Századok – 1975
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A Levante-kereskedelem erdélyi útvonala I. Lajos és Zsigmond korában 3/I
14 FACH ZSIGMOND l'il. éppen a kassai — kereskedők feltartóztatását, amikor az utóbbiak „ultra Braschowiam ... ad partes Transalpinas", a Havasalföldre igyekeznek, — amiből nekik (ti. a szebenieknek) nagy káruk származik. Zsigmond ezért — a Lajos által kiadott és a saját korábbi oklevelére utalva50 — újfent lelkére kötötte a brassóiaknak: „mercatores Extrasilvanos . . . ulterius ad partes Transalpinas procedere nullatenus permittatis".51 Megismételték a szebeniek Brassó elleni ilyen tartalmú panaszaikat az uralkodónál 1412-ben is, s az „ulterius ad partes Transalpinas transire"-tilalmat ismét megerősíttették.52 Ezt követően azonban a kérdés újólag már nem került szóba, — ami szintén azt jelzi, hogy a kassaiak Havasalföld felé irányuló törekvései hovatovább lekerültek a napirendről. Nem így a testvérvárosoknak egy másik, szintén régebbi keletű viszálykodása, amelyben ugyancsak 1412-ben ítélkezett Stibor erdélyi vajda, immár a brassóiak Szeben elleni panaszára. Ez a marakodás, „amelyből már mindkét részre annyi kár és ártás háramlott kölcsönös feltartóztatások és tilalmazások révén", nem a havasalföldi kereskedelem, hanem magán az erdélyi piacon való részesedés körül folyt: a posztó és egyéb textiláruk (vászon, barchet), a bor és méz, a viasz5 3 és egyéb „mercimonia ponderosa vei mensurosa" — köztük nyilván a bors — kicsinybeni (röfszámra, ill. kimérve történő) eladása körül. A brassóiak ugyanis 1408-ban egész Erdélyre szóló szabadalmat kaptak arra, hogy posztót és más textiliákat mind nagyban, végszámra, mind kicsinyben, rőfökben mérve és vágva, valamint más portékákat — a vásárnapokon csakúgy, mint máskor — „vegyenek, eladjanak és cseréljenek",54 s ezt az oklevelet Zsigmond — a brassóiak panaszára, hogy a szebeniek akadályozzák őket ebbeli tevékenységükben — 1411-ben megerősítette.55 Az ügyben most — 1412 szeptemberében5 6 — Stibor vajda azt a salamoni ítéletet hozta, hogy a brassói polgároknak továbbra is joguk van minderre egész Erdélyben, Szebent és kerületét is ideértve; de viszont a szebenieket is megilletik mindazok a jogok Brassó városában és kerületében, amelyeket a brassaiak élveznek.5 7 Az ítéletet ugyan — a forrás szavai szerint — mindkét fél kötelező érvényűnek ismerte el mindörökre; viszálykodásuknak azonban ekörül aligha szakadt vége, hiszen az oklevelet — Brassó kérelmére — Zsigmond 1419-ben, sőt még Hunyadi János is 1440-ben, a gyulafehérvári káptalan pedig 1452-ben újból és újból átírta.5 8 A szász városok belső, egymással folytatott viaskodásaik közben mit sem csökkentették erőfeszítéseiket Icifelé. A távolsági kereskedelemben kiépített közvetítő szerepüket nemcsak passzív módon, árumegállítási jogaikon minden irányban féltékenyen őrködve, védelmezték — miként az elkényelmesedő bécsiek a német városok és Magyarország közötti áruforgalomban elfoglalt 50 Az utalás nyilván az 1369. évi oklevélre vonatkozott, amelyet 1395-ben Zsigmond is átírt: lásd fentebb a 16. és 22. jegyzetet. 51 Zimmermann—Werner—Müller, Urkundenbuch, II, 641 — 642; Mályuez, Zsigmondkori oklevéltár, I, 154. 52Zimmermann—Werner—Müller, Urkundenbuch, III, 519 — 522. 63 A viasz eredetére lásd alantabb a 67. jegyzetet. 54Zimmermann Werner—Müller, Urkundenbuch, III, 470—471. 86Zimmermann— Wernei—Müller, Urkundenbuch, III. 505 -506. 56 Az időpontra lásd alantabb a 87 — 91. jegyzethez tartozó szöveget. 57 Zimmermann— Werner—Müller, Urkundenbuch, III, 552 — 553. b% (Fr. Zimmermann ) G. Gündisch, Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen, IV, Hermannstadt, 1937, 93 — 95.
