Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
AZ ANTIFASISZTA MUNKÁSEGYSÉG PROBLÉMÁI 343 A nemzetközi események mellett a magyar munkásmozgalomban történt események is ebbe az irányba hatottak. A kezdeti eredmények után a jobboldali szociáldemokraták a kommunistáknak a szakszervezetekbe történt belépésénél ismét fokozták ellenük a támadásukat. Ennek oka kettős. Egyrészt 1933 novemberében — az átmeneti szünet után - Gömbös újra az MSzDP-re zúdítja a fő tüzet. Ebben kétségtelen szerepet játszott az a körülmény, hogy 1933 őszén a szocialista mozgalom erősödőben volt, a gazdasági harcok a válság után első ízben és váratlan hevességgel jelentkeztek. A sztrájkharcokban — a rendőrség megállapítása szerint is — a kommunisták szerepe kezdeményező, amit a szakszervezeti vezetők — a tömegek megtartása miatt — kénytelenek tudomásul venni. Sőt gyakran előfordul, hogy a kommunisták által kezdeményezett bérmozgalomba kénytelenek bekapcsolódni, és azt politikailag és anyagilag támogatni. Gömbös, aki a gazdasági harc letörését tartja legfontosabbnak, ezt az alkalmat felhasználja arra is, hogy fokozza a terrort a kommunisták ellen, egyben politikai és szervezeti nyomással, fenyegetésekkel zsarolja az MSzDP-t is. (Gyűléstilalom, szocialista kórusok betiltása, főként alsóbb szintű szocialista vezetők elleni zaklatások állandósítása stb.) Az MSzDP védekezése bár a párt erősíti a Gömbös-kormány elleni támadásait, elsősorban propaganda vonalon, s ebben segíti a Gömbös és ellenzéke között kiéleződött ellentét a fővárosi törvénytervezet és általában a közigazgatás „reformjának" kérdésében, — nem lépi túl hagyományos módszereit. Megkísérli mérsékelni a gazdasági harcokat, amit számára megkönnyít az a körülmény is, hogy a téli hónapok annak folytatására egyébként is alkalmatlanok, másrészt támadásokat indít a kommunisták ellen, illetve durván fellép minden kommunista kezdeményezéssel szemben. Ez utóbbit Gömbös nyomása mellett még egy körülmény is sürgette. A „Be a szakszervezetekbe" jelszó jegyében végzett munka ugyanis 1933 végén, 1934 elején több szakszervezetben — MÉMOSz, bőrös, cipész, szabó stb. — vezető pozícióhoz juttatta a kommunistákat és várható volt, hogy a kedvező tapasztalatok hatására ez más szakszervezetekben is folytatódni fog. Ezzel egyidőben a vezető pozíciókba jutott kommunisták a KMP fő irányvonalának szellemében és a lehetőségek és az elvek között feszülő ellentmondások következtében a szakszervezetekben esetenként túlságosan hevesen, még a velük együttműködni akarók egy részének ellenérzéseit is kiváltó módon — mint pl. 1934 februárjában a MÉMOSz székház megrohamozása — léptek fel, ami újabb alkalmat szolgáltatott a jobboldali szociáldemokratáknak kizárásokra és denunciálásokra.10 A Népszava ennek nyomán általános támadást indított a kommunisták ellen azzal az ürüggyel, hogy a kommunisták legfőbb célja változatlanul a szakszervezetek bomlasztása és a szocialista munkások közti ellentétek szítása és ki mélyítése.1 1 A történtek — úgy tünt — azokat igazolták, akik oppotunizmussal vódolták azokat a kommunistákat, akik megkísérelték, hogy — a lehetőségekhez igazodva — a „Be a szakszervezetekbe" jelszónak reális tartalmat adjanak. Szociáldemokrata oldalról pedig azok hadállásait erősítették, akik a kommunistákkal való együttműködés ellen léptek fel. Ezért 1934 tavaszán mindkét oldalon bizonyos visszalépésnek, elbizonytalanodásnak lehetünk tanúi, miközben erő-10 1934. febr. 9-én bezárták a Szaktanács nyomására a MÉMOSz székházát, majd megkezdték a kommunista építők eltávolítását a szervezetből. Február 14-én az Eszperantista Munkások Egyesületét, amely kommunista vezetés alatt állott, kizárták a Szaktanács, az MSzDP kötelékéből, ezt követően vezetőit a rendőrség letartóztatta. "Népszava, 1934. febr. 11.
