Századok – 1975
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A Levante-kereskedelem erdélyi útvonala I. Lajos és Zsigmond korában 3/I
12 FACH ZSIGMOND l'il. néhány hónappal később, még ugyanabban az évben, 1402. október 1-én olyan tartalmú oklevelet adott ki, amelyben előbbi intézkedését visszavonta. Jóllehet nemrég („nuper") — szólt a király utóbbi oklevele — néhány határszéli városnak árumegállítási jogot adományozott, éspedig mind a hazai, mind a külföldi kereskedőket illetően, mégis most ezeket a rendelkezéseket, érett megfontolásból, a főpapokkal és bárókkal való tanácskozás után és a királyi városok polgárainak jelenlétében eltörli és semmisnek nyilvánítja. Egyúttal — és most következik az oklevélnek immár Kassát érintő passzusa — a régi keletű árumegállítási jogokat, amilyennel egyes királyi városok, mint Kassa, ,,dudum et ab antiquo" vannak felruházva, megújítja, — ámde azzal a korlátozással, hogy csupán a külföldi kereskedők („solummodo mercatores, institores et commutatores extranei") tartoznak ezekben a városokban, ,,signanter in dicta Cassa" áruikat lerakni és eladni; viszont a hazai kereskedők („regnicolae vero seu incolae mercatores, institores et commutatores regni nostri") fölmentést nyernek az árulerakás kötelezettsége alól, és a szokásos harmincadok és tributumok megfizetése mellett az országon belül és kívül szabadon közlekedhetnek.40 Kassa árumegállító jogának ez utóbbi 1402-i oklevélben foglalt szabályozásával lényegileg egyező alapelvek szerint állapította meg, szűkítette le néhány évvel később Buda árumegállító jogát is Zsigmond híres 1405. évi városi dekrétuma (amely Decretum Sigismundi 1405 anni primum seu minus néven került be a Törvénytárba): a belföldiekre nézve feloldotta, a külföldiekre viszont fenntartotta.41 Egy ponton azonban — és a tárgyalt összefüggésben ez különös érdekkel bír — mégis mutatkozik különbség a két rendezés között. Buda árumegállító jogának megszüntetését a hazai kereskedőkre nézve a dekrétum általános, kivételt nem ismerő szövegezéssel mondta ki, tehát értelemszerűen az erdélyi szászokra is vonatkozóan, — rájuk annál is inkább vonatkozóan, hiszen éppen velük szemben a budaiak ezt a jogukat, mint láttuk, már az eddigiekben sem érvényesíthették.4 2 A szóbanforgó 1402. évi oklevél viszont Kassát illetően az imént elmondottakat még a következővel toldotta meg: „demptis dumtaxat mercatoribus, institoribus et commutatoribus de omnibus partibus Transylvanie, quos ab huiusmodi depositionibus antiquis, in praetactis locis, signanter in Cassa faciendis non eximimus, neque libertamus" .43 A kassaiak -40 Hajnik, i. m. 154 —155; Mályusz, Zsigmondkori oklevéltár, II, 1, 231. 41 ,,. . . omnes et singali mercatores nostri, videlicet regnicolae . . . universes et quaslibet ipsorum res mereimoniales . . . per totum nostrum regnum et extra ipsum regnum . . . liberam ... deducendi, deferendi, pellendi, reducendi . . . habeant facultatem, non obstantibus quibuscumque libertatibus et privilegiis . . civibus nostris Budensibus super . . . rerum depositione quomodolibet datis et concessis, quas et quae ... ex certa scientia revocamus, exemptis extraneis, qui teneantur in praemissis antiquam consuetudinem observare: Fejér, Codex diplomaticus, X, 4, 364; Zimmermann—Werner—Müller, Urkundenbuch, III, 375 — 376; Corpus Juris Hungarici (Magyar Törvénytár). Millenniumi emlékkiadás, Bp., 1899, 218 — 219; vö. Mályusz, Zsigmondkori oklevéltár, II, 1, 455. 42 Sőt az előző évben, 1404-ben Zsigmond király Zoelus budai várnagyot arra utasította, hogy az erdélyi kereskedőktől szekérteher szerint és ne egyes árufajtánként („de curribus totis oneratis et non de singulis ас specialibus rebus") szedessen vámot. Ez rakományaik kibontásának tilalmazásával volt egyértelmű, s így velük szemben a budai harmincad-kötelezettség erejét is gyengítette (amit pedig az árumegállító jogot az erdélyiek irányában felfüggesztő oklevelek rájuk nézve is érvényben tartottak): Zimmermann— Werner—Müller, Urkundenbuch, III, 328 — 329; Mályusz, Zsigmondkori oklevéltár, II, 1, 403. 43 Hajnik, i. m. 155. — Az oklevél egyben mentesítette a kassai kereskedőket is a budai és lőcsei árumegállító jog hatálya alól: Mályusz, Zsigmondkori oklevéltár, II, 1,
