak legelőikről. A kérdés azonban az, hogy hova. A mozsari létezése a Volga-könvökben nem oldja meg a problémát, csak akkor, ha feltéte-
