Századok – 1975

Közlemények - Soós Pál: Szabó Ervin ifjúsága és felkészülése éveiről 386/II

388 soós pál mára, aki korban a legkisebb, de tehetség szempontjából a legnagyobb reményekre jogosí­tó gyermek volt a nagyszámú és kiterjedt rokonsággal rendelkező, apa nélkül maradt családban. Az érettségi vizsgáira készülő gimnazista valóban megfeszített tanulásáról ós szigorúan beosztott életrendjéről tanúskodik az a néhány legújabban — részben töredéke­sen — előkerült, német nyelvű levél is, amelyet Szabó Ervin 1895 koratavaszán, még Ungvárról írt akkoriban távollévő édesanyjának. „Utolsó leveleim — szólt a „Teure Maina"-hoz intézett egyik levél — azért sikerültek olyan rövidre, mert tanulás után, tehát már késő éjjel (nach dem Lernen, also schon spät in der Nacht) írtam azokat, amikor már meglehetősen nehéz a gondolatokat nemcsak összeszedni, hanem még le is írni. Mert most napi munkám tovább tart, mint korábban, ugyanis délután egész nap tanulok, ha haza­jövök az iskolából, sőt reggel is. Borzalmas gyorsan közeledünk a vizsgák idejéhez, és nem csoda, ha nyakig merülünk a munkába. A látogatások abbamaradtak, vacsorázni is csak pontos időre megyek le, sőt még néhány francia óra is elmaradt."8 Ugyanakkor hű képet ad ez a levél a család rendkívül szegényes anyagi életviszonyairól is, amelyet a némileg jobb­módú rokonok próbáltak elviselhetőbbé tenni. Jellemző ebben a tekintetben a levél követ­kező, maga Szabó Ervin által kiemelt részlete: „Hamarosan nem fogok tudni felső kabátot hordani, ós mivel felöltőm sincs, nagyon kérlek, hogy a nagybácsi valamelyik tavaszi vagy nyári kabátját küldd el 0. Seidlerrel, mert a régi szürke felső kabátomban már valóban botrá­nyosan nézek ki. De kérlek Mamácska, tényleg ne feledkezz el róla."" Az ungvári középiskolás évek még abból a szempontból is bizonyára jelentősek lehettek Szabó Ervin életében, hogy a nyiladozó elméjű diák itt Ungváron, a tipikus ma­gyarországi vidéki, soknemzetiségű kisvárosban érzékelhette először tudatosabban a hazai társadalmi valóságot, legalábbis azt, hogy milyen sokrétű és tarka a magyar világ. Magya­rok, szlovákok, ruszinok, zsidók éltek itt együtt, legtöbbjük szegényen, nyomorogva: napszámosok, földművesek, munkások, fuvarosok, kisegzisztenciák. Nem hiányoztak e vidéki világból természetesen Szabó Ervin leendő osztályos társai, az értelmiségiek és leendő ellenfelei, a dölyfös, ostoba nagyurak, a parancsosztó politikai hatalmasságok ós a tőkés kizsákmányolók sem.1 0 A „félfeudális Magyarországról" szerzett első tu­datosabb élményei mélyen megrögződhettek a gimnázium padjaiból kilépő fiatalem­berben. A középiskola elvégzése után Szabó Ervin életében a korántsem gondtalan falusi ós vidéki gyermekkor, a korai ifjúság időszaka végetért, 18 éves korában véglegesen nagy­városi, sőt fővárosi környezetbe került. Szabó Ervinnek alig néhány év alatt meglepően ter­mészetes mozgásterévé és ösztönző életközegévó lett a főváros, a nagyvárosi társadalom, noha további pályafutása során sem szakadtak el azok az „erős szálak, melyek őt a falu­hoz, a vidékhez fűzték".1 1 Korai személyes élményei bizonyára hatással voltak később tudatosuló progresszív, szocialista népiségére, a paraszt- és agrárproblémákkal szembeni politikai-elméleti érzékenységére ós az egyszerű paraszt- és munkásemberek érdekeiért mindig harcrakész humanizmusára. Budapesten a jogi tanulmányokat 1895 őszén elkezdő Szabó Ervin a szélesebb család, a rokonság oltalma alatt vághatott neki az új diákéletnek, amely az első egy-két évben nem sokban különbözhetett a korabeli szegény sorsú pesti egyetemi hallgatók anyagi gondokkal teli életformájától. Az egyetemista Szabó Ervin két idősebb bátyjával és más diák albérlőkkel együtt a Pesten élő ,,t. Grossmama"-nál lakott, a szó szoros értelmében 8 Szabó Ervin levele édesanyjához 1895. márc. 14. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Különgyűjtemény 2048/5. 9 Uo. 10 Kálmán József: Szabó Ervin a szocializmus nagy tanítója. Bp. 1946. 23 — 24. ll Jászi Oszkár: i. m. 19.

Next

/
Thumbnails
Contents