Századok – 1975

Történeti irodalom - Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán (Ism. Mészáros László) 197/I

200 TÖRTÉNETI IRODALOiM hagyva, a városokba özönlött. Az otthon maradottakat a kincstári adóbeszedők, a szpáhi-birtokosok, a kádik és más tisztségviselők sanyargatták; oly nagy nyomorban tengődtek, hogy — mint 1664-ben Csesméből jelentették, — a parasztok végül már a füvet ették ! A paraszti termelőerők nagymérvű pusztulása miatt a városok örökös élelmiszerhiánnyal küszködtek. A birodalom „aranykorában" is „felkelésre ösztönző sors jutott a falvak lakosságának". A legtöbb menekülő paraszt Isztambulba özönlött, ahol 1477-ben már 16 326 сзаládot regisztráltak. Az ázsiai városrészben 8951 mohamedán, 3151 görög, 1647 zsidó, 267 krími, 372 örmény, 384 karamán és 31 cigány család, az európai Galata városnegyedben 535 mohamedán, 592 görög, 332 európai „frenk" és 62 örmény család élt. А XVI. század közepén már kb. 400 000 lakosa volt a szultáni fővárosnak, mely nemcsak közigazgatási és katonai, hanem kereskedelmi, kézműipari és kulturális központja is volt a hatalmas birodalomnak. A török állam erejének megtestesítője, a birodalom fenntartója a hadsereg volt. Ennek központi részét a jól szervezett zsoldos alakulatok képezték, valamint az állandó helyőrségek, a hűbéres tímár birtokosok csapatai, a Földközi- és Vörös-tengeri flotta állománya s a különféle kisegítő alakulatok. Az 1525. III. 21. — 1526. III. 21. közötti pénzügyi esztendő elszámolásai szerint 447 millió akcsét tett ki a török birodalom összbevétele, kiadása pedig 403 milliót. A bovótelből 200 milliót a tímár birtokos szpáhik szedtek bo (ezek nem öröktulajdont, hanem bármikor elvehető szolgálati birtokot kaptak), 277 milliót pedig a kincstár adószedői. A leggazdagabb tartomány Egyiptom volt, mely egyedül 116 millió akcsét jövedelmezett (itt nem voltak timár-birtokok) ! „A kincstár adóbeszedői olyan rosszul működtek, hogy a tényleges bevételnek hozzávetőlegesen 25%-át nem fizették be." Anatólia 174 milliót jövedelmezett, s ennek 60%-át (103 milliót) szolgálati birtok gyanánt osztottak ki 17 200 katonai és polgári tisztségviselőnek. Az európai Ruméliában a 187 milliós bevétel 43%-án (83 millión) 10 668 tímár-birtokos osztozott. Ezek közül minden tizedik otthon maradhatott háború esetén, s további 10%-uk betegség és egyéb címeken szintén nem vonult hadba. Az általuk felszerelt mintegy 23 000 lovassal együtt kb. 45 000 főből álló lovassereget alkottak. A várak állandó helyőrsége 39 158 fő volt, s elvileg 71 millió akcse zsold járt nekik. Viszont pénzmegtakarítás céljából minden negyedik katona szolgálati zsoldhűbért, kis tímár-birtokot kapott, összesen 9643 darabot, 14,5 millió akcse évi összbevétellel. A helyőrség 62%-a, 24 107 fő, az európai Ruméliában állomásozott. A legütőképesebb egységet, a zsoldos hadsereget a XIV. sz. második felében szervezték meg, és „jeni cseri"-nek, azaz „új sereg"-nek nevezték. Kisebbik részük hadifoglyokból, túlnyomó többségük a birodalom nem-mohamedán családjainak gyermekeiből került ki. Ezeket a „devsirme" (összeszedési)-rendszer keretében 3 — 5 évenként gyűjtötték össze, elvégezték rajtuk a circumcisiót, egy ideig mohamedán családoknál szoktatták őket, majd 7 —8 óv alatt teljes katonai kiképzésben részesültek. 1525/26-ban 1600 fiú került a devsirme révén a mohamedán hadsereg újoncállományába. A gyalogos janicsárok csak napi 5 akcse zsoldot húztak (míg a lovas szpáhik napi 20 akcsét kaptak). Az összegyűjtött keresztény fiúkból azonban nemcsak janicsárok lettek. 1525/6-ban a 27 049 fős zsoldos hadsereg 66 millió akcse illetményben részesült. 1527/8-ban 24 146 zsoldosból 7886 a janicsár, 5088 a lovas, 3553 az újonc, 2830 az istállószemélyzet, 948 az ágyúszekerész, 695 a tüzér, 524 a fegyvermüves, 319 az ajtónálló, alabárdos, s jegyzékbe vettek még 301 szabót, 277 szakácsot, 462 zenészt stb. is. Szulejmánnak tehát a mohácsi ütközet óvóben mintegy 60 000 embere volt állandóan fegyverben, s ez a timár-birtokosok alakulataival 100 — 110 000 főre emelkedett. Ennek viszont legfeljebb csak a felét vihette magával, mert az óriási birodalom egyik felét sem hagyhatta teljesen védtelenül. így „megközelítő pontossággal megállapítható, hogy Szulejmán 1526 tavaszán 60 000 főnyi haderőt mozgósíthatott". Ehhez járultak még a kézművesek, kereskedők, szolgák sisere-hadai és a különféle kisegítő alakulatok (málhások, híd- és útépítők), akik látványosan felduzzasztották a sereg létszámát. Káldy-Nagy Gyula a forrásadatokból megállapította, hogy Szulejmán „az államigazgatás teendőit ugyan elég jól ismerte, de nagyobb had vezetése terén . . .semmi gyakorlati tapasztalata sem volt". Magyarországi hadjáratait, mint pl. az 1521. évit, „inkább a rajta esett sérelemből fakadó bosszú, mintsem valamiféle jól végiggondolt haditerv irányította . . . Sorozatos tévedései éberebb és szervezettebb ellenféllel szemben esetleg végzetessé válhattak volna, de az adott körülmények között mindez semmi hátrányt nem jolentett neki." Európai és ázsiai hadjáratai az isztambuli források tükrében azt bizonyítják, hogy „Szulejmán valójában nem volt nagy koncepciójú hadvezér, de kedvelte a hatalom fitogtatását, és mérhetetlenül szerette a pompát". 1526-ban nem Magyarország elfoglalása volt a célja, hanem a magyar király megalázása ós a franciák megsegítése.