Századok – 1975
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A Levante-kereskedelem erdélyi útvonala I. Lajos és Zsigmond korában 3/I
24 FACH ZSIGMOND l'il. delempolitikai elgondolása első részének, kudarca mellett is, talán még látná némi magvát (amennyiben a délnémet városok közül Konstanz ténylegesen érdeklődést mutatott a genovai összeköttetésre való átállás iránt) ;m a másodiktól azonban már végképpen elvitatja ezt. ,,. . . a második projektum teljesen fantasztikus volt, és még azokat a jelentős politikai és gazdasági eltolódásokat sem vette figyelembe, amelyek a török expanzió folytán a Fekete-tenger vidékén bekövetkeztek. A genovaiak éppúgy, mint a velenceiek ugyan még mindig élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn fekete-tengeri telepeikkel, azonban számot kellett vetniök azzal, hogy a törökök hódításai leszállították a jelentőségét az Indiából a Fekete-tenger felé vezető kereskedelmi utaknak és ezzel az egész fekete-tengeri kereskedelemnek".11 2 Nem fogadhatjuk el ezt az indoklást, minthogy a törökök 1356-tól fogva, amióta megvetették a lábukat a Dardanellák két oldalán, bizonyos ellenőrzést tudtak ugyan gyakorolni a Fekete-tenger forgalmára, de a távolsági kereskedelem északi útvonalának fekete-tengeri támaszpontjai még jóidéig kiestek hatalmi körükből. Kilia bevétele 1420-ban ideiglenes jellegű volt: hamarosan moldvai — majd 1448-ban vagy két évtizedre magyar, azután ismét moldvai — fennhatóság alá jutott vissza, s Cetatea Albá-val együtt csak 1484-ben hódolt meg, — Kaffa elfoglalását követően, amely maga is csak 1475-ben került II. Mohamed kezére.113 Másrészt — mint már A. H. Lybyer kimutatta — nem bizonyul tarthatónak az a régebbi felfogás, amely szerint az oszmán-török előnyomulás vetett véget a középkor virágzó keleti kereskedelmének, eltorlaszolva a levantei forgalom útjait. A török politika éppen nem volt ellenséges e kereskedelemmel szemben, sőt többnyire ösztönözte azt, bevételeinek növelése érdekében. Konstantinápoly hódoltatásával 1453-ban II. Mohamed teljes ellenőrzést nyert a tengerszorosok fölött, s az „erő helyzetébe" került Genovával és Velencével szemben. De az újjárendezés során csak politikai jogaikat csonkította meg Konstantinápolyban; kereskedelmi privilégiumaikat viszont minimális változtatással megújította. Ami pedig az északi útvonal elzárását illeti, „ebben semmi része nem volt a törököknek, inkább kárvallottjai voltak, mind Timur idejében, mind azután".114 Ám ha Timur Lenk támadásai és a követő zűrzavarok — a törökök szerepe nélkül ugyan, de — valóban véglegesen elzárták az északi útvonalat, elreteszelték a Fekete-tenger vidékével a Távol-keletet összekötő karavánkereskedelmet, volt-e lehetősége ezek után, a továbbiakban, a Kaffára orientált fűszerellátásnak nyugat felé, ahogyan Zsigmond terve szorgalmazta? Tekintsünk el itt attól, hogy a kortárs persze még nem ítélhette meg: átmeneti fejleményről van-e szó — miként jó félszázaddal korábban, a mongol birodalom felbomlása idején —, vagy tartós következményű fordulatról. Csupán két tényt vegyünk figyelembe. Az egyik az, hogy a jelzett események csakugyan fordulópontot jelentettek a don-torkolati velencei kolónia, Tana sorsában: hanyatlása ettől kezdve feltarthatatlanná vált; de éppen nem hoztak hasonló kedvezőtlen fordulatot a genovaiak legfontosabb pontuszi telepe: Kaffa életé-111 Heyd, i. m. II, 721; A. Schulte, Geschichte der Grossen Ravensburger Handelsgesellschaft, 1380-1630, 1,2 Wiesbaden, 1964, 261 — 262. 112 J. Jandcek, Der böhmische Aussenhandel in der Hälfte des 15. Jahrhunderts, Historica, IV, Praha, 1962, 41. 113 Heimpel, i. m. 153 véglegesnek tekintette Kilia 1420. évi elestét. — Az ese-ményekre: Heyd, i. m. II, 382, 397, 402 — 404; Jorga, i. m. 87, 102, 154, 256; Nistor„ i. m. 187, 191, 195 — 196; Malowist, i. m. 317-329. ui Lybyer, i. m. 581 — 583; vö. Verlinden, i. m. 10.
