Századok – 1975

Történeti irodalom - A Párizsi Kommün (Ism. Kurunczi Jenő) 1116/V–VI

1116 TÖRTÉNETI IRODALOM Sárközi tanulmánya a forradalommal és szabadságharccal foglalkozó marxista szakirodalmat új eredményekkel és további kutatásokra serkentő szempontokkal is gazdagítja. MISKOLCZY AMBRUS A PÁRIZSI KOMMÜN Szerkesztette: Erényi Tibor és Vészi Béla (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1973. 144 1.) A kötetben közreadott tanulmányok a Magyar Történelmi Társulat, az MSzMP KB Politikai Főiskolája és Párttörténeti Intézete, az MTA Történettudományi Intézete és az ELTE Üj- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszéke által a Párizsi Kommün 100. évfordulójára rendezett tudományos ülésszak előadásai alapján készültek. A Párizsi Kommün méltó megünneplése és állandó tanulmányozása megtisztelő kötelességünk. Az első proletárdiktatúra elméleti-politikai és gyakorlati örökségének alkalmazása a szocialista építés fontos kérdése. A tudományos ülésszakok rendezésével és ezek anyagának publikálásával intézményeink módot adnak a legújabb kutatási eredmények megismerésére, az alkotó vitára és ezzel nagy szerepet játszanak a polgári ideológia elleni harcban. A tanulmánykötet cikkeit két témakörre lehet bontani. Egyesek a Kommünnek a marxista-leninista ideológiára gyakorolt hatásával, mások annak magyar vonatkozásaival foglalkoznak. A párizsi forradalom jellege kérdésénél elvi fontosságú az osztály és a nemzeti tényezők szerepének fejlődésében történő vizsgálata. Ennek helytelen értelmezése a Kommünről elterjedt polgári nézetek megalapozására szolgál, így ideológiai jelentőségét, úgy vélem, felesleges hangsúlyoznunk. A párizsi forradalom új államhatalmat létrehozó tevékenységének vizsgálatánál joggal emeli ki Erényi Tibor a Kommün értékes hozzájárulását a marxista forradalomelmélethez. A Kommün nemzetközi kapcsolatai köréből alapvető fontosságú az I. Internacionáléhoz fűződő viszonya. A kérdés szakértője, Jemnitz János már a Párttörténeti Közlemények és a Századok hasábjain több tanulmányban és recenzióban fejtette ki álláspontját. Ezen tanulmányban is szakavatott kézzel tárgyalja ezt a témát, hangsúlyozva, hogy ezen kapcsolatokat árnyaltan kell kezelni és számos terület még további kutatást igényel. A Főtanács nagy érdeme volt a Kommün melletti szolidaritás, majd az üldözöttek támogatásának megszervezése és a kommünárok bekapcsolása az Internacionálé munkájába. A kötetben külön tanulmányok foglalkoznak a Kommün szerepével az önálló munkáspártok kialakulásában és a Kommün ós a francia kommunista mozgalom kapcsolatával. A londoni konferencia és a hágai kongresszus vitái a szervezettség fokozásának igényét tükrözték. Itt jelentkezett először a marxista munkáspárt szervezeti elveinek korszerű megfogalmazása. Szántó György elvi megalapozottsággal tényszerűen és a sematizálástól mentesen mutatja be tanulmányában, hogy a francia kommunista mozgalomban ma is fellelhetők egyes, a Kommünnel összefüggő elvi-politikai kérdések. A francia és a nemzetközi kommunista mozgalom tapasztalatai hasznosításában és továbbfejlesztésében kontinuitás áll fenn a Kommün korától napjainkig. A Kommün és az azt követő szocialista forradalmak bizonyították a proletárdiktatúráról szóló marxista tételt. Ezen alapgondolatok mellett további feladatunk annak feltárása, milyen változások történtek az utóbbi időben. Vészi Béla szerint a szocialista forradalmak tapasztalata azt mutatja, hogy az állam elhalása csak hosszabb távon képzelhető el. A Kommün a társadalom igazgatásának megszervezésében főleg a népakarat direkt megnyilvánulásait helyezte előtérbe, a proletárdiktatúrák tanulsága szerint azonban szükséges a szakapparátusok kiépítése, ami Lenin utolsó munkáiban is jelentkezik. Emellett hangsúlyozni kell, hogy az ilyen apparátus nem szakadhat el a társadalomtól és nem mondhatunk le a tömegek bevonásáról. A Kommün tapasztalata épp ezen a téren tanulságos számunkra. Ezen cikk különösen kiemelkedik közvetlen aktualitásával, elméleti-politikai ós gyakorlati következtetéseivel. A szocialista országokban komoly gondot kell fordítani az államelmélet ilyen jellegű kérdéseinek kutatására, hiszen szocialista államépítő munkánk alapvető kérdéseiről van szó. Itt vetődik fel az a kérdés is, hogy a klasszikusok munkáit is differenciáltabban kell kezelnünk, mert ilyen módon a bennük fellelhető tendenciákat jobban feltárhatjuk.