Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
362 PINTÉR ISTVÄN bizottsághoz 30 helyi szakszervezeti csoport csatlakozott.4 2 (Nem lemérhető azonban, hogy ez számszerűen milyen erőt képviselt, mert előfordult, hogy a helyi szervezet vezetőségének még inkább a tagságnak a tudta nélkül, esetenként ellenzéki kommunisták a szervezet nevében csatlakoztak a bizottsághoz.) Ennél sokkal lényegesebb, hogy néhány szakszervezeti — bőrös, nemsfémes — és az építők szakmai szervezetei közül a festő-, kőműves-, fás-szakosztály, amelyek ugyan számszerűleg a kisebb szakszervezetek közé tartoztak, de politikai aktivitásuk miatt meghatározó szerepük volt az egész mozgalomra, az egységfront leghatározottabb követői voltak. Ezek voltak azok, akiknek kezdeményezésére különböző párt- és szakmai szervezetek számos indítványt terjesztettek az 1934 decemberére összehívott MSzDP-kongresszus elé. Az indítványok többsége a párt vezetőségtől az egységfront melletti pozitív állásfoglalást követelte.4 3 Az 1934. november 18-án megtartott kongresszusi küldöttértekezleten — a rendőrségi jelentés szerint ez a kongresszus szokásos előértekezletének felelt volna meg — a résztvevők jelentős része az egységfront mellett foglalt állást. Ha túlzásnak is vesszük a rendőrség azon feltételezését, hogy a pártkongresszus a vezetőséget leszavazta volna és az egységfrontot párthatározattá emelte volna, az események mégis rávilágítanak arra, hogy a szervezett dolgozókban milyen mély rokonszenvre talált az egységfront.4 4 Hamarosan kiderült azonban, hogy a rokonszenv nem azonos az egységfront realitásával; az MSzDP hivatalosan nem vállalja, de nem is vállalhatja az egységfrontot. 1934 második felében az MSzDP vezetősége nehéz helyzetbe került. Jobboldali magatartásánál fogva, de még inkább a párt és a szakszervezetek legalitására hivatkozva változatlanul elutasított a KMP-vel mindennemű együttműködést, illetve a KMP-t nem létező pártnak tekintve, magyar vonatkozásban az egységfrontot továbbra is mint nem aktuális problémát próbálta kezelni. 1934 nyarán világossá vált, hogy az egységfront kérdését nem lehet félvállról venni, s csupán kommunista manővernek tekinteni. 1934 júliusáig, s még júliusban is, az MSzDP minden megnyilatkozása arra irányult, hogy nemzetközi szinten is cáfolja az egységfront lehetőségét.45 A francia, olasz és a többi egységfront-megállapodás, még inkább a Komintern meg az SzMI képviselőinek brüsszeli találkozása, valamint az 1934 november közepére az egységfront kérdésében összehívott SzMI Végrehajtó Bizottság kompromisszumos döntése,46 végül a hazai mozgalomban mind erőteljesebbé váló egységfrontos megnyilvánulások után azonban az MSzDP vezetősége sem szemlélhette passzívan az eseményeket. A nyugati országokban folyó erőfeszítéseket, tárgyalásokat, vitákat a pártvezetőség kezdetben hallgatással vagy a kudarcok hangoztatásával próbálta hatástalanítani. A megállapodások után ezt már nem tehette azért sem, mert a magyar polgári sajtó is foglalkozott azokkal, s főként azért nem, mert 42 PI Arch. 651. f. 6. es. 1934. okt. 4-i és nov. 1-i jelentés. 43 PI Arch. Вт. VIII. res. 1934 — 4 — 8020. A jelentés szerint a vas, szabó, nemesfémes szakszervezetekből, továbbá 4 budapesti és 3 vidéki pártszervezetből érkezett egységfrontos indítvány. Ezek utalnak arra, hogy „az MSzDP vezetősége nem függetlenítheti magát az egységfront megalkotására irányuló szocialista világmozgalomtól". (Lásd az 1934. nov. 13-i jelentést.) 44 A rendőrségi jelentések az 1934 decemberére összehívott kongressszus elhalasztásának fő okát az egységfront kérdésében kiéleződő ellentétekben és az 1933-as kongresszushoz hasonló szituáció elkerülésének szándékában látták. 45 Népszava, 1934 júL 16 Lásd Betlen Oszkár könyvét, Pintér István idézett tanulmányát.
