Századok – 1975
Történeti irodalom - Erényi Tibor: lásd Köves Rózsa - Farkas Dezső: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az agrárkérdés 1900 és 1914 között – Kende Jnos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt nemzetiségi politikája 1903–1919 – Varga Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ellenzéke és tevékenysége 1906–1911 (Ism. Pritz Pál) 427/II
TÖRTÉNETI IRODALOM 429 a nemzetiségi szociáldemokrata szekciók tévútra jutásában az MSzDP taszító hatása mellett milyen mértékben érvényesült a nemzeti pártok vonzó effektusa. Minthogy Varga Lajos könyvének tárgya nem a párt politikája, hanem azon belül a baloldali pártellenzék nézeteinek és tevékenységének bemutatása, ezért értelemszerűen itt a beágyazás kérdése másképp vetődik fel. A fő feladat az, hogy ezen ellenzék szerepe, jelentősége nyerjen adekvát elhelyezést a párt koordinátarendszerében. Ezt a szerző főleg összegező értékelései! n helyesen oldja meg. A szükséges mértékben Varga Lajos arra is gondot fordít, hogy a kormányzati politika alakulását, a koalíció politikai arculatát ábrázolja. Érdemleges összevetési szempont a felkutatott kútfők minősége és mennyisége, a forráskezelés módja, a témát érintő eddigi szakirodalom felhasználása. Farkas Dezső munkájának jegyzetelése igen bőséges, gazdag. A könyv dokumentációjának — jegyzetapparátusának — szembeszökő sajátossága, hogy túlnyomó többségében nyomtatott forrásokból áll: az archivális anyag a teljes forrásbázisnak csekély töredéke. Ez azonban inkább a kútfők jellegére mint minőségére vet fényt. Ugyanis ennek ellenére Farkas Dezső zömében elsődleges jelentőségű anyaggal dolgozik: teljességre törekedve felhasználja a különböző ós a tárgyalt korszakban született, még abban az időszakban napvilágot látott, nyomtatott formában megjelent programjellegű elképzeléseket, állásfoglalásokat; egyes dokumentumkötetekben illetve folyóiratokban közzétett forrásokat; a korabeli munkásmozgalom története feltárásához nélkülözhetetlen évenkénti rendőrségi összefoglalókat; a kérdés korabeli szakirodalmát, sajtóját. Emellett Farkas Dezső ugyancsak lelkiismeretesen számbaveszi azt, amit témájára vonatkozóan a marxista történetírás eddig produkált. Nem feledkezik meg jelezni azt, hogy következtetéseiben hol tudott történetírásunk eddigi eredményeire támaszkodni. Ahol viszont ezen megállapítások némelyikével nem ért egyet, azt jelzi, finomítja. Forráskezelése zömében szintén kifogástalan, mert megállapításait több és különböző típusú kútfővel dokumentálja. Ezért nem jellemzőnek, inkább kirívónak látjuk azt a hibáját, hogy egyhelyütt a főszövegben „munkapárti sajtó"-ról beszél, de az ezzel kapcsolatos megállapítását csupán egy helyi lap idézésével „támasztja alá" (243. 1.). Csupán néhol éreztük úgy, hogy kellően meg nem alapozott következtetésre jut, illetve forrását nem adekvátan elemzi. Kár, hogy néhány helyütt lelőhelyként elavult jelzetet közöl (V. fejezet 45. lábjegyzet, VI. fejezet 5. és 8. lábjegyzet). A három munka között Kende János dolgozata támaszkodik terjedelméhez képest a leggazdagabb és nem másoktól átvett, hanem általa feltárt levéltári anyagra. A szerző széles forrásbázisát precízen kezeli és általában adekvátan elemzi, általánosítja. Varga Lajos szintén igen bőséges jegyzeteléssel dokumentált munkája arányaiban Farkas Dezsőénél több, Kende Jánosénál pedig kevesebb levéltári anyagra támaszkodik. A jegyzetapparátus jellemző erénye, hogy a szerző bőséggel merít a baloldali ellenzéki munkássajtóból. A jegyzetek feltűnő technikai fogyatékossága a hivatkozások nem ritka pontatlansága, az egységes kezelés hiánya, ötletszerű megoldásokról tanúskodik az, hogy a szerző hol csupán a puszta jelzetet közli, hol pedig a forrás tárgyát is megjelöli. Egyes jelzetekben hiányzik a fondszám feltüntetése, másutt a jelzet a fondszám megadásával véget is ér, ami természetesen a további kutatások számára nem adja meg a szükséges segítséget. Az eddigi szakirodalom felhasználására jellemző, hogy általánosságban, mintegy bibliográfiai fogodzókónt felsorolja az eddigi munkákat, de úgy látjuk, hogy az indokoltnál kevesebbszer hivatkozik konkrétan egyes megállapításai szakirodalmi előzményeire — legyenek azok megerősítő vagy ellentétes jellegűek. Varga Lajos forráskezelése is általában korrekt, ezért szintén kiütköző — ha nem is egyedüli — a következő „megoldása". A főszövegben megállapítja, hogy a párton belül „a koalíció hatalomra jutásával alakult ki végleg és merevedett meg a magyarországi feudalizmusról szóló elmélet"6 6 (24. 1.). A 65. számú, egyébiránt igen terjedelmes, lábjegyzet nemhogy nem támasztja alá ezen megállapítást, de mintha éppen csorbítaná annak hitelét. Mert a bizonyításnak felhozott, de ugyanakkor úgymond csupán megemlített Garami írás (Magyarország 1848-ban és 1908-ban) után Varga Lajos sietve hozzáfűzi: „Garami fentebb ismertetett véleményével már akkor sokan nem értettek egyet." És azután részletesen idézi Tarczai Lajos véleményét. Ezen eljárás következményeképpen a szerző nem csupán a főszövegben tett megállapításával kerül némileg szembe, de — és ez a fontosabb — a történeti valósággal is. Milyen e munkák történelem szemlélete, hogyan látják, illetve láttatják az MSzDP szerepét a korabeli Magyarország történetében ? Úgy véljük, hogy e szempontból első helyre az azonosság kiemelése kívánkozik. E munkák közel egvidőben történt megírásának a ténye, az új- és legújabbkori történelem hiteles feltárását (egyéb más és mindenkor ható tényezők mellett) nehezítő dogma-10*
