Századok – 1975

Történeti irodalom - Erényi Tibor: lásd Köves Rózsa - Farkas Dezső: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az agrárkérdés 1900 és 1914 között – Kende Jnos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt nemzetiségi politikája 1903–1919 – Varga Lajos: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ellenzéke és tevékenysége 1906–1911 (Ism. Pritz Pál) 427/II

428 TÖRTÉNETI IRODAT.OM 465 Különbségek mutatkoznak a vizsgált munkák között akkor is, ha műfajukat vesszük szemügyre. Farkas Dezső eszmetörténeti munka megírására vállalkozott. Gondos alapossággal ismerteti és értékeli az MSzDP-nek, illetve egyes jelentősebb személyiségeinek az agrárkérdéssel kapcsolatos felfogását és annak a vizsgált perióduson belül történt esetenkénti változásait. Kende János célja változásában ismertetni-elemezni a pártnak a nemzetiségi kérdés megoldásáról, az uralkodó osztályok nemzetiségi elnyomásáról vallott nézeteit, így munkája elsősorban szintén eszmetörténeti jellegű. Minthogy azonban tanulmányával be kívánja bizonyítani, „hogy az MSzDP-nek voltak lehetőségei a nemzetiségi tömegek meghódítására (ideértve a nemzetiségi parasztságot is) és kimutatni, hogy milyen konkrét szerepet játszott az MSzDP a magyarországi nemzetiségi kérdés megoldásában" (8. 1.), ezért tárgyalása jelentős mértékben politikatörténettel bővül. Varga Lajos dolgozata főképpen politikatörténeti jellegű. Elsősorban történetileíró módszer segítségével eleveníti meg a párt baloldali ellenzékének a tevékenységét, eszmei-politikai arculatát. Előadásának szembeszökő sajátossága, hogy témáját a párt tárgyalt korszakbeli politikája bemutatása irányában számottevően bővíti. Ennek jogosságát a jelzett periódus párttörtónete feldolgozatlansága megfelelőképpen indokolja, ezért a munka egyik eredményét egyenest éppen ebben jelölhetjük meg. Természetesen a könyv tárgya is igényli az elméleti jellegű vizsgálódásokat, amelyek elől általában Varga Lajos nem tér ki, ezért munkájának szintén van eszmetörténeti jellege. Mindhárom munkánál joggal vetődik fel előadásának a nemzetközi és hazai összefüggésekbe való beágyazottságának a kérdése. Farkas Dezső abból a közismert tényből kiindulva, mely szerint a magyarországi szociáldemokrácia dogmatikusan átvette és nem a magyarországi viszonyok figyelembevételével alkalmazta az agrárkérdésre vonatkozó marxista tanításokat, logikusan következteti: „a magyar szociáldemokrácia e kérdésben vallott felfogása átvett, lemásolt és valamennyire is önálló vonásainak pontos felvázolásához a nemzetközi — főleg a német és osztrák — szociáldemokrácia agrárelméletét kellett volna behatóan megvizsgálni. Erre azonban — állapítja meg — kutatásunk részleteiben nem terjedhetett ki. Könyvünk idevágó része csak a rendelkezésre álló anyagok alapján összeállított vázlat ..." (11 — 12. 1.). Ha ennek a jogos igénynek a munka nem is felel meg, másfelől azonban hangsúlyoznunk kell, hogy maguknak az MSzDP által hirdetett nézeteknek a korabeli szociáldemokrata teoriákhoz való alapos viszonyítását a szerző kellő mértékben megteszi. A nemzetközi horizontot Farkas a lenini agrárnézetek bemutatásával-elemzésével is szélesíti, hogy sokoldalú alapot teremtsen a magyar párt nézetei megítéléséhez. Kende János a szükséges mértékben — és a terjedelem adta szűk lehetőségeken belül, hiszen a vizsgált 3 mű között az övé a legszerényebb terjedelmű — mondanivalóját szélesebb összefüggések közé elhelyezte. Ez itt lényegében a nemzetiségi szekciók valamint az osztrák párt politikája vázlatos ábrázolását jelenti. Terjedelméhez képest hiányérzet marad az olvasóban Varga Lajos munkáját e szempontból forgatva. Úgy véljük, hogy a nemzetközi összefüggések és analógiák kérdését még akkor sem lehet elhanyagolni, ha — helyesen — abból indulunk ki, hogy „a revizionizmus hiánya, az SzDP vezetősége tevékenységének a munkásosztály részéről történt támogatása, a magyarországi társadalmi-politikai viszonyok" következtében „Magyarországon nem jött létre a németországihoz hasonló ellenzék" (7. 1.). A szerző azon megállapítását pedig, mely szerint „a magyarországi munkásmozgalomban nem alakultak ki élesen szétválasztó frontok és áramlatok, mint a környező országokban" (uo.) az idézet második része szempontjából sommásnak, nein helyénvalónak látjuk. Azt gondoljuk, hogy ezen országok munkásmozgalmának sajátosságai — kelet-európai jellegükből következőleg — nem kevés rokon vonást mutattak. Farkas Dezső könyvét illeti a legtöbb dicséret azért, hogy vizsgált témáját a magyarországi társadalmi és belpolitikai viszonyokba szervesen beépíti. A munka terjedelmes első fejezete részletesen foglalkozik a magyar uralkodó osztályok agrár- és parasztpolitikájának lényeges kérdéseivel, adalékokat szolgáltat az agráriusok és a Magyar Gazdaszövetség politikája történetéhez, vizsgálja a Függetlenségi Párt, a Katolikus Néppárt és keresztényszocialista mozgalom parasztpolitikáját, bemutatja a paraszti, kispolgári, értelmiségi pártok és csoportok agrárnézeteit és programköveteléseit. Kende János is általában sikerrel oldja meg témájának a hazai viszonyok közé ágyazását. Ebből a szempontból a legteljesebbnek az utolsó fejezetet látjuk, amely az 1918—1919-es polgári demokratikus forradalom időszakát ábrázolja. Ellenben szívesen olvastunk volna a megelőző fejezetekben — még az adott szűk terjedelmen belül is — többet a nemzetiségi szekciók és burzsoá pártok közötti viszony alakulásáról. Arról, hogy