Századok – 1975

Történeti irodalom - Berend T. Iván–Ránki György: Gazdaság és társadalom. Tanulmányok hazánk és Kelet-Európa XIX–XX. századi történetéről (Ism. Varga László) 1117/V–VI

1120 TÖRTÉNETI IRODALOM ami egyben folytatása is gondolatilag az első rész hasonló című tanulmányának. Ezt egészíti ki a szerzők egyik korai tanulmánya a második világháborús gazdaságról. Szinte előbbieket alapul véve elemzik a szerzők két tanulmányban (Ránki: Gondolatok az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisának kérdéséhez az 1920-as évek elején, Berend — Ránki: A magyar társadalom a két világháború között) a Horthy-rendszer társadalmát. A két tanulmányt nemcsak a köztük eltelt bő tíz év különbözteti meg egymástól, hanem szinte tanúi lehetünk egy alkotói folyamatnak, a probléma felvetődésétől a széleskörű lezárásáig. Időben Ránki tanulmánya a korábbi, ez egyben sok szempontból meghatározó. Egyrészt átélhetjük az új kérdés felmerülésének izgalmát, másrészt a Horthy-rendszer születésének társadalmi korrajzát. A másik oldalon azonban néhány kérdés tisztázatlanságát is. Ez különösen a Horthy-rendszer fasiszta jellegére érvényes, amely mindmáig történelemkutatásunk lezáratlan kérdései közé tartozik. Különösen az utóbbi években (tehát jóval Ránki tanulmányának megjelenését követően) élénkültek meg az idevonatkozó viták. Ezek vitajellegük ellenére zömmel inkább még csak a nézetek tisztázását szolgálják. Sőt például éppen Ránkinál figyelhetjük meg a saját korábbi koncepció pozitív megkérdőjelezését, árnyaltabbá tételének igényét. Ez a fejlődés — és így esetenként ellentmondás — a kötet tanulmányaiban is megtalálható. Nyilvánvaló, hogy a Horthy-rendszer fasiszta jellegével kapcsolatos vitákat semmiképpen sem tekinthetjük egyszerűen terminológiai nézeteltéréseknek, hiszen bár szorosan kapcsolódnak a fasizmus elméleti meghatározásához, de sohasem válnak el a Horthyrendszer konkrét vizsgálatától. Alapvető problémának tűnik — és ez esetleg magyarázza is a kötet tanulmányaiban fellelhető ellentmondásokat is, — a közös kiindulási alap hiánya. A dimitrovi meghatározásból kiindulva — természetesen az adott keretek között lemondva a további finomítás igényéről — alapkérdés a finánctőkének a Horthy-rendszerben betöltött politikai és gazdasági szerepe. Az előbbivel a szerzők több tanulmányukban behatóan foglalkoznak. Vagyis a világháború elvesztése, a Tanácsköztársaság, illetve annak leverési módja következtében a finánctőke szerepe Magyarországon megrendült. Hosszú ideig meg kellett azzal elégedniük, hogy tartsák pozíciójukat, lényeges további térnyerésről végsősoron alig beszélhetünk. Sajátos erőegyensúly jön létre, amelyben hol az egyik, hol a másik társadalmi osztály tudja akaratát érvényesíteni (nagybirtokosság, burzsoázia, „középosztály"), az esetek többségében mindig végül kompromisszumos megoldás érvényesül, amely mindhárom tényezőt jelentős engedményekre kényszeríti és amelyeknél a „középosztálynak" különleges szerepe van. Egyrészt széles társadalmi bázissal rendelkeznek a dzsentri és kispolgári rétegek révén — az utóbbiak sajátos gazdasági helyzetével és az ebből adódó politikai szerepükkel a szerzők a már említett tanulmányukban külön foglalkoznak —, másrészt történelmileg kialakultan és az említett erőviszonyok következtében politikai szerepük messze meghaladja a gazdaságilag indokoltat. Legfőbb történelmi „érdemük" a fehérterror, ami részben magyarázza is ezt a különleges szerepet. A finánctőke politikai és gazdasági hatalma közötti viszony éppen fordított. Érdekeiket a politikában a legtöbb esetben csak kompromisszumok árán tudják biztosítani. Ennek hátterében a korábban említett tényezők és a polgári demokrácia teljes kudarca állt, a másik oldalról pedig az ország válságos gazdasági helyzete. Mindezt elég szemléletesen példázza a Horthy-rendszer gazdasági koncepciótlansága. A viták azt is mutatják, hogy még pontosabban kell tisztázni a finánctőke gazdasági és politikai hatalma közötti viszonyt, amelynél inkább az utóbbi tűnik kevésbé feltártnak. A korábban már jelzett szerkesztési ellentmondások a második rész utolsó két tanulmányában jelentkeznek. A Clerk-misszió és az ország német megszállásának története nem illeszkedhet be a többi tanulmány közé, ez azonban mit sem változtat a feldolgozások önmagában meglévő értékein. Különösen az előbbi tarthat igényt nagyobb érdeklődésre, hiszen Ránki éppen egy itt közölt korábbi tanulmányában tételezi fel a „bába" személyének (vagyis az antant) egyértelmű szerepét. A Clerk-misszió történetében viszont, mint kiderül, az amerikai levéltári anyag megismerése világította meg végül egyértelműen és részletesen az antant szerepét. Hasonló a helyzet Magyarország német megállásának történeténél, ahol a Wehrmacht főparancsnoksága háborús naplójának a megjelentetése járult hozzá az 1944-es márciusi események pontos tisztázásához. A két tanulmány egymás mellett drámai erővel világítja meg a rendszer vajúdását és a bukás előtti majdnem legutolsó pillanatot. Nem kétséges, hogy a szélesebb olvasótábor — nem lebecsülve a gazdaságtörténet iránt az utóbbi években egyre határozottabban megnyilvánuló érdeklődést — számára a harmadik rész tanulmányai a legérdekesebbek, hiszen ezek a felszabadulás óta eltelt dőszakot ölelik át. Eltekintve az első tanulmánytól (Gazdasági növekedés és struktúra-