Századok – 1975

Beszámoló - Orbán Sándor doktori disszertációjának vitája (Vida István) 1094/V–VI

ORBÁN SÁNDOR DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA 1101 találkozott. Az elhangzott kritikai megjegyzésekre reflektálva, először a módszertani és a historiográfiai kérdésekre tért ki. A forrásanyag bizonyosfokú egyoldalúságával kapcsolatban, amit Romány Pál vetett fel, elmondotta, hogy az MDP KV mezőgazdasági osztályának iratai mellett nem látta értelmét más osztályok anyagai átnézésének, mert ott valamilyen formában minden, a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdés napirendre került, s más pártszervek állásfoglalóásainak is nyoma maradt. Kijelentette, hogy a jelentések „kozmetikázását", „szépítését" nem korlátozná csak az első és középszintű szervekre, szerinte a kongresszusok dokumentumai és más párthatározatok sem voltak mentesek attól. A fontosabb határozatokat és jogszabályokat igyekezett felhasználni, de kétségének adott kifejezést a tekintetben, hogy a jogszabályok kellő eligazítást nyújthatnak egy-egy kérdéskörben, Könyvének historiográfiai hiányosságaira vonatkozóan elismerte, hogy Garamvölgyi Károly munkájának indokolatlanul kevés figyelmet szentelt. Szakács Sándor dolgozatát azonban nem használhatta, mert párhuzamosan készült sajátjával, s később jelent meg. Áttérve a disszertációjának tartalmi kérdéseit érintő megjegyzésekre, vitába szállt opponenseinek azzal az állításával, hogy témáját túlságosan leszűkítette és az agrárátalakulást, s benne a parasztság sorsának változásait nem hozta eléggé összefüggésbe az ország általános gazdasági, társadalmi fejlődésével. Elmondotta, tudatosan körvonalazta vizsgálódásának körét, s szándékosan nem foglalkozott pl. az állami gazdaságok történetével, amit Romány Pál és Balogh Sándor számonkórt, mert külön hatalmas feladatot jelentett volna, s mert valójában az állami gazdaságok dolgozói nem tartoznak a parasztsághoz. Néhány fontosabb ponton, így pl. az 1950-es évek eleji elvándorlás irányának elemzésénél, utalt az állami gazdaságok szerepére. Egyetértett Romány Pállal viszont abban, hogy az állami gazdaságok hosszú ideig nem tudták betölteni azt a szerepet, amit az agrárpolitika szánt nekik. Kijelentette, hogy munkájában éppen azt igyekezett bizonyítani, hogy a parasztság szociális és gazdasági problémáinak megoldása túlmutat az agrárkérdés horizontján, s a megoldás csak az egész népgazdaság struktúrájának átalakításával és továbbfejlesztésével, a nagyarányú iparosítással képzelhető el, s utalt arra is, hogy az iparosítás, a városi lakosság növekedése milyen újabb feladatok elé állította a mezőgazdaságot. Tagadta, hogy nem vette volna eléggé figyelembe a népgazdaság teherbíróképességét, amikor a mezőgazdaságnak nyújtott szerényebb állami támogatást hibáztatta, vagy hogy nem tért volna ki a termelőeszközök elosztására, s a lakosság iparcikk-ellátására. Fenntartotta azt a véleményét, hogy a mezőgazdaság is hozzájárult az iparosítás költségeihez, s ilymódon maga is hozzájárult az agrárnépesség feleslege felszívódásának lehetőségéhez. Berend T. Iván fogalmazta meg a mezőgazdasági termelési viszonyok és termelőerők együttes vizsgálatának igényét. Orbán Sándor részletesen bizonyította, hogy elemzéseinek alapját s értekezése felépítésének vázát éppen e marxista fogalompár alkotta. Szívesen írt volna a termelőerők és a termelési viszonyok harmonikus viszonyáról, arról, hogy a termelési viszonyok változása miképpen kedvezett szinte azonnal a termelőerők gyors fejlődésének, de fontosabbnak tartotta eme általános törvényszerűség konkrét érvényesülését, a részletekben jelentkező ellentmondásosságát bemutatni. Orbán Sándor elfogadta azt a Balogh Sándor által megfogalmazott kívánságot, hogy behatóbban kellett volna elemezni a Nagy Imre nevével fémjelzett revizionista nézetek térhódításait, s erre támaszkodva, néhány vonatkozásban határozottabban kellett volna állást foglalnia. Egyetértett azzal, hogy a kérdéskomplexumnak külön tanulmányt kellene szentelni, különösen az megvizsgálandó, hogy a revizionista elhajlásnak mennyiben voltak strukturális alapjai és mennyiben volt csak kompenzáció, a szektáns voluntarizmussal szemben jelentkező másirányú voluntarizmus. Megjegyezte azonban, hogy könyvében számos esetben kimutatta a revizionista nézetek hatását, bár azt is jelezte, hogy pl. az 1953 után a mezőgazdaságban érvényesülő pozitív tendenciák nem kapcsolódtak semmiféle revizionista irányzathoz. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy vonatkozásban maga is hozzájárult a revizionista nézetek bírálatához, s ez: a középparasztosodás kérdésének megítélése. Nagy Imrének és környezetének egyik kedvenc tétele volt, hogy a földreform után a középparaszt vált a falu központi figurájává, s elmarasztalta a párt szövetségi politikáját azért, mert azt nem vette figyelembe, ő viszont azt bizonyította, hogy a földreform és a demokratikus agrárátalakulás valójában nem teremtett jelentősebb középparaszti réteget. A paraszti struktúrában kibontakozó nivellálódás ennek eleve gátat vetett, s a középparaszti gazdaságok a háborús leromlás, a kellő állami támogatás hiánya és a nagy közterhek miatt, alig jövedelmeztek valamit. 22*